Őriztük azt a hagyományt is, hogy minden felekezet részéről megszólaltattunk egy-egy előadót. Már az előkészítés során kiderült, hogy nagyon hálás témára találtunk, és a felkért személyek egymástól függetlenül is komoly elkötelezettjei a hit gyakorlatában és a tudományos munkában egyaránt az imádság gondolatvilágának.

A találkozó nyitóáhítatát Balogh Éva, a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodája Gyülekezeti és Missziói Osztályának munkatársa tartotta Mk 1,35 alapján. A Szentírás bevezet az ima titkos világába - vallotta. Lehet-e jól vagy rosszul imádkozni? Vajon melyik ima száll az égig? A lelkésznő Luther Márton nyomán próbálta megválaszolni ezt a kérdést. Miszerint az ima: Tanulság – azok a pillanatok, amikor Isten tanított. Hála – emlékezni arra az útra, amelyen Isten vezetett. Bűnbánat – le tudom-e tenni, ami nyomaszt? Kérés – melyik területen van szükség segítségre az életemben? Ez a négy lépcsőben átimádkozott fohász száll az égig, ahol van erőnk bírni az örömöt és a bajt is. 

A megérkeztető gondolatok után első előadóként az Evangélikus Hittudományi Egyetem rektora, dr. Szabó Lajos beszélt arról, hogy az imádság a különleges kommunikáció ereje. Ez a kérdés onnan indul: Ki kitől tanult meg imádkozni? Ki adta belénk az imádság kincsét, mely az Istennel folytatott beszélgetés legfontosabb része? Egyszerre éljük meg a megszólító és megszólított létünket. A kiindulópont mégis a Szent Ágoston által megfogalmazott mondat: „Nem keresnél, ha előbb meg nem találtalak volna.” Ezt a megtaláltságot kell megragadni. Ha van kommunikáció Isten és ember között, abból már nem születhet rossz. Meg kell becsülni a falusi kispadok szerepét, ahol le lehet ülni és lehet beszélgetni.

De az ima nem csak kommunikáció, hanem gyakorlat is, a fejlődés és az érlelődés folyamata is egyben. Fontos, hogy a gyerekkorban látott gyakorlat után megszülessen a „felnőttkori becsapódás”, a saját, személyes imagyakorlat. Ami természetesen beletagozódik a közösségi imába is.

Ehhez azonban nélkülözhetetlen egy saját csendes sarok megléte a mindennapi térben, ahová az ember megérkezik a mindennapi és ünnepi ima megéléséhez. Megvalósul a küldetés: az Istenről, majd Istennel folytatott kommunikáció, mely átvisz egy másik dimenzióba. Ehhez a Szentlélek ereje nélkülözhetetlen. A szenvedésben nem a halálos betegség megléte a rémisztő, hanem a kilátás nélküli beteg. Ebben az állapotban fogalmazta meg Esterházy Péter: az ima a szív emlékezetének gyakori ébresztgetése. Szabó Lajos mindezek után még arról beszélt, hogy hogyan kerül a mindennapi élet ritmusába az ima. Egy fontos folyamat eredményeként, melynek stációi a nyitás, keresés, meghallás, látás, felvállalás és a dialógus. A nagyon tartalmas, illusztrációkban gazdag előadás megcsillantotta az ima értékét a hallgatóság számára, és betekintést engedett a különböző életkorok és krízisek saját fohászaiba is. 

Rövid népdalének vezetett át Bajnóczi Sára nővér előadásához. Ő abból a tapasztalatból indult ki, hogy a lelkigondozói jelenlétet meghatározza, hogy milyen erőforrással találkozom a beszélgetés megkezdése előtt. A Szentháromság jelenlétére felfűzött gondolatai szerint az Atyától megtanuljuk a pihenést, hogy részesedünk a mulandóságtól való távolságtartásban. Az elkülönülés és az időtlenség nélkülözhetetlen az imádsághoz. A viharban vánkoson pihenő Jézus ikonja felveti bennünk a kérdést: Engedem-e a világnak, hogy valami benne nélkülem is megtörténjen? Hiszen Isten mindig ott szólít meg, ahol jelen vagyunk a számára. Ebben az imában mindig van valami. Az ima a valóságomban történik, melytől kivirágzik a lélek. A Szentlélek biztonságában fontos, hogy kitegyem magamat a kérdésnek: Hol van az én fizikai vagy belső helyem? És erre Istennek van teremtő szava. 

Sára nővér délutáni kiscsoportos beszélgetésén is az Istennel való találkozás helyszíneit mutattuk be élő szobrokban. Egy-egy csoporttag a többiek segítségével jelenítette meg azt a képet, érzést, illatot, állapotot vagy szerepet, amelyben megjelenik az Mindenható számunkra. 

Háromszéki Botond református kórházlelkész az ima gyógyító erejéről beszélt. Ezt azonban nem könnyű megtalálnia a ma emberének. Martin Buber Én–Ő tárgyiasított kapcsolathálójából mindenki arra vágyik, hogy valódi Én–Te kapcsolat születhessen. Mert ami valóban gyógyít, az a kapcsolat és az ima. Ezen alapokról kiindulva az előadás számtalan példát hozott az imádság és a gyógyulás összefüggéseire is. A délutáni csoportfoglalkozáson pedig az egyéni ima ereje kapott hangsúlyt, a személyes imagyakorlat átgondolása.

A délutáni harmadik kiscsoport vezetésében Bajuszné Orodán Krisztina segített. Itt a bemutatkozáson túl felértékelődött annak a gyakorlata is, hogy milyen nagy feladat az önkénteseknek, lelkigondozóknak egy beteget a kápolnáig, a szakrális térig eljuttatni, hogy imádkozni tudjon. 

Az ő fáradságának köszönhető az is, hogy az előadókat meglephettük egy imagyűjteménnyel és egy igés lappal. A több mint 60 résztvevő pedig nemcsak a szellemi táplálékból részesülhetett, hanem a hely szellemének és vendégszeretetének gazdagságából is. Artúr atya előkészítése nagyban emelte a program méltóságát. A személyes kártyáktól a berendezett szent téren át a konyhai dolgozók fáradságos munkájáig. 

A szerző evangélikus kórházlelkész, klinikai lelkigondozó, szupervizor.