Havonta egy-egy mozzanattal közelebb került az olvasó a városka történetéhez, aurájához és azokhoz – az első pillantásra akár jelentéktelennek tűnő – mozzanatokhoz, amelyek a város életében fontosak voltak vagy máig fontosak. A könyv urbanizációs fejlődésregénynek nevezhető, ha feltétlenül műfajban szeretnénk gondolkodni. A történet legfőbb hőse – a végül megnevezett Johannes Brenz prédikátoron kívül – a városka 16. századi polgársága: megfeszített munkával, némi cselvetéssel, konfliktusok vállalásával, sok-sok energiával megteremtik önállóságuk alapját, azt a gazdaságot és gazdagságot, amely közös döntéseket, közös felelősséget és új életet hoz.

Az elbeszélés úgy halad, ahogy az emberi találkozások, kapcsolatok hálója szövődik: körkörösen, olykor asszociációs módon, látszólag véletlenszerűen. Az elbeszélő térben és időben kalauzolja olvasóját, közben tudományos részletességgel ismerteti a város felvirágzásában alapvető szerepet betöltő sópárlás folyamatát, a harangok működését vagy a templom szobrait, és egy-egy tűpontos mondattal világít meg történeti folyamatokat – nézete szerint.

A hagyományos fejlődésregényhez hasonlóan végül kiderül, hogy minden szál – egy irányba vezet: a városka reformációja felé. Reformáción nemcsak a lutheri eszmék befogadását, hanem vallásgyakorlati és kulturális következményeit is értenünk kell: a két szín alatti úrvacsorától és a nyomtatásban terjedő prédikációktól az általános iskoláztatásig, a szabad lelkészválasztástól a középkori örökség megőrzéséig.

Forgách András a saját bevallása szerint olyan könyvet szeretett volna, amely gyermekkori mesekönyveire emlékezteti: a szöveg által felidézett, ismerős világban váratlan helyen bukkannak fel a képek, ismétlődnek, mégis valami folyamatérzetet keltenek. Kis, kalapos figurája úgy halad végig a könyvön, ahogy az olvasó a történeten.

Az iniciáléként használt, szálkás, vonalas rajzok a sópárlást oktató, a sófeldolgozás fázisait bemutató fametszetes könyv illusztrációit idézik – ha megjelent ilyen valaha. A harang hosszmetszete nemcsak illusztrálja a harangokról szóló fejtegetést, hanem a nádasi boncolgatásra, anatómiai pontosságra is utal.

A házak, a templomlépcső, a híd, a szobrok a meg nem nevezett város valóságosságát támasztják alá: turisták fotóin, videóin, magazinok ajánlóiban találkozhatnánk hasonlókkal. A vázlatszerű rajzok futó benyomást szemléltetnek. Atónusos ceruzarajzok pedig – éppen, mint az utazási irodák prospektusai – a leghatásosabb kivágásban mutatják meg a sójáról méltán híres városka hangulatát.

A rajzok nem illusztrációk abban az értelemben, hogy részletről részletre követnék a szöveget. Inkább asszociációk és asszociációt segítő ábrák, vizuális elemek, ötletek. Így eshetett meg az, hogy a templom két – eszmeileg – legfontosabb tárgya, a Szent Mihály-szobor (amelyről hosszan szó esik) és a szószék (amelyről csak közvetetten esik szó) kimarad a megörökítettek köréből.

A meg nem nevezett, de ismert német kisvárosban valóban a só az élet legfontosabb háttere – az élet sója. És ebbe nem lehet nem belehallani Jézus tanítását, amikor tanítványait figyelmezteti a világban való nélkülözhetetlen és felelős jelenlétre: „Ti vagytok a föld sója.”

A cikk az Evangélikus Élet magazin 84. évfolyam, 31–32. számában jelent meg 2019. augusztus 11-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.