Balatoni evangélikus körkép

Balatoni evangélikus körkép

Share this content.

Szöveg: Galambos Ádám
Balaton – „Ne feledjük el, hogy a lélek nem megy szabadságra” – fogalmaz Riczinger József lelkész, amikor megkeresem, hogy milyen alkalmakkal várják a nyári időszak turistáit, pihenni vágyóit. Valóban! Sokszor azt hisszük, hogy a pihenés a teljes kikapcsolódás lehetősége és éppen arra nem fordítunk ezáltal kellő hangsúlyt, hogy a kikapcsolódásban lelkünket is felfrissítsük. Éppen ezért, a testi pihenés mellé a lelki töltekezés lehetőségeit gyűjtöttük össze...

Északi part

Kővágóörs–Révfülöp–Kapolcsi (Sion) Evangélikus Egyházközség

A Művészetek völgye sokak számára hívó szó. „A fesztivál idején idén is színes programokkal várja a völgybe érkezőket az evangélikus gyülekezet” – mondja Veress István lelkész. Taliándörögdön és Kapolcson evangelizációs programokat szerveznek.

„Az eddigi évekhez hasonlóan koncertek, irodalmi estek, vetítések és bizonyságtételek egyaránt lesznek a Művészetek völgye evangélikus helyszínein.”
Révfülöpön a nyári időszakban is tartanak bibliaórát, mely minden héten külön témával foglalkozik, hogy a nyaralók is részt tudjanak venni az alkalmakon.

Istentiszteletek:
Kővágóörs: 11:30
Révfülöp: 10:00
Badacsonytomaj: hónap 2. és 4. vasárnapján: 9:00
Balatonszepezd: hónap 1. és 3. vasárnapján: 9:00

Balatonfüred–Dörgicsei Társult Evangélikus Egyházközség

A gyülekezet az előző évekhez hasonlóan idén is nyitott ajtóval várja az istentiszteletre jövőket, lelki töltekezésre várókat. Az istentiszteleteken kívül keddenként 18 órai kezdettel felnőtteknek bibliaórát tartanak, míg péntekenként 17 órától ifjúsági órát szerveznek Balatonfüreden. Ezek az alkalmak is a nyitottság jegyében várják a pihenőket.

Istentiszteletek:
Balatonfüred: Minden vasárnap 9 órakor; (hónap első vasárnapján úrvacsoraosztással)
Alsódörgicse: Minden vasárnap 11 órakor
Felső(Középső)dörgicse: hónap első vasárnapján 11 órakor
Kisdörgicse: hónap harmadik vasárnapján 14 órakor
Balatonakali: A hónap 2. és 4. vasárnapján 14 órakor

Veszprémi Evangélikus Egyházközség

Istentiszteletek:
Veszprém: minden vasárnap 10 órakor
Balatonalmádi: minden vasárnap 16órakor
Balatonfűzfő: a hónap 1. vasárnapján 14.30

A balatonfüredi evangélikus templom oltárképe Polgár Rózsa Kossuth-díjas művész alkotása

Mencshely–Nagyvázsony–Szentantalfa–Zánkai Társult Evangélikus Egyházközség

A gyülekezet az istentiszteletek kívül a nyári időszakban koncertekre is várja az érdeklődőket. Július 10-én és augusztus 7-én és 8-án is komolyzenei koncerten vehetnek részt Nemesleányfalun és Szentantalfán.

Istentiszteletek:
Zánka: minden vasárnap 8:30
Szentantalfa: minden vasárnap 9:45
Mencshely: minden vasárnap 11:00
Nagyvázsony: 2., 4., 5. vasárnap 14:00
Nemesleányfalu: 1., 3. vasárnap 14:00

Mencshely, Nagyvázsony, Nemesleányfalu, Szentantalfa és Zánka evangélikus templomai

Keszthely és Környéke Evangélikus Egyházközség

Istentiszteletek:
Keszthely: minden vasárnap 10:30 órakor
Hévíz: minden vasárnap 16:30 órakor
Tapolca: A hónap 2. és 4. vasárnapján 8:30 órakor
Sümeg: A hónap 1. és 3. vasárnapján 8:30 órakor

Déli part

Siófoki Evangélikus Egyházközség

A Siófokra érkezők, vagy a déli parton kirándulók kedvelt látványossága a Makovecz Imre által tervezett, idén huszonöt éve átadott evangélikus templom.

Istentiszteletek:
Siófok: minden vasárnap 10 órakor
Balatonkenese: a hónap 1. vasárnapján 14 órakor a református templomban
Zamárdi: a hónap 1. vasárnapján 16 órakor az Aradi utcai imaházban
Balatonföldvár: a hónap 2. és 4. vasárnapján 14 órakor a városházán
Balatonvilágos: a hónap 2. és 4. vasárnapján 18 órakor a Club Aliga területén lévő református templomban

A siófoki evangélikus templom

Balatonboglár–Hács–Somogyvámosi Társult Evangélikus Egyházközség

A déli part egyik ékköve a gömbkilátó alatt elhelyezkedő, terméskőből épült, Nagy Tamás építész által tervezett evangélikus templom.
Augusztus 9-én Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója fogja megnyitni Pozsgai Anna Lélek az űrben… című kiállítását.
Augusztus 15-én Kőszeghyné Raczkó Zsuzsanna esperest fogják a gyülekezet lelkészévé iktatni.
A nyár folyamán a gyülekezet kéthetente német nyelvű istentiszteletet is tart Balatonbogláron. Július 19-én magyar-német istentisztelet lesz a 11 órás istentiszteleten.

Istentiszteletek:
Balatonboglár: minden vasárnap 11 órakor;
német nyelvű: július 26, augusztus 2, 9, 16. 9:30
Hács: A hónap 2. és 4. vasárnapján 14:30 órakor
Balatonlelle: A hónap 1. vasárnapján a református imaházban 14 órakor
Fonyód–Ordacsehi: A hónap 1. és 3. vasárnapján a protestáns templomban 9:30 órakor
Balatonszemes: A hónap 2. és 4. vasárnapján az evangélikus imaházban 9:30 órakor
Balatonfenyves: A hónap 2. és 4. vasárnapján – július közepétől augusztus végéig – a református imaházban 18 órakor
Somogyvámos: A hónap 2. és 4. vasárnapján 16 órakor

A balatonboglári evangélikus templom

Kötcsei Evangélikus Egyházközség

Istentiszteletek:
Kötcse: minden vasárnap 10 órakor
Balatonszárszó: a hónap 2. és 4. vasárnapján 8:30 órakor

Az 1798-ban épített kötcsei evangélikus templom

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!