Így látni azt, akit szeret. A fiát. Kilátástalan helyzetben, kiszolgáltatottan a hivatalos erőszaknak. A kor megfelelő célszerű és a hatalom tekintélyét sugárzó egyenruhás aki között. Csak az ártatlan elítélt tekintete ugyanaz. A szeretett fiút a közmegvetés, a kíváncsi tekintetek és a bátor tömeg szitokszavainak felhője, mint a legyek kísérik. Az anya legszorosabb kapcsolata a végső szakadás előtti pillanatban. A tehetetlenség, mindkét oldalon, minden tett értelmetlen, minden lázadás kilátástalan. Paragrafusok, kardlapok, bilincsek állnak az anya és fia közé. Most már érti az anya ki is a fia, de nem érti miért kell így véget érnie. Most már tudja a fiú, hogy megérti az anya, csak a zöldellő ág életereje és a tekintetek találkozása ne tenné olyan nehézzé a lépteket. Oldalán a szakmai előírások szerint eljáró, határozott közeg diktálja a tempót. Csak egy pillanatnyi megtorpanás ritmustévesztését éri az anyai tragédia. Menni kell tovább. A sínek behatárolják a sorsot, mutatják az utat. Kényszerpálya hová? A végső kudarc magaslatára, a hatalmi érdek igazságtalanságának dombjára. A mindent megtenni képes hatalmi érdek úthengere egyengette út. A mai nap hatalmi kompromisszuma az érdekvezérelt, cinikus, hatalmas és felhergelt tömeg indulata között vasba önti az életpálya végét. Vagy a sín a kockakőbe rejtett, átlépett és megtaposott igazság ösvénye, ami becsatlakozik titokban a menet alá. Ez lesz a hatalmi érdekeket keresztültörő, a dombon véget nem érő út rejtett vasszivárvány. A Fiú bizonytalan léptekkel megy ismert és szeretett anyai tekintettől a bizonytalanba. Az Atya rejtett menekítő terve belopakodik a lába alá.