A művész büszkén vállalja, hogy hagyományos festő. Őt sokkal inkább megfogja a valóság, a természetes szépség, ami az emberi arcok sokféleségé­ben, a tájak változatos formáiban, a pipacsos mezőkben, az Ipoly-parti csendben és a Palócföld omladozó házaiban, életben tartott parasztportáiban rejtőzik. Képeivel már 17 évesen sikert aratott a megyei tavaszi tárlaton. Kedves gimnáziumi rajztanárával, Farkas András festőművésszel gyakran járták a Palócföld erdőit, ­mezőit, ­falvait, hogy vázlataikkal megragadhassák azokat. Az életút következő állomása az egri tanárképző főiskola volt, ahol 1972-ben szerzett tanári diplomát rajz–földrajz szakon. Negyvenegy évig tanított szülővárosában. Iskola után vagy hétvégén rajzolt, festett, ahogy ideje engedte. Lengyel Péter terepfestőnek tartja magát. Gyalog vagy kerékpárral indul az erdőbe, leül az Ipoly partjára vagy átmegy egy nógrádi kicsi faluba, letelepszik, és rajzol vagy fest. Kinn a természetben szeret rajzolni, ott formák vannak, arányok – mondja. Művészi repertoárja széles: lehet olaj vagy akvarell, a színek harmóniája és eleganciá­ja a művész egyedi, utánozhatatlan jellegzetessége. Azonban leszögezhető, hogy elsősorban a rajz, a tusrajz a művészetének fő területe.

– Ez illik hozzám a legjobban – mondja. – A 0.2-es rotringceruzának nincs párja a földkerekségen. Nem lehet radírozni, pontos mozdulatokkal kell dolgozni, de a végletekig lehet fokozni a tárgyak megjelenítését. Az idő halad, a felhő elmegy, amit meg akarok örökíteni, így villámgyorsan papírra kell vetni a rajzot. Mindig rajzolok a tájra embert vagy állatot. Csak az arányok kedvéért kiegészítem a tájat. Akinek nincs elég türelme a rajzoláshoz, bele se kezdjen. A grafikánál nincs varázslatosabb.
Önerőből jutott el a saját formavilágához. Elég csak rátekinteni a rimóci asszonyról készült grafikára, és kitűnik a tehetsége. Belénk ivódik, ahogy az idős asszony, arcán ezernyi ráncával, kérges kezét szája elé tartva szemérmesen tekint vissza a képről.

– A legnehezebb az emberi testrészek hű ábrázolása. Csak úgy hiteles egy közeli arc, egy fókuszba helyezett kézfej vagy lábfej, ha a tökéletességre, a pontosságra törekszünk. Én ezeket a szempontokat mindig lényegesnek tartottam, bármivel dolgoztam – mondja a művész. A tárlaton néhány festménye is megtekinthető: portrékat, tájképeket, csendéleteket és szakrális munkákat látunk. Kiemelkedik a festőállványon látható pipacsmező, mellette a művész ecsetei és festőpalettája. A tárolókban további érdekes dokumentumokat és fényképeket találunk. Köztük vannak Kondor Béla, Gross Arnold és Barcsay Jenő ajánlásai. 1970-ben a Károlyi Mihály Alapítvány franciaországi ösztöndíjára ajánlották a fiatal tehetséget a mesterek. Ugyan nem ő kapta a tanulmányúton való részvételt, de – mint mondta – szép emlék az ajánlólevelük. Viszont az alapítvány támogatásával hat alkotása szerepelt egy dél-franciaországi tárlaton.

A cikk a továbbiakban itt olvasható.