Hagyja másra! – kiáltja a szomszéd lakásban a fiúcska. Áthallatszik a falon, mert ebben a bérházban minden hallatszik. Lépések a padlásra, fazekak csörgése a maradékkal kegyelmeséktől, szeneszsákok huppanása és érmék csúszása koszos markokba. Még a hálás tekintetek és kéztördelő kérések is hallhatóak. Egy emberöltővel később sokat javult a hangszigetelés. Valamit kiáltott a szomszéd fiúcska, de szó szerint nem lehet érteni. Nincs artikulálva eléggé, érthetetlen a vers. Nincs jó film és fotó a koszos, kizsigerelt arcokról, mert minden beilleszthető. A botrányt ellopták, és helyette hamisítványok lógnak az újságok címlapjain. Jól zár az ajtó, gyors a kapcsoló, ami messze röpít. A kéztördelő kérdéseket párnázott ajtók, de legalább kis távolságot ajándékozó, „ne tovább, itt várjˮ táblák szigetelik. Csukott, zárt térben gördül a minőségi tömeg. Nem kapja el a vírust, a más baját a kapaszkodókon lógva. Hagyja másra! – az az ő baja, magának kereste. Hagyja másra – ők a profik, megoldják, ez a dolguk. HM: ne szólalj meg, mert rosszul jársz. HM: fillérekért halomban kitúrhatod mások izzadtságát a leértékelésben. HM: rosszul tanul, nem közénk való. Elég a magam baja.

Engem vigyenek fel! Oda, ahol jó, ahol izgalmas, ahol az ég közelebb. Engem vigyenek fel, mindent félretéve. Én legyek a reflektorfényben, a címoldalon, a repülőn. Gondolatom, érzésem minőségileg más. Tudom a megoldást, egyedül enyém. Megérdemlem az egyéni megváltást, mert szentebb vagyok. Megérdemlem az egyéni megváltást, mert bűnösebb vagyok, mint más.

Már csak a szempár maradt. A test eltűnt, egyesült a teherrel. Szó már nincs. Bukás harmadszor. Hagyja másra! – mondják az együttérzők és a gyilkosok. Talán mást gondolnak, talán ugyanazt. Ha megteszi, végleg elbukik. De feláll. Csak néz, nem férfias, csak egy emberi tekintet maradt. Feláll, és nem hagyja másra. Belevonódik, belebonyolódik, egyesül a teherrel, ami szétnyomja. Van az az erőszak, ami a béna nehézségével, fullasztó levegőelszívásával utolsónak a tekintetet oltja ki. A tükörből nem a lopott tekintetek néznek lelkiismeretfurdalásként, hanem a saját zárt világ. A tükör elválaszt, magamba zár. Ha nem is ikon, de legalább ablak lenne...