Adjunk hálát az Úrnak!

Adjunk hálát az Úrnak!

Share this content.

Láthatóan evangélikus, szerkesztette: Galambos Ádám, fotó: Magyari Márton
Láthatóan evangélikus – Mai evangélikus arcképcsarnok. Ismerje meg egy-egy gyülekezeti tag gondolatán keresztül az evangélikus egyház mai színességét.

Honti Istvánné – vállalkozó, presbiter Balassagyarmat

Naponta látjuk a világban, hogy mi minden szörnyűség történik. Azt hiszem, hogy mindenképpen hálát kell adni az Úrnak, hogy itt vagyunk, életben vagyunk, hogy szeretet vesz körül minket. Én hálát adok azért is, hogy a gyülekezeti énekkarba járhatok, de azért is, ha a gyülekezeti tagokkal társadalmi munkát végezhetünk. Hiszem, hogy az Isten kegyes hozzánk, hogy vagyunk, hogy szólhatunk, hogy józanul gondolkodhatunk.

Amíg a gyermekeink kisebbek voltak, együtt jártunk a templomba. Még most is próbáljuk, hogy nagyobb ünnepeken az egész család együtt vegyen részt az istentiszteleten. A közös hálaadás a családon belül is összetartozást jelent.

Az imádság feltöltődés, ugyanakkor egy plusz az ember életében: tudom, hogy akár kérek, akár hálát adok, az Úrtól meghallgatásra találok. Naponta előveszem az Útmutatót és a Bibliát, ezek olvasásával indul minden reggelem. Elolvasom az igéket, majd hálát adok, és aztán kérek is. Bízom benne, hogy a Jóisten meghallgat, és segít nekem.

A Láthatóan evangélikus sorozat Facebook-oldala.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!