„Jó látni, hogy ebben a 230 éves templomban micsoda élet van”

„Jó látni, hogy ebben a 230 éves templomban micsoda élet van”

Share this content.

Forrás: teol.hu, szöveg: V. T.
Bikács – Advent első vasárnapján immár hatodik alkalommal tartottak a bikácsi evangélikus templomban koncertet. A Mözsi Bartók Béla Női Kar adott koncertet a Nőegylet meghívásának eleget téve. „A kórus számos elismerést, rangos díjat tudhat magáénak. 1972-ben alakultak, azóta sorra halmozzák sikereiket itthon és külföldön is” – fogalmazott a házigazda egyesület elnöke, Konczné Kasos Erika.

A koncert után Kasza Gábor lelkész az adventi időszak fontosságára hívta fel a figyelmet, valamint elmondta, hogy milyen jó látni, hogy ebben a 230 éves templomban micsoda élet van, mennyire fontos az összetartó közösség ereje.

„Sok vendég érkezett a környék településeiről, nagy örömünkre, mert ez volt a cél, amikor elindítottuk a programot. Mi, a legkisebb település itt a térségben, elsőként nyitottuk meg az adventi ünnepkört ily módon” – folytatta a beszámolót Erika.

Rikker Józsefné kóruselnök gyújtotta meg az adventi koszorú első gyertyáját, majd minden vendéget forralt borral, teával, süteménnyel fogadtak a fűtött sátorban, ahol sokáig folyt még a beszélgetés.

Ezután az idősek adventi délutánjára készülnek december 17-én, majd 24-én a gyerekek adnak műsort a templomban.

Címkék: Bikács - templom - koncert - advent -

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!