A film angol változata itt érhető el: https://vimeo.com/377337284/6501796b68

1944 márciusában Raffay Sándor evangélikus püspök magához hívatta Sztehlo Gábort, a fiatal lelkészt. Az akkor harmincöt éves Sztehlót azzal bízta meg, hogy mentse a zsidó származású gyermekeket, és helyezze el őket gyermekotthonokban. Sztehlót a Jó Pásztor Alapítvány támogatta, amely a protestáns egyházak, a Vöröskereszt és a svájci nagykövetség közös szervezete volt.

A gyermekotthonok akkorra már telve voltak, és az idő szorított: 1944 márciusában a német katonák bevonultak Magyarországra. A nyilasok támogatásával megkezdődött a magyarországi zsidó lakosság üldöztetése: a nyilvános életből kirekesztették őket, és a zsidó származású lakosságot kényszermunkára vitték, csak a nők és a gyermekek maradtak hátra. A budapesti gettóba összesen hetvenezer zsidót zártak, és több mint négyszázharmincezer embert deportáltak haláltáborokba.

Sztehlo próbálta meggyőzni rokonait arról, hogy azok villáikat gyermekotthonná alakítsák. 1983-ban megjelent, Isten kezében című naplójában beszámol arról, hogyan keresték fel irodáját a kétségbeesett szülők, hogy helyezze biztonságba gyermekeiket a náci üldözés elől.

Gyorsított eljárású keresztség és hamisított papírok

Az első gyermekotthon a Gellért-hegyen lévő Bérc utcában jött létre. Sztehlo unokatestvére bocsátotta rendelkezésre a villát, és a Jó Pásztor ifjúsági csoportjából vállalkoztak fiatal hölgyek arra, hogy nevelőként segítség munkáját. Feljegyzéseiben Sztehlo így írt az akkori időszakról: „Válogatás vagy nagy, megfontolt gondolkodás nélkül vettem fel oda a gyerekeket, és rábíztam őket a teljesen tapasztalatlan, de hozzájuk teljes szívvel forduló nevelőiknek.”

Óvintézkedésként gyors keresztelési eljárással mindenki az evangélikus egyház tagja lett. A lelkészi hivatalok hamisított papírokat és keresztleveleket állítottak ki, és  külföldi nagykövetségek részéről is érkezett támogatás: védelembevételi dokumentumok kiállításával sikerült a deportáló vagonokból is kimenekíteni embereket.

Rövid időn belül Sztehlo Gábor kiterjedt hálózatot hozott létre a gyermekotthonokból Budapesten. Harminckét szálláson bújtatta ezerhatszáz gyermeket és négyszáz felnőttet rejtegetett. A szállások, lakások és villák ismerősök tulajdonában voltak, vagy adományokból vásárolta őket.

Gaudiopolis – Az öröm városa

A háború végén, 1945 tavaszán Sztehlo kétszáznál is több gyermekkel Zugligetbe, egy zsidó gyártulajdonos ingatlanába költözött, és létrehozta a Pax Alapítványt. A második világháború sok gyermeket tett árvává. Szüleiket rendszerellenesnek nyilvánították vagy a nácik meggyilkolták őket. Sztehlo származástól függetlenül vitte be a gyerekeket az utcáról.

Az otthonban aztán a gyermekek a lelkész vezetésével megalapították a Gaudiopolis Köztársaságot. Egy olyan államot, amelynek saját alkotmánya, saját pénzneme és saját törvényei voltak.

Andrási tizenkét éves volt, amikor 1945 novemberében felvették a Pax Gyermekotthonba. Édesapja zsidó munkaszolgálatosként az orosz fronton esett el, édesanyja pedig súlyos betegsége következtében nem tudta őt és két testvérét ellátni. András már nem emlékszik a Sztehlo Gáborral történt első találkozásra, de visszatekintve „komoly és mégis vidám emberként” maradt meg benne.

Játék az életért

„A munka a Gaudiopolisban alapvető munkaeszköz volt a közösség építése céljából” – meséli Andrási. Volt egy szabóság, egy cipészség és egy asztalosműhely is. A gyerekek szakemberektől tanulták meg, hogyan hozzák létre a mindennapi élethez szükséges tárgyakat, és hogyan hozzanak rendbe használt ruhadarabokat és bútorokat. Játékokat és karácsonyfadíszeket árultak.

„Egyfelől gyerekként játékként fogtuk fel az egészet, másfelől pedig keretet adott ez az életünknek” – mondja Andrási az ORF.at-nek adott interjúban. Minden lakónak megvolt a maga története, tele félelemmel, tragédiákkal és szegénységgel, és sokan szerették volna mindezt elfelejteni: „Mindannyian vágytunk arra, hogy valami pozitív legyen az életünkben.”

Átlépni a társadalmi korlátokon

Sztehlo a Gaudipolis megalapításával azt a reformpedagógiai koncepciót követte, melynek célja a közösség és a tolerancia megerősítése volt a gyerekek között – vallási vagy szociális gyökerektől függetlenül. „A Gaudiopolisban mindenkinek ugyanolyan jogai voltak, és mindenki ugyanolyan módon felelős is volt. Ez egy egészen más élettapasztalat volt a korábbi tapasztalatokhoz képest” – magyarázza Andrási az interjúban.