Azután jön Luca napja. Őt is Krisztus követéséért ölték meg. Azonban e két szent neve napjához a néprajz csak praktikákat és jóslásokat emleget. Például az András napi ólomöntés, vagy a lassan készülő boszorkányt láttató Luca székét.

A kisböjtnek nevezett négy ádventi hét leteltével szenteste szép szokás volt a betlehemezés, és a koledálás. A fiatalok betlehemi jelenettel és énekekkel jártak házról házra és adományokat gyűjtöttek.  Ezen eredetileg katolikus szokások közül a koledálást átvették az evangélikus tótok is.

A múlt század végén a Nógrád megyei Terényben például még élő szokás volt, hogy szenteste az asszonyok házról házra járva énekeltek az ablakok alatt áldott ünnepeket kívánva. A háziak süteménnyel, almával vendégelték meg a koledálókat. Igaz, hogy a nagytarcsai református magyar faluba a  szlovákok Nógrád-Hont megyéből települtek ide az ezerhétszázas évek vége felé, de ezeket a népi játékokat az idők során elhagyták.

A szlovák származású Győri János amikor Nagytarcsára került lelkésznek, felelevenítette, és megújította ezt a szokást. A szentesti istentisztelet után a fiatalok felmentek a templomtoronyba és harangozással felváltva karácsonyi énekeket énekeltek. (Ilyen toronyéneklés volt húsvét hajnalán is.) Majd hol itt, hol ott csendültek fel az ablakok alatt a régi karácsonyi énekek. Már éjfél is elmúlt mire, a konfirmandusok, az ifjúsági kör tagjai, a presbiterek, és az énekkarosok végigjárták a falut.

Most amikor villózó izzósorok áradatában zajlik a „nagy” ádventi plázavásárlás, álljunk meg egy percre, és nézzük, miről mesélnek egyszerű fehér kocsi gyertyák karácsonyi fényei:

Ádvent van. Ez a szó csupa melegség, és meghitt pillanatok, napok, emlékek sorozata. Még érzem annak a deres mohának az illatát, amit egy ingatag létrán állva a Potocskáék udvarából Tarcsaiék nádfedeles háztetejéről szedek. Ezzel borítják be az asszonyok a szalma koszorút, majd a fenyőgallyakat tűznek rá. Édesapám rátákolja alumínium drótból a gyertyatartókat, és a négy tartó rudat nagy gonddal zöld kepp papírral betekeri. Három is készül belőle. Egy a templomba, egy az imaházba, s a harmadik ebédlőnk asztalára.

Szemeim előtt lobognak gyertyái, és a fény is árad az ádventi házikó ablakaiból Túrmezei Erzsébet versével. Az első gyertya lángnyelve vidáman táncol amint apám megnyitva az egyik ablakot a félhomályos imateremben, s felolvassa Ézsaiás próféta ódon misztikus szavait: "Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az ő vállán lesz, és hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének!" Fülemben cseng a magnificat - antifóna minden hangja és szava, amint áhítatosan énekeljük, évről-évre a négy adventi esten.  Csordultig a szívem amikor Laukó Márika néni és Fábián Zsuzsi néni ajkáról felhangzik az ének:

"Hála öröm dalától zeng minden táj,

Földre jött a Megváltó a nagy király.

Minden ajtót, ablakot tárj gyorsan szét.

Bocsájtsd be az égi, meleg égi fényt".

p.p1 {margin: 0.0px 0.0px 10.0px 0.0px; font: 12.0px 'Trebuchet MS'; color: #000000; -webkit-text-stroke: #000000}
p.p2 {margin: 0.0px 0.0px 10.0px 0.0px; font: 12.0px 'Trebuchet MS'; color: #000000; -webkit-text-stroke: #000000; min-height: 14.0px}
span.s1 {font-kerning: none}
span.s2 {font: 11.0px 'Trebuchet MS'; font-kerning: none}
span.s3 {font: 10.5px Helvetica; font-kerning: none; color: #333333; background-color: #ffffff; -webkit-text-stroke: 0px #333333}
span.Apple-tab-span {white-space:pre}

Szenteste reggelén édesapámmal felállítjuk a hatalmas karácsonyfát a templomban. Már 8-10 éves koromtól az én feladatom volt felszerelni az égőket és a tetejére applikálni a nagy ádventi csillagot, végül pedig felaggatni a két kiló ezüst sztaniolba csomagolt szaloncukrot.

Ezután a hideg előtérben átszereljük az ádventi szemléltető táblát a karácsonyira. Amikor a vezérlőt beindítjuk, az adventi csillagban kivilágított házikó körül a vidám gyereksereg vonul:  „…ki gyalog, ki szánon...”, és sorban kigyúlnak az ádventi gyertyák fényei. Alatta a karácsonyfa ágai között a betlehemes felett repkednek az angyalok, és a három királyok is sorba bejönnek és meghajol a jászolbölcsőben bepólyált Jézus előtt. Fél órával az istentisztelet előtt ott állok lelkesen a Calypso M 8-as orsós magnó mellett a sekrestyében, ahonnan a zenét játszom be,hogy teljes legyen a hatás. Időnként résnyire nyitom az ajtót, és kikukucskálok az előtérbe nehéz csizmájukról a havat ledobogó bőszoknyás érkezőkre, hogy megnézzem a hatást. Nagy az  örömöm, ha egyik kedvenc zenei részemnél a „Narodil se Kristus Pan” bohémiai gyermekéneknél éppen valaki megáll, és hallgatja, nézi a mozgó világító, zenélő transzparenst, ami a maga korában világi viszonylatban is modern dolognak volt mondható.