– Kiegészítője, lényegi része vagy szellemi meghatározója egy evangélikus oktatási intézménynek a spiritualitás?

– Amennyiben abban az értelemben tekintjük az egyházat, hogy az krisztusi küldetés, az evangélium hirdetése, akkor ki kell mondanunk, hogy alapjában az egyház a gyülekezeteiben él. A szervezett intézményesség nem igazodik az evangélium hirdetésének a stílusához. Az az egyház, amelyik az intézményeiben találja meg a fő életterét, becsapja magát, hiszen olyan zárt egységeket teremt, amelyek működnek az evangélium hirdetése nélkül is. Az ilyen egyházrészeknél nem tűnik fel, ha tartalmilag nem keresztények, hanem például csak jó iskolák. Egy intézményi lelkész számára az a legfontosabb kérdés, hogy mennyire tudja megőrizni az intézményben a kereszténységet, az evangélium hirdetését és megélését.

– Miként határozná meg az iskolalelkésznek az intézményre kiterjedő feladatát?

– Az iskolalelkész feladata egyensúlyt teremteni a vallásosság és az oktatás között. Egyik se menjen a másik kárára. Ez az egyensúly azonban csak úgy jön létre, ha átszövi az iskola egész életét. Nem lehet „dekázni”, hogy melyik legyen keresztény program, melyik oktatási. Mindent át kell járnia a keresztény tartalomnak és az oktatás céljának.

– Hogyan valósul ez meg a Deák téri iskola esetében?

– Szerencsés helyzetben vagyok, mert jogosan emlegetik iskolánkat etalonként. Tényleg minta lehet. Ezt egy példával bizonyítanám. Egyszer hospitálni volt itt egy fiatalember. Akkor történt, hogy valaki súlyos beteg lett, ezért komoly aggodalom lett úrrá a tanári karon. Indítványoztam, hogy aki szeretne, jöjjön be az igazgatói szobába, és imádkozzunk közösen. Zsúfolásig megtelt a kis helyiség. Drámai pillanat volt, együtt imádkoztunk és énekeltünk. Volt, aki letérdelt. Majd mindenki indult órát tartani. Ekkor azt mondtam a fiatal hospitálónak: „Látod! Ettől evangélikus iskola ez, hogy egy tanári kar ebből az imádkozós lelkületből most elindul órákat tartani.” Ez a lelkület nem csak így nyilvánult meg: igaz ez a tantestületi értekezletekre, sőt a fegyelmi tárgyalásokra is. Mindehhez hozzátartozik, hogy valóban hívő a tanári karunk. Van nagyszerű római katolikus kollégám, aki a hitében tényleg ragyog. A diákság is vegyes felekezetű, de a kereszténység kézzelfoghatóan jelen van. Ebben a lelkesítő közegben nagyon hálás feladat a hitéletet koordinálni. Attól evangélikus az iskolánk, hogy nem kell a kereszténység iránti toleranciát tanítani. Nem kell direkt meghatározni, hogy mitől keresztény az intézményünk, mert olyan csapattá alakultunk, amellyel kapcsolatban – bár akad kételkedés, kishitűség, vétek, ateizmus is bőven – bátran használnám a keresztény jelzőt. Meghatározó számomra, amikor tanárok és diákok együtt veszünk úrvacsorát. Az ember ilyenkor érzi a Szentlélek erejét…

– A kritikus gondolkodás időszaka a gimnáziumi, s ez a hit vonatkozásában is megnyilvánulhat. Mit jelent önnek, hogy a sok minden miatt lázadó fiatalokkal gondolkodhat együtt?

– Az egész eddigi lelkészi munkámban nem ért annyi teológiai és szellemi kihívás, mint amennyi ettől a diákságtól jön felém. Nagyon okos fiataljaink vannak, meglátásaik a hit dolgaiban is kiválóak. A sok hittanóra eredményeképp valódi mélységekbe tudunk lemenni. Van, hogy kijövök egy óráról, és azt érzem: én még ennyire komolyan emberekkel nem beszéltem a hit kérdéseiről. Itt nemcsak bibliai történeteket „mesélgetünk”, hanem valóban az ige magvát keressük. Érettségi után többekkel tartjuk a kapcsolatot, barátságok születnek. Van természetesen kudarc is, de egészében véve megmutatkozik, hogy a hitoktatásnak mekkora lehetősége van.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 84. évfolyam, 37–38. számában jelent meg 2019. szeptember 22-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.