Így történhetett meg, hogy egy pár évvel ezelőtt kapott új Szentírás kicsomagolatlanul maradt sokáig a polcon. A karácsony előtti rendrakásban került a kezembe. Fellapozva örömmel vettem észre a végében a családi események helyét. Úgy gondoltam, aktuális lenne most már, harmincnégy évvel házasságkötésünk után megkezdeni a családi történések bejegyzését örvendetesen gyarapodó famíliánk életéről. Eddig a kis alakú, praktikus, táborban, hittanórán könnyen elővehető Biblia volt nálam napi használatban. És ebből fogyott is egypár. Azonban most egy új funkcióval egészül ki számomra a bibliai kincsestár. Bár tudom, ez sok családban nem jelent újdonságot. Mint ahogy édesanyám is emlegeti a családi nagy Bibliát, amelybe minden jeles esemény feljegyzésre került dédnagyapám által.

De valahogy most mégis egy új érzés kerít hatalmába ennek a felfedezésnek a birtokában. Bizonyára a kor előrehaladta is számít. Tagadhatatlan az a felelősség is, amely az öröm mellett jelen van a nagy család összejövetelein. De vajon miért több egy „családi Biblia” hátuljába felírt adatsor, mint egy családfa összeállítása, mely napjainkban oly sok ember számára bír nagy jelentőséggel? Súlya van annak, ha egy olyan könyv utolsó lapjaira jegyzünk fel valamit, amelynek első szava így hangzik: „kezdetben”. Amikor házasságkötésünkkel egy új család alapjait rakjuk le, belépünk abba az Isten által megalkotott rendbe, amelynek első párja Ádám és Éva volt.

Fontos, hogy ezek az adatok nem egy határidőnapló bejegyzései. És talán nem is az a lényeges ebben, hogy az évről évre visszatérő évfordulók, névnapok, házassági évfordulók, születésnapok dátumát legyen honnan meglesni. Sokkal inkább az a tény, hogy egy olyan helyen kerültek rögzítésre ezek a nevek és események, amely könyv az életünk irányát, célját mutatja; az értelmét meghatározó örömhírt adja mindennapjainknak.

Jó pár évvel ezelőtt egy négygyermekes édesapa mesélte nekem, hogy mindennapi imádságaihoz már jegyzetekre volt szüksége, mivel olyan hosszúra nyúlt azoknak a sora, akikért nap mint nap imádkozik, nehogy kimaradjon valaki… Talán a mi imagyakorlatunknak is elkél egy ilyenfajta segítség. Ha mindennap fellapozhatjuk az élet könyvének „kiegészítő feljegyzéseit” is, onnan könnyebben vihetjük szeretteinket sorban mennyei Atyánk színe elé.

Meggyőződésem, valamint tapasztalatom, hogy minél többet ismerünk Isten Igéjéből, annál többet tudunk a magunk hiányosságairól, elmulasztott tennivalóinkról, valamint az előttünk álló feladatokról. Csak így nyugodhat le, válhat az ember számára elviselhetővé az a felelősség, amely családunk, szeretteink iránt él bennünk. Csak Isten Igéjéből kaphatunk eligazítást gyermek és unoka neveléséről, helyes házastársi magatartásról.

Teljesen átérzem és megértem a híres íróról, Mark Twainről szóló kis történetet, aki egyszer egy barátjával beszélgetett a vallásról:

„– Tudod – mondta a barátja –, a Szentírásról azt mondják, azért van, hogy eligazodást adjon nekünk a hitben. Én azonban nem sok hasznát veszem. A Bibliában olyan sok érthetetlen részre bukkanok.

Mark Twain hallgatott, majd elgondolkodva így felelt:

– Tudod, engem az érthetetlen bibliai helyek nem idegesítenek. Sokkal több gondom van azzal, amit megértek.”

Ahhoz, hogy használni, pontosabban helyesen használni tudjuk a Bibliában leírtakat, elengedhetetlen mind gyakoribb olvasása, tanulmányozása. Ha ezt egy olyan Szentírással tesszük mindennap, amelynek hátuljában családunk tagjai, azok életének fontos eseményei is helyet kaptak, senkit nem felejtünk el naponta Isten elé vinni magunkkal. Kérve az ő áldását szeretteinkre, a reánk bízottakra és önmagunkra.

A cikk eredetileg a Dunántúli Harangszó 2019/1., márciusi számában jelent meg.

A cikket az Evangélikus Élet magazin 84. évfolyam, 19–20. számában a Tallózó rovatban szemlézték.