Az őszi túra résztvevőinek jó tanúbizonysága alapján többeknek is megjött a kedve a bakancs felhúzásához, így két kisbuszt töltöttünk meg tizennyolcan, amelyet Dunaegyháza Község Önkormányzata, illetve az Apostagi Sportegyesület bocsátott rendelkezésünkre.
Fél tízkor indultunk el a Szépjuhászné büfé parkolójából, hogy délután ide érjünk vissza kellemesen elfáradva.
Végig jelzett turistautakon jártunk, amelynek útvonalát előre kiosztott térképen követhettük nyomon. Lehet, hogy nem kellett volna kiosztani a térképet, mert ezzel szertefoszlott a kezdeti lelkesedés.
Elég „hamar” elértünk a Kis-kőfej nevű sziklacsoportot, majd azon keresztül a Libegő parkját, ahol, mint jól megérdemelt pihenőt élvezte mindenki a kávét, a játszóteret, a mosdót, s a hozott szendvicset. Aztán mikor megláttuk a térképen, hogy alig indultunk el, akkor sokak arcáról lefagyott a mosoly...
Indultunk tovább...
Hegyre fel, völgybe le... A ragyogó napsütésben lekívánkozott rólunk a kabát, a szeles csúcsokon és az árnyékban felkívánkozott.
Sok helyen libasorban meneteltünk a szűk ösvényeken. Így értünk el a Csacsi-rétre, ahol néhány fotó erejéig álltunk csak meg, mert az előttünk lévő út még hosszú volt.
Aztán elérkeztünk utunk egyik fénypontjához, a Végvári (Szent Mihály) sziklához, amely egyedülálló élményt nyújtott a fiatalabbaknak. Igyekezett mindenki megmászni a függőlegesen magasodó képződményt, hogy a fentnél még feljebb kerüljön.
Következő különlegességnek számítottak utunk során az úgynevezett piktortégla üregek.A Csiki-hegyekben, illetve a Frank-hegyen, vagyis a mai Budaörsi-hegyen az 1880-as években úgynevezett piktortégla-bányászatot folytattak, elsősorban a Szakály, a Zirkelbach, a Herczog, a Mayer, a Dörflinger, a Wendler, a Busch, a Huber és az Eppich családok. Piktortéglát először e családok egy tagja, egy szobafestő, Busch Károly készített. A piktortégla egyfajta fehér anyagból készült festőtégla, melyet alapozó fedőanyagként tudtak használni a festés során. A hőforrások működése révén kialakult, tűzálló agyagot, melyet budai festékföldnek is neveztek, innentől kezdve nagy mennyiségben fejtették ki a környéken, illetve népszerű magyar exportcikknek számított. (forrás: femina.hu)
A Farkas-hegy nyújtott kis pihenőt, és kápráztatott el bennünket a látóhatár Apostagon nem tapasztalható távlatával. Emlékhelyként is szolgál ez a hely (kiállított vitorlázórepülőgép szárnya), hiszen innen startoltak a levegő vándorai. A Szekrényes-hegyen máig látható az az indítóállás, amiről kifeszített gumikötéllel csúzlizták ki a repülőgépeket, hogy azok a felfelé áramló levegőt kihasználva tovaszállhassanak.
Sorrento. Gyönyörű sziklák a turistaút mentén, ahol kicsi és nagy egyaránt jól érzi magát. Nem egyedüli turistaként élveztük a tavaszias időjárást, sokan kimerészkedtek a városból hegyet mászni.
Végül eljutottunk a Normafához, ahol meguzsonnáztunk, leteszteltük a hosszú sort, kivárva a Rétes-büfé termékeit, és indultunk tovább, hiszen az Erzsébet-kilátót semmiképpen nem akartuk kihagyni. Útközben döbbenten tapasztaltuk a 2014. évi ónos eső okozta jégkár máig ható nyomait, ahogy tönkretette az erdőket.
Örömmel láttuk viszont azt, hogy micsoda élet zsong Budának ezen a gyönyörű részén. Babakocsikban csomagolt gyermekarcok, visongó óvodások a játszótereken, komolytalan kamaszok a kilátó lépcsőit róva, öltönyös sétálók az erdei ösvényen, drónt röptető örökifjak...
Végül mi is megérkeztünk kisbuszunkhoz, ahonnan már az út hazavezetett.