Sola Scriptura – Megtartották a Békés megyei evangélikus gimnáziumok bibliaismereti vetélkedőjét

Sola Scriptura – Megtartották a Békés megyei evangélikus gimnáziumok bibliaismereti vetélkedőjét

Share this content.

Szöveg: Nagyné Györgyi Szilvia
Orosháza – Hiánypótlás, hagyományteremtés – e kettős céllal rendezett február 24-én hittanversenyt az evangélikus gimnáziumi évfolyamok diákjainak az orosházi Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium a reformáció kezdetének ötszázadik évfordulójára emlékezve. Az ötlet már több mint egy éve formálódott: az általános iskolai tagozatokhoz hasonlóan évről évre megszólítani a már gimnazista korú fiatalokat, vegyék kézbe a Bibliát.

A négy Békés megyei evangélikus gimnázium iskolalelkészi, hitoktatói csapata 2016 őszén ült össze, és megfogalmazta ezt az igényt. Terveink szerint a négy evangéliumot vesszük górcső alá az első négy évben. Ez évben Lukács evangéliuma lett a versenykiírás témája, két korcsoportban, a 9–10. és a 11–12. évfolyamos diákok számára.

Megszólítottuk az Evangélikus Hittudományi Egyetem Valláspedagógiai Tanszékének vezetőjét, dr. Kodácsy-Simon Esztert, legyen segítségünkre, hogy az evangéliumot átfogó módon bemutató versenyfeladatok készüljenek. Így az általa meghirdetett kurzuson teológushallgatók által összeállított feladatokkal vártuk a versenyre jelentkező fiatalokat. Innen is köszönjük munkájukat!

Négy gimnázium – a szarvasi Vajda Péter Evangélikus Gimnázium, a békéscsabai Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnázium, a Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és a megrendezést vállaló orosházi Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium – diákjainak lelkes csapatai álltak rajthoz ebben az évben. Tizenhárom csapat – ötvenkét fiatal. Kicsiben terveztünk, óvatosan álmodtunk, és nagyon hálásak vagyunk, hogy megvalósult!

A dobogós csapatok értékes díjakban részesültek a Nyugat- és a Kelet-békési Egyházmegye, illetve az országos egyház támogatása jóvoltából: mindkét korcsoport legjobbjai ingyenesen vehetnek részt a Köz-Ép-Pont erdélyi lutheránus ifjúsági találkozón július 18–22. között Válaszúton, a helyezettek pedig egy-egy Luther kártyajátékot vihettek haza, illetve gazdagodhattak a Szélrózsa Band legújabb hanganyagával és „kerületi bögrével” is.

A hagyományteremtés tárgyiasított formája egy gravírozott korsó, a vándorkupa. Abban bízunk, hogy valóban vándorútra kel a következő években, és eljut minden, a versenyre nevezett gimnáziumba. Ebben az évben a székácsos diákok vehették kezükbe.

A verseny zsűrijének elnöke Balog Éva lelkész, egyházunk országos irodája gyülekezeti és missziói osztályának munkatársa volt, a grémium tagjai pedig Pápai Attila nagyszénási evangélikus lelkész és Zsoldi Lajos katolikus hitoktató.

Tartalmas délutánt töltöttek együtt a jelenlévők, Szigethy Szilárd iskolalelkész és Fehér Borbála igazgató bevezető, bátorító szavai után. A jól megérdemelt pizzázásra várva az orosházi evangélikus gyülekezet diákzenekara, a Voice of the Glory teremtett jó hangulatot.

 

Eredmények:

 

9–10. évfolyam:

I. hely: Székács evangélikus iskola: Chlebnyiczki Petra, Sin Attila, Krcsméri János Tatai Dávid; felkészítő: Szőke-Kilián Szilvia

II. hely: Székács evangélikus iskola: Bíró Nikolett, Szabó Dóra, Csengeri Dorottya Kiss Alfréd; felkészítő: Szőke-Kilián Szilvia

III. hely: Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnázium: Baracsi Dóra, Bodnár Beáta, Hrabovszky Regina Rigó Anna Rebeka; felkészítő: Halász Alexandra, Kondor Klára

 

11–12. évfolyam:

I. hely: Székács evangélikus iskola: Németh Dániel, Sebestyén Gábor, Varjú Benjámin, Füredi Ákos; felkészítő: Madarász Géza

II. hely: Székács evangélikus iskola: Havrán Hajnalka, Őze Renáta, Lopuch Regina, Beyer Barnabás; felkészítő: Laczki János

III. hely: Székács evangélikus iskola: Demeter Dóra, Szabó Alexandra, Klapács Szilvia, Molnár Vivien; felkészítő: Szigethy Szilárd

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!