Az elvégzett munkáért, valamint Isten ajándékaiért és szeretetéért való hálaadásra hívta a jelenlévőket a püspök a 150. zsoltár alapján tartott prédikációjában. „Az orgona segítségével bekapcsolódunk az Istent dicsérők közösségébe. A zene által Isten hullámhosszára és egymásra is ráhangolódunk” – fogalmazott Szemerei János.
Az áldás elhangzása után első alkalommal zendült fel a felújított orgona. Zászkaliczky Tamás rövid koncert keretében mutatta be a hangszer sokszínűségét.
Az istentisztelethez kapcsolódó közgyűlésen Szarka István fejér-komáromi esperes, helyi lelkész ismertette az orgona, valamint a gyülekezeti ház megújításáért elvégzett munkálatokat. Az épület renoválásának költsége összesen mintegy 14 millió forint volt, melyből – a pályázati, illetve egyházi támogatás mellett – 4 millió forintot önerőből adott az egyházközség. A templomi hangszer restaurálása pedig mintegy 3,6 millió forintba került. Ennek során újjáépítették a belső szerkezetét, és az orgona új fúvószerkezetet, valamint egy csendes és takarékos motort is kapott.
Ezt követően köszöntők hangzottak el: többek között Zászkaliczky Péter, a gyülekezet korábbi lelkésze, Horváth Lajos római katolikus esperes-plébános, valamint Molnár István egyházmegyei felügyelő adta át jókívánságait a közösségnek.
Majd a jelenlévők kivonultak a templom udvarára, ahol Szemerei János püspök áldást mondott a kívül-belül megújult gyülekezeti házra. Az ünnepség szeretetvendégséggel zárult.