Világosság és sötétség folyamatos váltakozása jellemzi a világot. És mégis, a világosság és sötétség vallási jelképekké váltak, melyet az emberi lélek állapotának leírására is használtak és használnak. Megszületett egy nagy történet, egy mese, fény és sötétség harcáról, még valamikor a megalitikus korban, hogy aztán hódító útra induljon és elterjedjen még az Ószövetség népe körében is. Minden más jelképet megelőz jelentőségében.

És most, advent kezdetekor, a fény sötétség feletti győzelmének első pislákoló jelét látjuk koszorúnkon, hogy aztán hétről hétre egy-egy gyertyával erősödjön a fény és visszaszoruljon a sötétség. A természetben nem lehetséges, hogy a fény végleges győzelmet arasson, és ne legyen többé sötétség. De az emberi világot ez a remény tartja meg, hogy eljön egyszer a teljes világosság.

Sokan nem értik, nem tudják, hogy az egyház tanításának, a teológia tudományának legfontosabb fogalma az eszkatológia. Szó szerint a véggel kapcsolatos tant jelenti. Azt a reménységünket, hogy végül győz a világosság egyszer és mindenkorra. Erre a végső győzelemre, annak eljövetelére emlékeztet bennünket a kigyúló parányi fény, melyhez majd több és több fényforrás fog csatlakozni, és ezért egyre erősebben fog világítani, hogy aztán megérkezzünk annak a személynek a születéséig, aki magáról azt mondta: „én vagyok a világ világossága” (Jn 8,12).