Adventi készülődés az ajkai evangélikusoknál

Adventi készülődés az ajkai evangélikusoknál

Share this content.

Szöveg: Schvarczkopf Anita. Fotó: Egerszegi Tibor
Ajka – Az adventi hetek hangulata, eseményei, gondolatai és beszélgetései, a várakozással teli készülődés napról napra lassan, folyamatosan készíti elő, öltözteti ünnepi díszbe lelkünket a karácsonyi örömhír befogadására. Az ajkai evangélikus gyülekezet tagjai is szívvel-lélekkel készülnek az angyalsereg társaságában énekelni, dicsőíteni Istent, amiért végtelen szeretetéből elküldte egyszülött Fiát az emberiség megváltására.

Advent első vasárnapján a hagyományos Filadelfia családi istentisztelet keretében  Kovács Viktor lelkész igehirdetésében az elkövetkező időszakra adott útmutatást:

Ahogyan az egyre növekedő, egyre jobban ragyogó fény betölti templomteret, vagy otthon a szobát, kell hogy egyre jobban betöltse életünket Krisztus. Hogy helyreállítsa, megváltoztassa, kitakarítsa belőle azt, ami nem odavaló, hogy ne „pizsamában” alva járjunk egész életünkben, hanem igazi, valódi életet élhessünk, „magunkra öltve” Krisztust, s végül helyet kapjunk az ő örök országában.

December 10-én, szombaton délután 15 órától - meghitt hangulattal, jó kedvvel és kreatív ötletekkel - kézműves foglalkozásra hívtuk a gyermekeket. Az alkotókedvűek elkészíthették szobájuk vagy lakásuk dekorációját, de a családtagjaiknak szánt ajándékok is kikerülhettek a szorgosabbak kezei alól. Az ügyesebbek már fantáziájukat is szárnyaltathatták a mézeskalácsok díszítésénél. Még ezen az estén gyülekezetünk tagjai és az ajkai Forrás Női Kar szolgáltak az Agóra téren az ökumenikus adventi gyertyagyújtáson.

A gyertyák fénye, a közös éneklés is várakozást keltett bennünk. A várakozás azonban nem egyenlő a tétlenséggel. Az idő múlását jelzik az adventi koszorú gyertyái családunkban, templomainkban. Az idő azonban - hisszük - nem csak múlik, hanem telik is. És a várakozásunk beteljesedése Jézus Krisztusban el fog következni. 

Címkék: advent - Ajka -

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!