Matthias Türk 1962-ben született, 1989-ben szentelte pappá Joseph Ratzinger bíboros, és 1999 januárjában nevezték ki az evangélikus-katolikus párbeszéd képviselőjévé a Vatikánban, a Keresztény Egységet Elősegítő Pápai Tanácsnál.

Közös nyilatkozat a megigazulásról

Az evangélikusok 1999. október 31-én is a reformáció napját ünnepelték. Ezen a napon írta alá Edward Cassidy bíboros a pápai keresztény egységtanács elnöke és Christian Krause braunschweigi püspök, az LVSZ elnöke Ishmael Noko főtitkárral és az LVSZ hét alelnökével a Közös nyilatkozatot a megigazulásról. Az aláírásra Augsburgban, a 16. századi katolikus-evangélikus konfliktusok központjában került sor.

Türk utalt arra, hogy nem mindenki üdvözölte a megállapodást, de olyan pillanatként emlékezik vissza rá, mint „munkája erőteljes és ígéretes kezdetére”, amely „remek lehetőség volt, hogy a kezdet kezdetén a maga egészében megismerjem az ökumenikus világot”.

Sok örömteli pillanata volt a felkészülésnek, de nehézségek is adódtak, amelyeket a Közös nyilatkozat kritikusai okoztak. Türk szerint azonban számos pozitív hatása van az egyházi élet minden területén. Példaként említette az olaszországi katolikus gyülekezeteket, ahol az emberek csak keveset tudtak az evangélikus egyházról, de miután az új megegyezés hírét közzétették, a gyülekezet tagjai érdeklődőbbek és elkötelezettebbek lettek. Ez helyi ökumenikus csoportok, közösségek alapításához vezetett, ezekben nem is mindig kifejezetten teológiai kérdésekkel foglalkoznak, hiszen„nagyon gyakorlati szinten kezdődött, és mindmáig tart”.

Türk megjegyezte, hogy „a hatalmas sikertörténet folytatódott”, amikor más ökumenikus partnerek – metodisták, reformátusok, anglikánok – is csatlakoztak a nyilatkozathoz. Arra a kérdésre, hogy miként lehetne ez a sikertörténetet még szélesebb közönség előtt is ismertté tenni, azt mondta: úgy, mint magát az evangélium hirdetését. Vagyis az ökumené iránti komoly elkötelezettség „nagymértékben függ az emberektől” plébániai, egyházmegyei és vezetőségi szinten. Kiemelte Ferenc pápa messzire elérő hatását, „aki elődei hagyományára épít, és világszinten tanításának és a prédikációjának nagyon fontos elemével tette az ökumenizmust”.

A kapcsolatok megerősítése a lehető legtöbb szinten

Türk a reformáció ötszázadik évfordulójától való közös megemlékezésről, amelyet a pápa és az LVSZ vezetői tartottak 2016. október 31-én, Lundban, elmondta: az eseménynek rengeteg hatása volt az egyház minden szintjén. Például: a lundi katolikus gyülekezet szentmisét ünnepelhetett az evangélikus székesegyházban, első alkalommal a reformáció kora óta.

A katolikus-evangélikus párbeszéd jövőjére nézve megállapította: az egyház szentségi jellegének témája a teológiai párbeszéd középpontjában marad. Egyházfelfogásunk, az úrvacsoratan, az egyházi hivatal problémája még olyan kérdések, amelyekkel foglalkoznunk kell annak érdekében, hogy megérkezhessünk a régóta áhított, közös úrvacsorai asztalhoz.

Azokkal kapcsolatban, akik nem látják az ökumenét az egyházi szolgálat központi feladatai között, a távozó vatikáni munkatárs véleménye rendületlen: „Az ember nem lehet keresztény anélkül, hogy ne dolgozna keményen az egyház egységéért.” Különben figyelmen kívül hagynánk Jézus utolsó vacsorai imádságát, amikor azt mondja: „hogy egyek legyenek, ahogy mi egyek vagyunk” (Jn 17,22). Ha a keresztények egységben vannak, a személyes emberi kapcsolatok szintjén is sokkal meggyőzőbb tanúk képesek lenni azok számára, akik még keresik „az utat, az igazságot, és az életet”.

Közös istentisztelet és beszélgetés

Az elmúlt két évtizedre visszatekintve Türk azt mondja, hogy a közös istentiszteleten való együttlét, a beszélgetés evangélikus barátainkkal és keresztény testvéreinkkel, az erős közösség, az összetartozás, a már meglévő egység érzését adja. Ezt munkája legemlékezetesebb részeként emeli ki, miközben tisztában van azzal a kihívással, hogy másokat még meg kell győzni az egyház teljes és látható egysége felé vezető közös útról.

A német katolikus egyházi vezetők közötti heves vitára utalva a közös úrvacsora lehetőségéről Türk megjegyezte, hogy Németországban, a reformáció hazájában ezeket a kérdéseket erősebben érzékelik, mint más, túlnyomórészt evangélikus vagy katolikus országokban. A német katolikus püspökök „jól és intenzíven” dolgoznak a keresztény egységért olyan témákon, amelyeket már az 1986-os kulcsfontosságú kiadványban (Lehrverurteilungen – kirchentrennend? Elválasztanak-e az elítélt tanítások?) felvetettek. A kánonjog és a katolikus egyház ökumenikus direktóriuma világosan kimondja, hogy bizonyos esetekben nem katolikusok is részesülhetnek az eucharisztiában a misén, és lényeges, hogy elmélyítsük ennek megvitatását a jobb megértés érdekében.

Visszatérve a saját egyházmegyéjébe, ahol Franz Jung würzburgi püspök személyes tanácsadója lesz, Türknek van néhány javaslata utódja számára: „Közösen tanulni és imádkozni, mert az ima az alapja a keresztény egységnek.” Mindenekelőtt életbevágóan fontos, hogy „barátokat szerezzünk, és közösen haladjunk”, miközben elmélyítjük a teológiai párbeszédet és a lelkipásztori elköteleződést, amelyek az egyház teljes és látható egységét munkálják.