A lelkiismereti szabadság
„Itt állok. Másként nem tehetek!” A feljegyzések szerint Luther egynapos mérlegelés után mondta ki ezeket a szavakat Worms-ban, V. Károly udvarában. Ezeknek a szavaknak a hatására Luther számkivetetté vált. De ugyanezek a szavak tették a lelkiismereti szabadság modern értelmezésének megalapózójává is. Azt is kijelentette – még a fenti kiállását megelőzően, hogy „Ha a Szentírás alapján bebizonyítjátok az állításaimról, hogy nem igazak, akkor visszavonok mindent, amit mondtam.”
Az Evangéliumi Aliansz 2017-es imahetének középpontjában az az öt „Sola” áll, melyek a reformációt meghatározták, Luthert - és hozzá hasonlóan sokakat - törvényen kívülivé tettek, de mindezekkel együtt mégis megváltoztatták a világot.
Ezek a „Solá”-k ma is számkivetetté teszik a keresztényeket. Egy olyan korban, amikor szinte minden relatív, az ember nem lesz túl népszerű ha az abszolút értékeket hirdeti.
Belegondoltál már abba, hogy valódi lelkiismereti szabadságról csak olyan társadalomban beszélhetünk, amelyik hisz az abszolút értékekben és elfogadja, hogy ezek a helyes életvitel alapkövei? Ma azonban egy olyan társadalomban élünk, amelyik nemcsak hogy elutasítja az abszolút értékeket, de még bünteti is azokat, akik ezekben hisznek. Az elutasítástól, a „politikailag nem korrekt”-nek bélyegzéstől haladunk afelé, hogy lassan nem tehetünk majd semmit a hitbeli meggyőződésünk alapján, mert törvényileg meg lesz határozva, hogy gondolkodhatsz, mit mondhatsz, mit tehetsz - és mit nem.
Be kell látnunk, hogy mi, keresztények is vétkesek voltunk ebben, amikor egy adott korban arra használtuk fel a hatalmunkat, hogy megtiltsunk bizonyos meggyőződéseket.
Csak ott beszélhetünk szabad lelkiismeretről, szólás- és vallásszabadságról, ahol szabadon lehet vitatkozni. Ehhez elengedhetetlen, hogy ma is visszatérjünk az alapértékeinkhez.
Azért imádkozom, hogy az imahét során bátorodjunk fel arra, hogy teljes erőnkből keressük az igazságot, és jussunk el annak új, friss megértéséhez, hogy mit jelent az öt „Sola” szerint élni:
Sola Scriptura – Egyedül a Szentírás által – a Szentírás fölötte áll a hagyományoknak
Sola Fide – Egyedül hit által – hitből, nem a cselekedetekből
Sola Gratia – Egyedül kegyelemből – a kegyelem fölötte áll az érdemeinknek
Solus Christus – Egyedül Krisztus által – Krisztus az egyetlen út
S legyen mindez egyedül Isten dicsőségére!
Soli Deo Gloria! Imádkozó szívvel:
Thomas Bucher, az Európai Evangéliumi Aliansz főtitkára