Ordass (eredeti nevén Wolf) Lajos Dél-Bácskában, Torzsán (ma Szerbia, Savino Selo) született 1901. február 6-án, Wolf Artúr kántortanító és Steinmetz Paula hat gyermeke közül ötödikként. Újverbászon, majd Bonyhádon, az evangélikus gimnáziumban tanult. 1920-ban tett érettségi vizsgája után kezdte meg teológiai tanulmányait Budapesten; 1924-ben végzett a Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem Evangélikus Hittudományi Karán, Sopronban. Lelkésszé Raffay Sándor bányakerületi püspök avatta október 5-én Budapesten, a Deák téri templomban. Mivel az ünnepi alkalomra nem érkezett meg a Sopronból rendelt Luther-kabátja, a püspök adta kölcsön számára a maga tartalék kabátját e szavakkal: „Vedd föl ezt a kabátot, hátha püspök lesz belőled.”

EGYHÁZVEZETŐKÉNT VÁLSÁGOS IDŐBEN

Az ifjú segédlelkész első szolgálati helyei sorrendben Harta, Mezőberény, Budapest-Deák tér és Soltvadkert gyülekezetei voltak. 1927–1928-ban Svédországban – Lundban és Uppsalában – folytatott tanulmányokat. Kitűnő svédtudásának később nagy hasznát vette.

A következő esztendőben kötött házasságot Kirner Irénnel, aki mindhalálig, a megpróbáltatások idején is hűségesen mellette állt. Házasságukból négy gyermek született.

Katonai lelkészként, majd kerületi missziói lelkészként szolgált 1929–1930 között. 1931-től tíz éven át a ceglédi gyülekezet pásztora, 1937-től kezdve pedig a Pest megyei középső egyházmegye esperese volt. 1941-től négy éven át a kelenföldi gyülekezet híveit pásztorolta.

Magyarország német megszállásának napjától, 1944. március 19-étől eredeti családneve helyett az Ordass nevet használta. Erről később így ír önéletrajzában: „A mai naptól kezdve a hivatalos használat kötelezettségein kívül a »Wolf« családi név helyett az »Ordass« családi nevet használom. […] Még a német megszállás estéjén megírtam névváltoztatás iránti kérvényemet. Nem tudtam persze, hogy a mostani viszonyok között egyáltalán célt tudok-e érni vele. […] Végül aztán a bonyhádi öregdiák: dr. Grosch Károly […], segítségemre volt, úgyhogy 1944. október 20-án végre kézhez vettem a névváltoztatási engedélyt.” (Megjelent: Ordass Lajos: Önéletrajzi írások. Az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem kiadása, Bern, 1985.)

1945. szeptember 27-én iktatták be a Bányai Evangélikus Egyházkerület püspöki tisztébe Raffay Sándor utódaként. Válságos időben, világháború után, romokban heverő, a Szovjetunió által megszállt országban került az egyházvezetői székbe, és egyre nyíltabb egyházüldözés közepette kellett helytállnia. Reménysugárként érkezett ebben a helyzetben a püspök számára Erling Eidem svéd érsek 1947. évi meghívása, amelyet hosszabb észak-amerikai, majd európai körút követett. Ordass részt vett a Lutheránus Világszövetség lundi alakuló gyűlésén, ahol a szervezet egyik alelnökévé választották. A következő évben azonban az Egyházak Világtanácsának amszterdami alakuló ülésére már nem engedte ki az államhatalom.

SZEMBEN AZ ÁLLAMI ÖNKÉNNYEL

Amikor a kormányzat elhatározta az egyházi iskolák mihamarabbi államosítását, Ordass elkeseredett csatába kezdett, semmi áron nem volt hajlandó „felajánlani” egyházunk iskoláit az államnak. A sajtó koncentrált támadásba lendült ellene, a lemondását követelték. Ezt sem tette meg. 1948. szeptember 8-án letartóztatták, majd devizabűntett elkövetésének hamis vádjával bíróság elé állították; per indult Radvánszky Albert evangélikus egyetemes felügyelő és Vargha Sándor egyetemes főtitkár ellen is. A püspökkel szembeni ítélet: két év börtön, pénzbüntetés és politikai jogvesztés.

Börtönbüntetését a szegedi és a váci fegyházban töltötte, 1950 májusában szabadult. Talán a bírósági ítéletnél is fájdalmasabb volt számára, amikor 1950. április 1-jén az egyházi különbíróság – állami kényszer alatt – megfosztotta püspöki tisztétől. Utódja júniustól – szintén állami nyomásra – Dezséry László korábbi egyetemi lelkész lett. Ráadásul 1952-ben a zsinat átalakította egyházunk szervezetét: az évszázadok óta fennálló négy egyházkerület helyett kettőt hozott létre, az északit és a délit.

Ezekben az években Ordass Lajosnak és családjának az elhagyatottság, a kitaszítottság minden nyomorúságát viselnie kellett. Igen szűkös körülmények között éltek; harisnyát, kesztyűt, szvettert kötöttek, kukoricaháncsból cipőt varrtak. A püspök gyümölcsöst bérelt, amelyet saját kezűleg művelt. Gyermekeinek is el kellett szenvedniük a családfő meghurcoltatásának minden hátrányos következményét.

