Az 1848-as forradalom szellemi előkészítőjére emlékeztek

Az 1848-as forradalom szellemi előkészítőjére emlékeztek

Share this content.

Forrás: veol.hu, szöveg és fotó: Polgár Tibor
Vanyola – Vajda Péter születésének 210. évfordulója alkalmából megemlékezést tartottak a neves költő, író vanyolai szülőházánál. A főhajtáson elhangzott: a Petőfi Sándor példaképének számító, tragikusan fiatalon elhunyt irodalmár, pedagógus az 1848-as forradalom előhírnöke, szellemi előkészítője volt.

Varga Rita, Vanyola polgármestere beszédében felidézte a település híres szülöttének életútját, munkásságát. Mint mondta, Vajda Péter 1808. január 20-án látta meg a napvilágot egy nyolcgyermekes, szegény jobbágycsalád legidősebb fiaként. Tízéves koráig szülőfaluja iskolájában tanult, majd a jó eszű diákot 1819-ben beíratták szülei a soproni evangélikus gimnáziumba. Itt magára maradt, nem volt, aki gondoskodjon róla, biztassa, ezért sok nehéz nap jutott neki, azonban olthatatlan tanulási vágya, tudásszomja átsegítette a megpróbáltatásokon. 1826-ban Győrbe költözött, hogy bölcsészetet tanuljon, később az orvosi pálya iránt is érdeklődött. Abban, hogy az írást, az ismeretterjesztést, a népművelést választotta hivatásul, a hazaszeretete vezérelte. 1843-ban meghívták tanárnak a szarvasi evangélikus gimnáziumba.

„Vajda Péter nem készült tanárnak, annak született. Szarvason új erővel látott munkához, hogy az iskolát az Alföld egyik legerősebb tanintézetévé fejlessze. Gazdag könyvtárat alapított, eltörölte a testi fenyítést. Kézikönyvet írt a tanárok számára. Havonta dalünnepet rendezett, ahol maga is versenyre kelt tanítványaival” – jegyezte meg Varga Rita. Hozzátette, az iskolát országos hírűvé emelte. Szarvason tartotta Erkölcsi beszédeit, melyeket kiadásra is összegyűjtött, de azok szabad szelleme miatt a cenzor feljelentette, ezután a kormány Vajda Péter elmozdítását követelte. A vizsgálat lassan haladt, Vajda Péter pedig időközben, 1846. február 10-én váratlanul elhunyt tüdőgyulladásban. A szarvasi evangélikus ótemetőben helyezték örök nyugalomra. „Nekünk, vanyolaiaknak, az itt élő utódoknak emlékeznünk kell rá, aki munkájával, egész életével a népet szolgálta. A népet, ahonnan származott” – fogalmazott a polgármester asszony.

Varga Ritától megtudtuk, településük 2017-ben sikeresen vett részt az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyik pályázatán, melynek köszönhetően az elnyert támogatásból és önkormányzati saját forrásból 2018. április 12-ére kirándulást szerveznek Szarvasra. Itt megismerkednek majd Vajda Péter pedagógusi munkájával, szellemi és tárgyi örökségével. Az evangélikus ótemetőben megkoszorúzzák a költő sírját, továbbá például közreműködnek szarvasi vendéglátójuk, a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium gálaműsorán.

A vanyolai Vajda Péter-megemlékezésen képviseltette magát az Elsősorban pápai – Városbarát Egylet is. Kerecsényi Zoltán egyleti ügyvivő köszöntőjében kiemelte a költő igazság- és természetszeretetét, valamint emlékeztetett Vajda közeli, tudós barátjára, az egykori pápai diák Ballagi Mórra.

„Felvilágosult nézeteket hirdetett, nyíltan, több fórumon hangoztatta a polgári átalakulás időszerűségét. Kemény, rendíthetetlen volt, hű az elveihez s főként az igazsághoz” – húzta alá Kerecsényi Zoltán. Hozzáfűzte, fontos kiemelnünk: Vajda Péter vanyolai szülőhelye és szülőháza a magyar történelem része, mint Kossuth esetében Monok vagy éppen Petőfinél Kiskőrös. „Ezt nemcsak minden vanyolainak, környékbelinek, pápainak, hanem minden magyarnak is tudnia kell. Ugyanis Vajda Péter Petőfi példaképe, az 1848-as forradalom előhírnöke, szellemi előkészítője volt” – hangsúlyozta a pápai városbarátegylet ügyvivője.

Az ünnepségen közreműködött a Vanyolai Asszonykórus, míg a Lovászpatonai Bánki Donát Általános Iskola tanulói Vajda Péter korabeli írásaiból osztottak meg részleteket az egybegyűltekkel. A költő leszármazottja, Árvai Mátyás pedig Petőfi Sándor azon versét szavalta el, melyet Vajda halálakor vetett papírra. A megemlékezés végén a helyi önkormányzat nevében Varga Rita és Birkás Győző alpolgármester, illetve Kerecsényi Zoltán megkoszorúzta a Vajda-emlékházat, melyet a jelenlévők megtekinthettek.

Az „Elsősorban pápai – Városbarát Egylet képviselői a vanyolai főhajtást megelőzően a pápai Vajda Péter lakótelepen koszorút helyeztek el a Vajda-emléktáblánál is.

Hivatkozások: További képek. -

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!