Szücs Zoltán Addictus című drámáját Anger Zsolt rendezésében a Pécsi Nemzeti Színház dolgozta fel. Az előadásnak már Pécsett óriási sikere volt, így a fővárosban is kiemelt figyelem várta a bemutatót.

A darab egy alkohol-, gyógyszer-, illetve drogelvonó terápiás intézmény mindennapjaiba ad betekintést. Gyötrelmes életutakat, fájdalmasan kemény küzdelmet, sikereket és bukásokat hoznak elénk a terápiában részesülő különböző karakterek.

Rendkívül egyszerű a díszlet, nincsenek látványos effektek, a néző figyelmét azonban végig képes lekötni a téma, mert hitelesen megformált karakterek abszolút életszerűen jelennek meg benne. A színjáték közben a terápiás szoba lassan kiszélesedik.

Egy idő után már nem csak a bent lévőkről szól a történet. A nyitott ajtón keresztül például feltűnik a helyi rendőr, aki odáig ugyan még nem jutott el, hogy elvonóra kellene mennie, de neki is vannak gondjai az alkohollal és az élettel… Aztán jönnek látogatóba családtagok, ismerősök és segítők, illetve az elbeszéléseken keresztül további emberekkel találkozunk. Egyre szélesedik a kör. Egyre többeknek ismerhetjük meg az álláspontját a szenvedélybetegségekről, illetve a viszonyukat a bajbakerültekhez. A darabban megjelenik egy katolikus pap is. Fura szerzetnek látszik. Slampos a ruhája, nem valami jó az első benyomás róla, de tiszteletet érdemlő, és üde színfolt, ahogy utánamegy egyik báránykájának, ahogyan segíteni próbál neki…

Van-e kiút a földi pokolból, a rossz, a rosszabb és az elviselhetetlenül rossz lefelé húzó örvényéből? Megszólal-e valaha az anya? Odaér-e időben az apa? Hajlandó-e tudomást venni a gyereke problémájáról a szülő? Van-e időnk, figyelmünk, szeretetünk egymás számára? Van-e bocsánat? Adunk-e, kapunk-e esélyt az újrakezdésre? Mindennek vége, ha egyszer valaki alól kicsúszott a talaj? Nemcsak a szereplők kérdései ezek, hanem mindannyiunké. A sok fájdalmas tapasztalat ellenére hinni kell, hogy van remény!

A darab erről a reményről beszél. A szerző nem egy érdekesnek tűnő témát keresett és talált, hanem a saját történetét, tapasztalatait meséli el. Ő maga is egy ilyen terápia résztvevője volt. Neki is meg kellett tanulnia, ki kellett mondania, és nap mint nap komolyan kell vennie, hogy „függő vagyok”. A valósággal való őszinte szembenézés nélkül ugyanis nincs esély a gyógyulásra.

Van remény ott, ahol nem hűlt ki teljesen a szeretet. Zoli édesanyja ott ült mellettem a Nemzetiben. Boldog, és nagyon büszke a fiára. Annyi személyes dolgot szabadjon még itt leírnom, hogy a családot régóta ismerhetem. Több mint két évtizede, Kaposvárra kerülésünk tájékán kerültünk barátságba. Tibor, Zoli nevelőapja a kaposvári gyülekezetben és közegyházi területen (hitoktatóképzésben és országos ifjúsági konferencián is) munkatársam volt – sajnos nem érhette meg ezt a felemelő gyógyulási folyamatot. Biztos vagyok benne, hogy őt is óriási öröm töltené el, és büszke lenne a nevelt fiára! Természetesen nagy öröm van az én szívemben is. Örülök Zoli mindennapi győzelmeinek, a most megismert tehetségének. Gratulálok neki ahhoz, ahogyan ezt a nehéz, de fontos témát felvetette és feldolgozta.

Végül hadd tegyem fel a számunkra legfontosabb kérdést: meglelhető-e ebben a történetben az Isten? Direktben ugyan nem nagyon kerül elő a darabban, rejtetten mégis ott van. Ott van a szeretet legapróbb megnyilvánulásaiban, a segítésben, a megbocsátásban, a gyógyulásban, az új esélyben, az életben és persze a szabadulás feletti örömben.

Lukács evangélista az elvesztett és megtalált értékek feletti öröm és boldogság hármas csokrát köti öszsze példázatokból evangéliuma 15. fejezetében. A pásztornak az elveszett, de meglelt bárány nagyobb örömöt jelent, mint a többi kilencvenkilenc… A gazdasszonynak az elgurult, de előkerülő drachma akkora örömöt okoz, hogy összehívja barátait és szomszédait, és együtt örvendeznek. A legnagyobb öröme azonban az apának van, aki a fiát veszítette el, mert az hátat fordított neki, lezüllött és tönkrement. Amikor azonban meggyötört fia hazatér, az apa nem bezárja előtte az ajtót, hanem nagy ünnepséget rendez számára, mert a fia „meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott”… 

A cikk az Evangélikus Élet magazin 82. évfolyam, 9. számában jelent meg, 2017. március 5-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.