Az érettségizőkre fókuszálnak

Az érettségizőkre fókuszálnak

Share this content.

Forrás: szon.hu, szöveg: JG, MI, VNA
Nyíregyháza – Közelegnek az érettségik. A Szon.hu megyei körképében arra kereste a választ, hogy a pandémia idején hogyan készülnek erre a középiskolák. „Talán a bizonytalanság a legnehezebb, hiszen olyan időszakot élünk, amikor a járványügyi helyzet akár hétről hétre felülírhatja a terveinket. A megfelelő színvonalú oktatás mellett a diákjaink mentális egészségével is törődnünk kell, hiszen a bezártság, a társas kapcsolatok hiánya esetenként nagyon megviselheti a gyerekeket. Az osztályfőnökök folyamatosan tartják a kapcsolatot a tanulókkal” – közölte Rubóczki Béla, a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium igazgatóhelyettese.

A korábban kialakított óvintézkedések mellett a tavaszi érettségi vizsgák írásbeli és szóbeli részei is biztonsággal megtarthatók lesznek – közölte nemrég Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelési államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján.

Sok területre kell figyelni

„Már korábban is volt lehetőségünk kis csoportos jelenléti oktatásra, amelyeken a pedagógusok számon kérhették a tananyagot – mondta el Rubóczki Béla, a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium igazgatóhelyettese. – Jelenleg heti két napot biztosítunk az érettségi előtt álló diákjainknak, hogy bejárhassanak az intézménybe: csütörtökönként idegen nyelvi, magyar nyelv és irodalom valamint matematika dupla órák vannak, míg péntekenként történelemből, biológiából, plusz idegen nyelvekből és egyéb népszerű választott tantárgyakból készülhetnek a gyerekek a jelenléti oktatásban. A jelenlegi rendhagyó helyzet legnagyobb kihívása a komplexitás, hiszen számos területre figyelnünk kell. A tanulók felkészítése mellett a járvány elleni védekezés ad pluszfeladatokat, illetve az órarendeken is változtatnunk kellett, hiszen tanárainknak az érettségizők személyes felkészítése mellett még tizenöt osztály online tanítását is meg kell oldaniuk” – tette hozzá az igazgatóhelyettes.

A teljes cikk itt olvasható.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!