Aki szinte egyáltalán nem lát, ám óriási akaraterővel diplomát szerzett, latintanárként és művelődéstörténészként dolgozik. Ahogy befejeztük a telefonbeszélgetést, úgy tettem, ahogy Esterházy Péter egy általa leírt hasonló helyzetben: mint egy zugárus, imádkozni kezdtem.

Néhány nappal később felhívtam Emesét, aki sírva mondta el, hogy édesanyja már nincs magánál. Másnap aztán ő keresett: anyuka meghalt. Aztán elmondta az utolsó napok – és közben egy hosszú élet – történéseit.

A mama már napok óta nem beszélt, csak feküdt szederjes arccal, ám egy péntek délután megszólalt: „Az alétheia az fix!” Az alétheia az igazságot jelöli, és egyebek mellett a Jn 14,6-ban fordul elő, amikor Jézus ezt mondja: „Én vagyok az út, az igazság és az élet!” Emese anyukája eredetileg nem tudott latinul vagy görögül, de tanulmányaiban szívósan segítette leányát. Az egyetemi évek alatt ő kérdezte ki tőle a szavakat és a ragozásokat, így sok fordulatot óhatatlanul maga is megtanult. Emese közben nem egyszerűen egyetemi oktató lett, de az intézmény meghatározó arca is. Az elmúlt években már egy számítógépes szoftver is segíti munkáját, amely a leírt szöveget hanggá alakítja át. A munkájához szükséges sok-sok szkennelésben édesanyja volt mindig segítségére. A beteg asszony a kórházi ágyon egyre csak a zsebkendőjét szorongatta, és mondta, hogy kijelöli az oldalszámot. Miután így egyre csak „szkennelt”, mondta ezt a mondatot: „Az alétheia az fix!”

Nem fogta fel, hogy hol fekszik, már nem érzékelte, hogy van-e cipő a lábán, de azt tudta, hogy az alétheia az fix. Lankadó tudatában talán még megjelentek leánya tanulmányainak állomásai. Homályosan latin és görög szövegeket látott. Felderengett benne több tízezer elolvasott magyar és idegen nyelvű oldal immár halványuló emléke. Egyre lassabban, de még zakatoltak benne az igék szótári alakjai. Aztán kimondott egy olyan mondatot, amivel az orvosok és az ápolók nem tudtak mit kezdeni, ám leánya annál jobban értett, hiszen az ő nyelvén volt megfogalmazva: „Az alétheia az fix!” Szíve szerinti volt ez a szinte titkos nyelven megfogalmazott mondat, hiszen 1976-ban Benczúr László angyalföldi lelkész ezzel a jézusi igével áldotta meg kedves konfirmandusát: „Én vagyok az út, az igazság és az élet”. Emese azóta tudja, hogy tuti a hodosz, frankó a dzóé és persze fix az alétheia.

Azon a kórházi ágyon még valamit mondott az édesanya. Talán egy régi görög memoriter tört tudata fel felszínére, amikor ezt a négy szót formázta immár cserepes ajka: „Erhomai prosz ton pathera.” Emese természetesen tudta, hogy ez a mondat is János evangéliumára utal. Jézus búcsúbeszédében olvassuk: „elmegyek az Atyához” (Jn 16,17).

Ezután már nem volt szükség szavakra.

Az orvosok később megengedték, hogy bemenjen a patológiára. Ott elmondta, hogy nem lát, így megsimogathatta édesanyja arcát. A szenvedéstől korábban még eltorzult arc ott újra kisimult. Nyugodt és békés volt. Emese így fogalmaz: szép márványasszony. És elmondja: „Engem úgy neveltek, hogy szembe kell nézni a szenvedéssel és a halállal. Tudom, mi a kín és mi a meghalás. De azt is tudom, mit jelent az Atyához menni.”

Beszélgetésünk elején még azt hittem, én fogom vigasztalni Emesét. Ám hamar megtapasztaltam, hogy hitvalló lényével ő erősít engem és minket, sokakat.

Ezért írom le az ő hozzájárulásával mindezt. A csodát szeretném érzékeltetni. Nem az a csoda, hogy a már napokon keresztül kábán fekvő beteg egyszer csak megszólalt, és görögül idézett a Bibliából, hanem az a csoda, hogy az Atya kezében vagyunk életünkben és halálunkban. Ezért aztán így tudunk tanúskodni, nemzedékeken keresztül: Az alétheia az fix!

A cikk szerzője evangélikus püspök.