A színes, csillogó, átlátszó vagy épp tömör anyagból készült karácsonyi díszeket látva a tudományos ismeretekkel rendelkezők is készüljenek fel arra, hogy hirtelenjében elfelejtik a karácsonyfával és díszeivel kapcsolatos, addig létfontosságúnak tartott ismereteiket.
A kiállításhoz szorosan kötődő üzletben kézbe vehető gömbök, gombák, angyalkák és még ki tudja, hányféle dísz között nézelődve nem feltétlenül jut eszünkbe a karácsonyfa-állítás története, vagyis az, hogy már az ókori egyiptomiaknál, a kínaiaknál vagy a zsidóknál szokás volt örökzöldek használata az örök élet jelképeként. Vagy hogy egyes középkori források szerint a a karácsonyra kivágott fiatal fák arra emlékeztetnek, hogy Jézus is fiatalon áldozta életét az emberekért, a német földön december 24-én felállított fa pedig azt a bizonyos paradicsomi fát jelképezte, rajta a megváltás keresztény szimbólumaként az ostyákkal.
A szentendrei Bercsényi utca 1. szám alatti múzeumban kiállított díszekben vagy épp a régi képeslapokban gyönyörködve talán az is mellékes lesz, hogy ki állította az első karácsonyfát – evangélikusként természetesen mi is Luther Márton mellett tesszük le a voksunkat… Megtörténhet ugyan, hogy egy pillanatra átvillan rajtunk az a lexikonszócikk-szerű információ, hogy az első magyarországi karácsonyfák az 1820-as években a nemesi, polgári körökben, illetve a német családoknál terjedtek el, a Brunswick, illetve a Podmaniczky család kezdeményezése nyomán, de a figyelmünket valószínűleg hamar újra a mintegy ötezer – a kiállítás tulajdonosa, Hubay Éva által összegyűjtött – tárgy valamelyike vonja magára. A szaloncukor alakú díszt látva esetleg az is eszünkbe juthat, hogy a szaloncukor a hungarikumok sorába tartozik.
A 2010-ben létrehozott múzeum praktikus okból alakult: a magángyűjtemény „kinőtte” tulajdonosának a házát. A következő esztendőtől kezdve a kiállítás megtekintéséért már nem kellett fizetni, ráadásul szebbnél szebb karácsonyfadíszeket lehetett megvásárolni a kialakított üzletben. S ez a mai napig így van.
A tulajdonosok elsősorban cseh, lengyel, német és belga gyártóktól szerzik be a fára akasztható vagy asztali díszként szolgáló csecsebecséket, de ebben a szalonban a Fülöp-szigetekről származó, a szent családot ábrázoló asztali dísz vagy Jáva szigetéről érkezett, angyal formájú csúcsdísz is mindennapos. Az angolszász karácsonyfákra a Mikulásnak és rénszarvasainak a porcelánváltozata ajánlott, az ortodox karácsonyi ünnepekre az ikonokat idéző karácsonyfadísz javallott, míg a kínai horoszkóp állatfigurái névre szólóan megrendelhetők. S a szentendrei kiállítóhelyen mindez olyan jól megfér egy légtérben, mint a magyar szólásban gyakran emlegetett teleaggatott karácsonyfa színes díszei…
Jó szívvel ajánlom mindazoknak e helyet, akik néhány karácsonyi dísz segítségével szívesen kizökkennek a mindennapi kerékvágásból – nem csak karácsonykor.
A cikk az Evangélikus Élet magazin 83. évfolyam, 49–50. számában jelent meg 2018. december 16-án.
Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.