Van, hogy hosszan és körülményesen indulunk az úrvacsorai oltár felé, és van, hogy egyszer csak ott találjuk magunkat. 
Mert éppen akkor és ott úgy éreztük, ez most nem maradhat el. Egy biztos: a felkészülésünk minősége nem a ráfordított idő hosszúságától függ,
hanem a bennünk megszületett szándék őszinteségétől és tisztaságától. Kimegyünk az oltárhoz, letérdelünk vagy körben állunk. 
Fontos mozdulatai ezek a keresztény lelkiség megélésének. Evangélikus sajátosság a családiasság, a közvetlenség. Mindenki részesül a kenyérből és a borból.
Mindig aktuális a régi kérdés: mikor és milyen gyakran van szükségünk az úrvacsora vételére.
Ma is foglalkoztat bennünket, hogy mi történik velünk, és hogyan fogadjuk azt, ami az úrvacsorai istentiszteleten lejátszódik.
Ma is vigyázni kell a szentség szépségére, fényére és titokzatosságára.
Nem szabad a misztériumot racionalizálni. Nem szabad mechanikussá válnia. Nem érdemes természetellenesen kultikussá alakítani. 
Az eredeti, jézusi egyszerűség és ennek fényei jelentik az igazi értéket ma is. Az ünnep minden formája és velejárója akkor tölti be küldetését,
 ha ehhez a fényhez segít közelebb. Ne akarjunk megmagyarázni örök titkokat. 
Ne kényszerítsünk senkit az úrvacsorai oltárhoz, de induljunk olyan belső őszinteséggel, hogy mások is bátorságot nyerjenek a kezdő lépésekhez.
Aki távolabb áll, az mindig kíváncsi az első sorban lévők élményére és tapasztalására. Aki kezdőként érdeklődik, szükséges, hogy 
meghallja a haladók őszinte vallomását. Szélesre kell tárni az oltárhoz vezető utakat! Mindenkinek szüksége van a tökéletes és
 teljes gyógyulásra, amit csak Krisztus maga adhat meg nekünk ebben a közösségben. Szükség van az idősebbek, 
a hitben előttünk járók, a nagyszülők vagy a tapasztaltabbak biztatására, hogy a következő nemzedék is életet és üdvösséget kaphasson ebben a szentségben – Jézus Krisztus testében és vérében.
Bárki lapozza majd ezt a könyvet, kapjon bátorítást és erősítést! Ébredjen rá arra, hogy bűnök, mulasztások, megbántások terheit cipelve, 
elrontott egyéni és közösségi kapcsolatokban megmentő erő Isten szava és a szentségben megkapott kegyelem és békesség. 
Bennünk és közöttünk. Kívül és belül. Otthon és idegenben. Ebben az életben és az örök életben egyaránt.
A legkisebb jelekben ott van a legnagyobb teljesség. A parányiban a végtelen. A legtitokzatosabb pillanatban a legelemibb létszükségletünk válik megélhetővé. 
A titokban a kitárulkozás. A legutolsó másodpercben a legelső lesz valóság. A végben a kezdet.
Ezért nekünk végül csak egy mondatunk marad Isten felé: „Hála néked kimondhatatlan ajándékodért! Ámen.”
Szabó Lajos