Szavam a szélben szüntelen,
mint szürke veréb a jéghideg
hóesésben – megfagy, didereg.
Hangom, most nem vigasztaló.
Süketek lettek az emberek,
s én szeretném, de hogy tegyem?
Nem tudom még a jó utat,
hogy hallgattassam meg hangodat...
Talán ez csupán az én hibám,
hisz kételkedő minden vitám,
De tanításodra szüntelen,
Jó Uram! Szomjazom.
Szenvedek.
Mit hoz a jövő, ha üres a szó,
ha a lelkemben nincs vigasztaló
apró csengettyűk dallama,
hogy elhagyjon mindent mi elporlaszt.
Elfáradtaknak, adj hitet!
A némáknak szája nyíljon meg!
A szó legyen vidám, vigasztaló!
Áldd meg az Új Évet – Mindenható!