Az államalapítást és az új kenyeret ünnepelte Kecskemét

Az államalapítást és az új kenyeret ünnepelte Kecskemét

Share this content.

Forrás: kecskemet.hu, hiros.hu
Kecskemét – A Hírös7 fesztivál nagyszínpadánál tartották az augusztus 20-ai ünnepséget, amely egyben a Magyarok Kenyerének ünnepe Bács-Kiskun megyei rendezvénye is volt. Az önkormányzat és az agrárkamara megyei szervezetének ünnepségén a hagyományok szerint kenyérszentelést is tartottak.

Augusztus 20-án délután a hagyományoknak megfelelően városi ünnepségen emlékeztek meg a kecskemétiek államalapításunk és az új kenyér ünnepéről. Ünnepi beszédet mondott a megemlékezésen Cseke Péter, a Katona József Színház igazgatója és Gáspár Ferenc, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Bács-Kiskun Megyei Szervezetének elnöke. Elmondta, hogy a Magyarok Kenyere Program keretében Bács-Kiskun megyében hét és fél tonna búza gyűlt össze, melyet a Kárpát-medence magyarlakta területein élő rászorulók között osztanak ki. A felajánlásokkal a magyar emberek ismét tanúbizonyságot adtak arról, hogy fontos az összetartás, egymáson segítés, hiszen egy nép vagyunk, bárhol éljünk is a világban.

Az új kenyeret Varga Nándor református lelkész, Kis János evangélikus lelkész, dr. Finta József plébános és Feczák László görögkatolikus lelkész áldotta és szentelte meg a történelmi egyházak nevében. Az áldás után Cseke Péter szegte meg a kenyeret, amelyet szétosztottak a résztvevők között.

A műsorban közreműködött a Kecskemét Táncegyüttes, a Kiskun Huszár és Honvéd Hagyományőr Egyesület, Inoka Győző és barátai, valamint Szabó Sándor tárogatóművész. Az ünnepség a Szent István-szobor megkoszorúzásával ért véget.

Címkék: Kecskemét - augusztus 20. -

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!