Jézus Krisztus! Uram és Megváltóm! Nem tudom, milyen lesz a karácsony. Megint nem olyan, mint amilyet szerettem volna. Néha eszembe jut, hogy milyen jó lenne, ha nálam is lehetnének ledes égősorok, nagy karácsonyfa, tejszínes lazac, értékes ajándékok. Tudom, hogy nem ez a lényeg, de mégis néha eszembe jut, és olyankor kicsit még irigy is vagyok azokra, akiknek ez jut. Nekem nem. És arra sem jut, hogy annyit adjak, amennyit szeretnék.
És jó lenne, ha egész újév napjáig mindig jó meleg lehetne. Ha nem kéne nézni nap mint nap, hány forint kellett ma is arra, hogy ne legyen hideg.
És nem csak a pénzről van szó, tudod. Régi karácsonyaim emlékei már-már kötelező kellékei az éppen aktuálisnak. Kérlek, Jézus, enyhítsd szívemben annak a haragos karácsonynak az emlékét. Már megbocsátottam, segíts teljesen elengedni.
Úgy aggatom tele az ünnepet elérhetetlen kívánságaimmal, akarásaimmal, vágyott és taszított emlékekkel, mint a fenyőágat a díszekkel. Drága Jézusom, ma arra jutottam, hogy nem kellenek ezek. Kérlek, segíts nekem, hogy ne bántson az, ami nincs az ünnepemben. Ne bántson az, ami nem valósul meg. Ne haragudjak meg senkire semmiért, és azt is bocsássam meg, ami régóta rágja a lelkemet. Ne birtokolni akarjak, és ne keserítsen el, hogy ajándékot adni alig-alig tudok. Segíts, erősíts, hogy a szeretetemet tudjam odaadni, hogy ne fukarkodjak vele, ne féltsem másoktól.
Kicsi gyermekként megszületett Jézus Krisztus, kérlek, ebben a csillogni akaró világban segíts nekem örülni annak, hogy a te kegyelmed koldusa vagyok. Segíts, hogy veled legyek a várakozásban és az ünnepben.
Imádlak téged, Jézus Krisztus, emberek segítségére és jóindulatára szoruló újszülött, embertelen körülmények között emberré lett Isten. Jézus Krisztus! Isten szeretetéből születtél a világra, hogy elvedd bűneim büntetését, hogy örök élettel ajándékozz meg engem.
Gazdag vagyok, Uram. Mindenem van, mert te vagy a Megváltóm. Köszönöm neked. Szeretlek téged. Ámen.