Nem olyan régen az Egyesült Államokban – ahol bő hetven éve a Chicagói Egyetem sportpályája alatt megépített atomreaktorban elvégezték a világ első irányított nukleáris láncreakcióját, és ezzel kezdetét vette az atomkor – a pszichológusok új betegséget fedeztek fel. A páciensek arról panaszkodnak, hogy karácsonyhoz közeledve napról napra egyre csüggedtebbek és idegesebbek lesznek. Karácsonyi depresszió. Így nevezték el ezt az új betegséget. Különösképpen ott tör elő, ahol létezik a szabály, hogy milyen legyen a szoba, a fa, a menü, a vendéglátás, milyenek legyenek a díszek. Mindennek teljesítése túlterheli az embereket. Csak semmi spontaneitás, semmi ösztönszerű öröm! A karácsonyi depressziós óriási kényszert, nyomást érez, és nincs hova menekülnie.

Hogyan kezelik Amerikában a pszichiáterek ezeket a betegeket? A fő orvosság az, hogy megnyugtatják őket: mindenki ettől szenved az egész nyugati világban, ők sem kivételek, menjenek el a legközelebbi presszóba, és igyanak valamit. Az pedig már a rádióból hallott hazai történet, hogy valahol vidéken, egy családi otthonban felállított, szép figurákkal gondosan díszített betlehemes házikóba beszökött egy macska. Bizonyára fázott, hát befeküdt a védett helyre. Amíg elhelyezkedett, jócskán átrendezte a berendezést, feldöntötte a bábukat, szétszórta a szalmát. Amikor az ünneplők beléptek a helyiségbe, hogy meggyújtsák a karácsonyi gyertyát, ott hevert a macska a betlehemes romjain.

Az ünnepekre készülve ilyen besurranó macskához lehet hasonlóvá a fáradtság, a feszültség, a kellemetlen hangulat, amely rátelepszik a betlehemesünkre. Vendégfogadó nélküli hosszú utak egyik karácsonytól a másikig, közben a belopódzó bizonytalanság, a szorongások és a félelmek Amerikában, de Magyarországon is. Ugye ismerős? Nemcsak karácsonyi kedélytelenség létezik, de van hétvégi és hét eleji, van kora reggeli és késő esti…

Mégis, most áldott karácsonyt kívánok! Amikor kimondjuk, amikor meghalljuk, talán felejthetetlen gyermekkori karácsonyok emléke dobbantja meg a szívünket. Drága szülői, rokoni kezek készítettek nekünk örömöt, és szólaltatták meg este az ünnepi csengettyűt. Lehet, hogy korábban szegénység költözött lakásunkba, lehet, hogy romboló indulatok dúlták fel körülöttünk a világot, mégis minden más volt. Más kedélyű, más hangulatú, más történetű. Még atomkor előtti. A karácsony azonban nemcsak gondtalan gyermekek öröme! Isten üdvözítő kegyelme minden embernek megjelent (Tit 2,11), korra, nemre, rasszokra való válogatás és tekintet nélkül. Isten azt szeretné, hogy minden, az útján legalább ilyenkor, karácsony idején pihenést kereső ember maga mellett tudjon egy kedves, megnyugtató arcot.

Lehetséges, hogy a technikai csodák és a digitális kommunikáció világában nem csak azok a dzsungellakó bennszülöttek nem értik a kegyelem és az üdvösség kifejezéseket, akiknek a szókincséből ezek a szavak eleve hiányoznak. Isten üdvözítő kegyelme… Hogyan lehetne érthetővé, megragadhatóvá tenni az őserdők népének, de akár a nagyvárosi panelrengetegek lakóinak is? Egy bibliafordító úgy próbálta meg egyszerűen visszaadni az apostoli üzenetet, hogy megjelent Isten ránk mosolygó arca. A törzsközösségben élő bennszülötteknek ugyanúgy beszédes, és ugyanolyan sokat jelent valakinek a feléjük forduló, biztató tekintete, mint a modern városok egymástól elidegenedő tömegembereinek. Istennek karácsonykor ránk mosolygó arca Jézus Krisztus.

Boldog karácsonyt kívánok! Jézus megjelent! Rátekintett munkájukba merült, egyszerű halászokra a Genezáreti-tó partján, és így szólt: „Kövessetek engem…” (Mk 1,17) Megjelent a naini városkapuban, szemközt egy halottas menettel, és így szólt a gyászoló anyához: „Ne sírj!” Majd folytatta: „Ifjú, neked mondom, kelj fel!” (Lk 7,13–14) Megjelent azoknál, akik mellől mindenki menekült, ránézett azokra, akiktől mindenki elfordította a fejét. Leprások, vámszedők és bűnösök barátja volt, olyanoké, akikről azt tartották, hogy Isten büntette meg őket. Ezzel ellentétben azonban a karácsonnyal, Jézus születésével Isten üdvözítő kegyelme jelent meg, mégpedig minden embernek. Noha ma a karácsonyt az emberiségnek csak egy kisebb része, mintegy harminc százaléka ünnepli, az Újszövetség alapján Jézus születésnapja mégis egyetemes ünnep: Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság megismerésére (1Tim 2,3–4). Ezért lehet voltaképpen az ember életének minden napja karácsony.

Jézus nem csak évenként egyszer jelenik meg a számunkra, mint egyes ókori uralkodók a nép előtt, leereszkedve a könyörgőkhöz és aprópénzt dobva a tömegnek. Ő mindennap elmegy előttünk, mint ahogy egykor a hegyen és a mezőn, a tóparton vagy a városkapunál járt. Ránk tekint, és megkérdezi: Nincs szükséged békességre, erőre, reménységre? A hajszában pihenőt, a munkában megnyugvást, az idegenség helyett barátságot, a tévelygésből kiutat, a gyászban vigasztalást, a halállal szemben életet kínál. Kövess engem! Minket is szólít, és felénk nyújtja, nekünk ajándékozza mindazt, ami tartalmat ad életünknek.

Démokritosz kései utóda, a Nobeldíjas német fizikus, Werner Heisenberg (1901–1976) a modern emberi civilizációt egy kizárólag acélból épített hatalmas hajóhoz hasonlította. A hajó erős és biztonságos ugyan, de a tömör acél megzavarja a precíz iránytűt, és a kapitány nem képes többé a műszerekkel tájékozódni. Kénytelen ő is újra felnézni a csillagokra, ahogy ősei tették valamikor. A kvantummechanika tudományát megalapító fizikusnak egyértelmű volt, hogy az ember helyét és útját a világban nem az atomok határozzák meg, hanem a csillagok, nem az anyag, hanem az ég…

Heisenberg utáni életünk és környezetünk gyakran ugyanolyan rideg és kemény, mint a fém. Napjában többször ütközünk bele szavak acéljába, kezek és arcok hidegségébe. Jártunkban-keltünkben, ünnepi készülődésünkben megpihenve, a Jézus születésére emlékeztető csendes betlehemesünk mellett ne szégyelljük a heisenbergi mozdulatot: nézzünk fel a betlehemi csillagra mint útjelzőre, ahogy a pásztorok és koruk tudósai, a napkeleti bölcsek tették, valamint nyomukban megannyi nemzedék kétezer esztendő alatt.

Áldott karácsonyt kívánok! Megszületett, itt van, velünk van Jézus! Van cél, van irány!

A cikk az Evangélikus Élet magazin 82. évfolyam, 49-50. számában jelent meg, 2017. december 17-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.