A kapun belépőt azonnal meggyőzte a látvány arról, hogy itt várták, s szeretettel várták. A kápolna bejárata felett díszelgő Luther-rózsa, a csodálatos színben pompázó  papírvirágok, masnik és szívek, mind-mind a kreatív műhelyekben folyó alkotó foglalkozások  sikeres eredményei. Mindenhol az ünnepélyesség jelei tűntek fel, sok-sok ötlet és tervezés megvalósításának  nyomait láthattuk. Harangszó jelezte: már nem kell tovább izgulniuk a szereplőknek, eljött az ideje, hogy bemutassák a programjukat, bizonyságtételüket, amire oly sokáig  örömmel, kitartással készültek, tanultak.

Minden alkalommal meglepő az új tanulása iránti igényük, fejlődésük. A keret marad, hisz az évi Útmutatói ige az összeállítás alapja, s ehhez kapcsolódnak az elhangzott versek, énekek, imádságok, akár németül is. A boldog mosolygó arcok, a ritmust tartani igyekvő kezek látványa katartikus élményt nyújtott a vendégek számára. A torokszorító, megrendítő pillanatok bizony könnyeket csaltak a szemekbe.

Nagyon személyes,  gyakorlatias igehirdetés követte a lányok programját. Az intézményvezetői beszámolót hallva, meg lehetünk győződve arról, hogy sem a lányok, sem a kedves munkatársak élete nem monoton, egyhangú, s a szeretet  együtt halad a szakmaisággal.

A kápolnából kijőve, az otthont alapítók emléktáblájánál elhangzó hálaima azt fejezte ki, hogy semmi sem hiábavaló azok életében, akik mertek,  s ma is mernek befektetni Isten ügyének megvalósításába.

A gazdagon terített asztal melletti közösségben éltük meg  azt, hogy milyen jó érzés ennek a „családnak” a tagja lenni. S kiderült az is, hogy azok a szolgálattevők, akik talán évtizedeken keresztül tették itt a dolgukat, most is visszajárnak segíteni, ápolni, finom töltött káposztát készíteni, vagy bármit elvégezni, ami az otthon életét előbbre viszi.

Szépen, fegyelmezetten, rendben történtek az események.

A jelenlévők: Élim az ország  területéről fogad ellátottakat, így a legtávolabbi hozzátartozó Nagykanizsa közeléből érkezett. Elgondolkodtató volt   azt is megtapasztalni, hogy a korábban itt élt s nevelkedett élimi lakó hűségesen visszajár Miskolcról velünk  ünnepelni. Tanúsága szerint itt ő szakmát, emberséget kapott, ezen kívül családja lehet, férje és gyermekei. Öröm megtapasztalni, hogy bár Élim árvaotthonnak indult, de most azt láthatjuk, hogy szinte mindenkinek van  rokona,  hozzátartozója, vagy olyan pótmamája, aki számon tartja, imádkozik érte – egyszóval családja.

Áldás és ajándék lehettünk egymás számra,  s ahogyan évtizedek óta hagyomány: Élimből ajándék nélkül nem  lehet távozni, most is így volt ez. Bízunk abban, hogy a falitáblán lévő Ige megerősít s összekovácsol bennünket.