„Úgy tekintsen minket minden ember, mint Krisztus szolgáit és Isten titkainak sáfárait. Márpedig a sáfároktól elsősorban azt követelik, hogy mindegyikük hűségesnek bizonyuljon. Én pedig a legkevésbé sem törődöm azzal, hogy ti hogyan ítélkeztek felettem, vagy más emberek hogyan ítélkeznek egy napon; sőt magam sem ítélkezem önmagam felett. Mert semmi vádat nem tudok önmagamra mondani, de nem ez tesz igazzá, mert az Úr az, aki felettem ítélkezik. Egyáltalán ne ítéljetek azért addig, míg el nem jön az Úr. Ő majd megvilágítja a sötétség titkait, és nyilvánvalóvá teszi a szívek szándékait, és akkor mindenki Istentől kapja meg a dicséretet.” (Pál első levele a korinthusi gyülekezethez 4,1-5)
Az életemben óriási szerepet töltenek be a titkok. Gyerekkorom óta kellett őrizgetnem családi titkokat. Felnőttként, mindkét hivatásomban – a pszichológus és a lelkészi szolgálat során is – elsősorban azt követelik meg tőlem, akik rám bízzák a titkaikat, hogy hűségesen megőrizzem azokat. Olyan helyzetbe is kerültem már, amikor valaki szó szerint meggyónt nekem, és én nem adhatom tovább az információt. Ez nem mindig könnyű, hiszen a tudás hatalom, és mi nagyon szeretünk mások viselt dolgairól tereferélni. Könnyen egy társaság középpontjába kerülhetnék, ha lerántanám a leplet néhány szégyenteljes titokról, de ezzel egyszer s mindenkorra eljátszanám az emberek bizalmát, amelyet élvezek.
Akarnánk-e olyan lelkészt, lelkigondozót vagy terapeutát, aki nem képest megtartani a titkokat? Aki arra használja gyenge pontjaink ismeretét, hogy pellengérre állítson?
Magyarországi Evangélikus Egyház
A MEE Facebook oldala
A MEE Twitter oldala 
A MEE Youtube oldala
A MEE Instagram oldala
A MEE Linkedin oldala