Új parókus lelkészt iktattak Tabon

Új parókus lelkészt iktattak Tabon

Share this content.

Szöveg és fotó: Arató Eszter
Tab – 2017. november 25-én beiktatták Arató János Lóránd evangélikus lelkészt a Tab és Környéke Evangélikus Egyházközség parókus lelkészi hivatalába. Kőszeghyné Raczkó Zsuzsanna, a Somogy-Zalai Evangélikus Egyházmegye esperese igehirdetésében a gyülekezetet és lelkészét egymás gondviselő szeretetére bízta, s a Zsidókhoz írt levél szavain keresztül hirdette Isten igéjét.

Az igehirdetést követően határon innen és túlról érkező lelkészek mondtak áldást a frissen beiktatott lelkész életére és szolgálatára.

Arató János Lóránd a 2017-es év igéje alapján Én és Te, Én és Az vonatkozásában beszélt az Isten-kapcsolatról, szeretet-kapcsolatról, és kiemelte, hogy mindig valami régiből bontakozik ki az új, ami hatással van életünkre.

„Az Isten-kapcsolatra korábban a nagyszülők irányították a gyermekek figyelmét, tanították meg őket az imádságokra – mondta. – Napjainkban azonban már egyre kevesebben vannak, akik felelősséggel hordoznák a fiatalokat ezen az úton. Szükség van lelkészekre, lelki vezetőkre, akik az Istennel való kapcsolatunk fontosságára mutatnak.” 

Az ünnepi istentiszteletet közgyűlés követte, melyen köszöntőt mondtak a történelmi egyházak helyi képviselői, Sándor Zoltán és Sándor Zsuzsa Noémi református lelkipásztorok, Sifter Gergely római katolikus plébános és Galbavy Jenő prior atya.

Tab város Önkormányzatának képviseletében Schmidt Jenő polgármester szólt, majd Witzmann Mihály országgyűlési képviselő köszöntő levelét Kovásznai Tamás olvasta fel. Végül Mesmer Ottó, burgenlandi evangélikus lelkész köszöntötte az újonnan beiktatott lelkészt, mint szolgatárs és családtag.

Az alkalom a gyülekezeti tagok áldozatos munkájának köszönhetően szeretetvendégséggel zárult.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!