1956. október 5-én a Legfelsőbb Bíróság az 1948-ban hozott ítéletet hatályon kívül helyezte, és Ordass püspököt az ellene emelt vád alól bűncselekmény hiányában felmentette. Az Evangélikus Egyház Egyetemes Törvényszéke az 1956. október 8-án tartott teljes ülésén pedig az egyházi rehabilitálását mondta ki. A forradalom hatására október 30-án Dezséry László lemondott, Ordass lett a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke. November 2-án a rádió felkérésére a világ evangélikusságához fordult, négy nyelven elmondott beszédében segítséget kért a forradalom alatt keletkezett károk enyhítéséhez.

Püspökként igyekezett az egyházban a törvényes rendet helyreállítani. Rövidesen sor került igazságtételre is a politikai nézeteik miatt korábban meghurcolt lelkészek ügyében. 1957 nyarán a püspök hattagú küldöttség élén részt vett az Egyesült Államokban, Minneapolisban a Lutheránus Világszövetség nagygyűlésén; a nyitó istentiszteleten ő prédikált hatalmas hallgatóság előtt. A nagygyűlésen ismét a világszövetség – ezúttal első – alelnökévé választották.

Még ugyanennek az évnek az őszén az állam az egyház élére miniszteri biztost nevezett ki – Grnák Károly személyében –, aki a külföldi levelezést, a püspöki körleveleket, a teológiai akadémiát, a pénzgazdálkodást és az egyházi sajtót vonta ellenőrzése alá. Ordass püspök azonban ezúttal sem hátrált meg. Teljes passzivitást jelentett be: többek között nem volt hajlandó levelezni az állami cenzúra mellett, a külföld leveleket is felbontatlanul küldte vissza. Mind ő, mind püspöktársa, Túróczy Zoltán tiltakozott az államhatalom túlkapásai ellen. Ez a déli kerületben a lelkészek kongruájának megvonásához vezetett, az északi kerületben pedig Túróczy püspök és Mády Zoltán egyházkerületi felügyelő újbóli, ezúttal végleges elmozdítását eredményezte.

Nehéz hónapok következtek. Valóságos hajsza indult – ismét – Ordass püspök ellen; egyik gyűlést a másik után szervezték. A bizalmatlanság légkörének felszításával és állami nyomás igénybevételével kívánták a püspököt belülről megbuktatni, ez azonban láthatólag nem sikerült, mert a lelkészeknek csak kisebbik része állt az állam törekvései mellé. Végül „1958. június 24-én a déli kerület presbitériuma – arra hivatkozva, hogy a Népköztársaság Elnöki Tanácsa kényszer hatása alatt történtnek tekintette Dezséry László lemondását a püspöki tisztről – felszólította Ordass Lajost a püspöki tisztség átadására” – írja Boleratzky Lóránd a D. Ordass Lajos püspöksége és rehabilitálása című tanulmányában (Credo, 1995/1–2. szám). Az egyházkerületi presbitérium megürültnek nyilvánította a püspöki tisztet, és új választást írt ki. Ennek eredményeképpen Káldy Zoltán lett az új püspök.

ERKÖLCSI ÉS JOGI REHABILITÁCIÓ

A törvénytelenül elmozdított püspök húsz éven keresztül teljes visszavonultságban élt családja körében, de idejét állandó munkával töltötte: írt és fordított. Magyarra ültette például Hallgrímur Pétursson 17. századi izlandi lutheránus lelkész Passió-énekeit. Ezért a munkájáért 1971-ben a Reykjavíki Egyetem díszdoktori címet adományozott számára, de ennek átvételére éppúgy nem engedte ki őt az állam, mint ahogyan a Lutheránus Világszövetség 1963-ban Helsinkiben tartott nagygyűlésére sem.

Mindössze öt éven át gyakorolhatta Ordass ténylegesen a püspöki szolgálatát. 1978. augusztus 14-én hunyt el. Temetésén kívánsága szerint budahegyvidéki gyülekezetének lelkészei búcsúztatták a Farkasréti temetőben; amint végakaratában maga kérte, beszédek nem hangzottak el a szertartáson.

Csak a pártállami rendszer bukása után került sor Ordass Lajos állami és egyházi rehabilitációjára. Az állami rehabilitáció sem ment zökkenőmentesen: a kérelmet az Igazságügyi Minisztérium először elutasította, mert egyházi hatáskörbe tartozónak ítélte. Csak Ordass Lajosné és Nagy Gyula püspök beadványának hatására változott az Igazságügyi Minisztérium álláspontja. Dr. Kulcsár Kálmán miniszter az 1990. április 23-án kelt levelében, amelyet Ordass Lajosnénak küldött, megállapította, hogy „az Evangélikus Egyház illetékes testületének 1958-ban tett intézkedései, amelyek végső soron D. Ordass Lajosnak a püspöki székből történt elmozdítását eredményezték, az akkori kormányzati szervek politikai megfontolásokon alapuló nyomására születtek, amelyhez felhasználták a hatályos jogszabályokat is”.

A Déli Evangélikus Egyházkerület presbitériuma az 1990. május 17-én hozott határozatával – Harmati Béla püspök előterjesztésére – erkölcsi rehabilitációban részesítette Ordass Lajost, Nagy Gyula püspök pedig a jogi rehabilitáció irányába mutató néhány gyakorlati intézkedéssel igyekezett az özvegy nehézségein enyhíteni. Ordass Lajos jogi rehabilitálására végül is 1995. október 3-án került sor.