Már hányadik éve ugyanaz! Advent, karácsony, böjt, húsvét, pünkösd, majd ugyanaz, megint elölről. Nem túl egyhangú? Uram! Nem féltesz minket attól, hogy ez az egész körforgás gépiessé, netán üressé válik? Sokan biztosan nem is számolnak vele: minek a polgári mellé még egy egyházi év is – évről évre változatlan programmal. Akik mégis tartják, képesek-e olyan intenzitással megélni, amely méltó ezekhez az ünnepekhez? Nem fenyeget-e az, hogy kimerül a megrendezéssel megbízott szolgáid fantáziája, és elszürkül az egész?

Ma az az ötlet járja, hogy inkább a családi események és az élet mérföldkövei vagy határvonalai mentén kellene az ünnepeket megformálni. Igazuk van. Részben...

Az egyházi év kincsesláda. Felbecsülhetetlen érték rejtőzik benne. Újra meg újra kinyílik, elénk tárja kincseit. Kézbe vesszük õket egyenként. Olykor ez, máskor az tűnik ragyogóbbnak. De mind érték, s mind a mi rendelkezésünkre áll.

Ha szürkének, értéktelennek tűnik a kincsesláda, az nem azért lehet, mert értéktelen bizsu van benne, és nem is azért, mert a láda rossz. Csak azért lehet ilyen érzésünk, mert hagytuk porosodni, és azért, mert amikor felnyitottuk, nem markoltunk elég mélyen a kincsekbe.

Vegyük elő a portörlőt! Fedezzük fel a kincset. Úgy tűnik, mintha az ember ma nem tudna ünnepelni. Ne engedjük, hogy ezt elhitessék velünk! Advent, karácsony, vízkereszt, böjt, húsvét, pünkösd, s az őket elrendező, egybefogó kincsesláda a miénk. Fedezzük fel újra!

A Visszhang című kötet megvásárolható a Luther Kiadónál.