Csemete, ifjonc, lurkó, kölyök, poronty, pulya, purdé, apróság, utód, csöppség, sarj, gyerkőc, baba, emberpalánta, csimota, azaz ő, aki mindig gyermek marad, az egyetlenegy. Akiben megláthatod önmagad, az elveszett ifjúságodat és a tisztaságot. Akinek tenyere elveszik a tiédben, aki mer még nagyokat álmodni, aki szorosan megragadja a lábaidat, ha megijed… Ő fekszik ott a luxuskirakatok előtt, a lábaidnál.

Micsoda tükröződés, micsoda kontraszt. Centiméterek választják el attól, hogy ő is a kirakatban lehessen. Ott, ahol meleg van, rend és tisztaság, ahol minden a helyén van szépen sorban, ott, ahol csillogás van és élet. De ő kint rekedt a kirakat előtt a földön, a sárban, az Anya karjaiban. Egy üvegfal választja el csupán attól, hogy észrevegyék. Egy kirakat, melybe mindenki kíváncsian belekukkant, sóhajt egy nagyot, és továbbáll.

A műbabák kirakata előtt ott fekszik ő, csukott szemekkel, félrebiggyesztett ajkakkal és elerőtlenedett karokkal. Holtan. Már csak az Anya tartja meg kicsiny testét, hogy talán még egyszer, utoljára megláthassa szemében a csillogást. Magány a tömegben, magány az utcákon, magány a családban, magány ott legbelül. A beszűkült világ fekete kendője mögé bújt a fájdalom és az értetlenség. S kezdem elfogadni, hogy az élet egyetlen értelme a várakozás, egy helyben ülni és várni Őrá, vagy Arimátiai Józsefre, vagy bárkire, hogy végre kiragadja a halott gyermekek testét szorító karjaimból.