„Elő a bölcsekkel, írástudókkal” – mondta Heródes. Kell, hogy legyen valami magyarázata ennek a hírnek. 

„De te, Efrata Betlehemje, kicsiny vagy ugyan Júda ezrei között; mégis belőled származik majd Izraelnek jövendő uralkodója” – hangzik a prófécia. Oda menjetek. Már nincs messze. De visszajöjjetek ám, mert én is el akarok menni, hogy hódoljak neki.

Amikor kiléptek a királyi palotából, önkéntelenül is felsóhajtottak: ez nehéz helyzet volt. Nem értették a királyt. Jobban zavarta őket, hogy azt gondolták, célhoz értek, és most indulhatnak tovább. A csillagjelenség becsapta volna őket? 

Kiérve a palotából felnéztek az égre, és feltűnt nekik újra ugyanaz a fényes csillag, melyet otthon láttak, Babilonban. Amikor meglátták a csillagot, igen nagy volt az örömük. Ez nagyon felbátorította őket. Ezt Isten jelzésének tekintették, hogy mégsem hagyta őket magukra, helyben vannak. Jó helyre jöttek, talán meg is fogják találni a nagy Királyt. És a csillag, mintha elindult volna előttük, vezette őket tovább a cél felé. A bölcsek tudták, hogy valami nagy dolog van készülőben. Ezért tettek meg több száz kilométert. És a királyi palotában komolyan vették a hírt is, amelyet Isten igéjének bölcsei mondtak el a próféciákban megígért, páratlan királyról. Nagy dolog van készülőben, ami miatt Isten megmozgatja a kozmosznak az erőit, és hirdeti a királyok királyának érkezését. Isten intézkedik a színfalak mögött, hogy láthatóvá váljék ajándéka. Ezzel készíti a bölcsek örömét, hogy rátaláljanak a Krisztusra.

De ezzel készíti a mi örömünket is. A hírrel és a jellel. Adventben készíthetünk akármilyen szép díszítést lakásunkban, környezetünkben. Magunkra erőltethetünk bármilyen szép mosolyt és isteninek tűnő békességet. Vehetünk bármilyen nagy ajándékot szeretteinknek. Csak Heródes palotájáig érkezhetünk, ha nem tekintünk fel és ugyanakkor nem hallgatunk az örömhírre. Hiszen Isten készíti a meglepetést. Csillaga már ragyog felettünk, hogy elvezessen a jászolig, a megszületett Krisztusig. De ez az út nem ér itt véget. Betlehem még csak az indulás (start) helye. Tovább kell indulnunk, hogy igazán a célhoz érjünk.

Henry van Dyke A negyedik bölcs című novellájában továbbgondolta a bölcsek útját. Artabán, a negyedik bölcs is útnak indult, de ő kincseit, melyeket a nagy királynak szánt, útközben a rászorulók közt osztja szét. Évtizedekkel később érkezik meg Jeruzsálembe, elszegényedve. De innen hadd szóljon ő:
„- Hová mentek? - kérdezte Artabán egy öregembertől.
- A Golgotára. Két embert fognak megfeszíteni ott s egy harmadikat azért, mert azt állította, hogy ő a zsidók királya.
Mélyen érintették ezek a szavak Artabán öreg szívét! Lehet, hogy ő volna, aki harminchárom évvel ezelőtt Betlehemben született?
A keresőútnak vége, utolsó kincsét is elajándékozta.
A föld még egyszer megremegett, s a megrepedezett falból egy súlyos kő hullott alá, az öreg Artabán homlokára. Haldoklása közben égi hangot hallott.
A szavak hallatán békés ragyogás világította meg Artabán arcát: olyan volt, mint a hajnal első sugara egy havas hegycsúcson. Hosszan sóhajtott még egy utolsót, megkönnyebbült. Útja a végéhez ért. A negyedik bölcs megtalálta királyát.”

Békés, boldog, Krisztusra találó karácsonyt kívánok, hogy örömünk teljes legyen!

Elhangzott 2018. december 24-én a Kossuth Rádió Erős vár a mi Istenünk! című műsorában.