2018. szeptember 1-jén tartotta az iskola évnyitó istentiszteletét, melynek keretében hivatalosan is megnyitották a 2018/2019-es tanévet. Köszöntötték az elsősöket, és az iskola két új pedagógusát, Lampért Gyöngyit és Szabadi Cintiát.
Az ünnepségen beszédet mondott az iskola fenntartója részéről Gregersen-Labossa György, valamint Sátory Károly iskolaigazgató. A megjelenteket köszöntötte a tagintézmény vezetője, Kurucz Krisztina és az iskola lelkésze, Hegedüs Gábor.
Az idei tanévkezdés igéje ez volt: „Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek. Mert aki kér, mind kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek megnyittatik.” (Mt 7,7–8)
Az istentiszteletről készült felvételek itt láthatók.
A szombati évnyitó után az iskola hétfőn tartotta meg hagyományos kapunyitó ünnepségét, melynek keretében az iskola tanulói és dolgozói szeretettel köszöntötték és fogadták az iskola nagy családjába a kis elsősöket. A gyerekek ajándékul egy kitűzőt és egy mécsest kaptak, mely szimbolizálja a tudás lángját. Szüleik a jelképes kapuig kísérték őket, ahol átadták őket a tanító nénik óvó kezeibe, akik bevezetik majd a gyerekeket a tanulás rejtelmeibe.