A Luther Kiadó nagyvonalúsága folytán az Életutam címet viselő, mintegy másfél száz oldalas zsebkönyv a résztvevők számára árengedménnyel volt megvásárolható, így az előadókra várakozás perceiben már csaknem mindenki örömmel forgathatta a formás kis kötetet.
A könyvbemutató bevezetőjében a kérdező feladatát ellátó Spangel Péter szólt a Szebik Imre püspökkel folytatott beszélgetések oldott hangulatáról, melyhez beszélgetőtársának felkészültsége társult, s így már elsőre szinte nyomdakészre rögzíthették a kötet szövegét.
Ezt követően dr. Fabiny Tamás elnök-püspök vette át a moderátori feladatkört, aki Szebik Imre utódjaként is szolgál a budavári gyülekezetben és az északi egyházkerületben, s életük számos korábbi alkalom folyamán is érintkezett egymással. A beszélgetés során Fabiny Tamás az életpálya állomásairól kérdezte Szebik püspököt, de ő nem a kötetből amúgy is megismerhető kérdéseket tette föl újra, hanem az illusztrációként elhelyezett fényképek alapján kérte az egykori püspök élete állomásainak felidézését.
Az édesanya nyolcvanadik születésnapján készült fénykép jó alkalmat kínált a családi gyökerek megismertetésére. A második világháború kitörésére eső születés után nehéz élet kezdődött az édesanyja számára is, hiszen a katonának behívott édesapa hiányát tetézte a paraszti gazdaság vezetésének gondja, mely az egyedül maradt feleség nyakába szakadt, s férje csak 1945-ben szerelt le és tért haza a háborúból. A lelkészi hivatásra nagybátyja példája is indította, aki a montreáli magyar gyülekezet lelkésze volt. A falusi népiskola befejezése után a család is erősen motiválta az értelmiségi pálya felé, mely 1952-ben nem is volt egyszerű, mivel a család kulák besorolást kapott. Bár eleinte a bencés gimnáziumba készült, végül felvételt nyert a győri Révai Miklós gimnáziumba, ahonnan sikeres érettségije után jelentkezett az evangélikus teológiára. Az egyetemi tanulmányok kezdete 1957-re esett. Bár ez az időszak a forradalom utáni retorziók korszaka volt, az egyházi közélet ekkor még reményteljes volt, hiszen Túróczy és Ordass püspökök eltávolítása a hivatalukból még nem történt meg. A nyugalmazott püspök megemlékezett teológustársairól és tanulmányairól is, és az akkori idők püspökeinek ellentmondásos tevékenységéről, szerepvállalásáról. Némi derültséget mindössze a kötetben megemlített teológus-futballcsapat képe okozott, amikor kiderült, hogy ő a csapatban a bal összekötő posztján játszott, de ennek a hallgatóság természetesen nem tulajdonított politikai jelentőséget.
Ezt követően a beszélgetőtársak a Szebik házaspár esküvői képe alapján felelevenítették a '60-as éveket, melyek a miskolci segédlelkészi időszakot takarták, amikor a két püspök élete először találkozott össze. Szebik Imre egy évig id. Fabiny Tibor segédlelkésze volt Miskolcon, majd Komáromban kapott lelkészi állást. Három évvel később – korábbi principálisának teológiai tanári meghívását követően – aztán ismét visszakerült Miskolcra, ahol további másfél évtizedet töltött. Az alkalom meghitt pillanata volt, amikor Fabiny püspök Tamás püspök felidézte azt a miskolci Luther-udvarban készült fényképet, melyen Szebik Imre átöleli lelkész utódjának és elődjének három gyermekét. (Ez a kép a kötetben nem szerepel.)
A miskolci templom előtt készült az a kötetben szereplő kép is, mely a Szebik házaspárt két tizenéves gyermekével örökítette meg. Szomorú szívvel hallgatták a résztvevők a szülői fájdalom szavait, mellyel Szebik püspök negyvenkilenc évesen elhunyt zenetanár lányuk elvesztéséről szólt – ezt orvos fiuk eredményes pályája és hét unokájuk feletti örömük sem feledtetheti.
Az életpálya további szakaszai már a jelenlévők nagy részének szemei előtt zajlottak. A budavári gyülekezet 1985-ben hívta meg lelkészének Szebik Imrét, aki nemsokára a budai egyházmegye esperese is lett, s vallomása szerint öt legboldogabb lelkészi évét töltötte itt, hiszen ez a pár év az egyházi élet igazi kibontakozását, a rendszerváltozás hangulatát hozta. Fabiny Tamá megemlékezett a MEVISZ alakulásához kapcsolódó, budavári fáklyás felvonulási alkalomról, mely emlékezetes maradt számára a részt vevő budavári lelkészek – Szebik Imre és Madocsai Miklós – arcáról leolvasható, felszabadult öröm miatt. Szebik püspök szintén hálás szívvel emlékezett vissza arra az őszinte, szeretetteljes munkatársi kapcsolatra, amely lelkésztársával szolgálatuk során mindvégig összekötötte őt.
1990-től azután a püspöki szolgálat másfél évtizedes küzdelme következett. A gondviselés rendelése szerint ezt vállalni kellett, bár az új körülmények között az egyház számára megnyíló lehetőségek kiaknázása, az ingatlanok és intézmények visszavételével kapcsolatos küzdelmek a kívülálló számára nehezen elképzelhető nehézségekkel jártak együtt. A hatvanhetedik életév betöltésével – egyházi törvényeink értelmében – kötelező nyugdíjazás azonban nem jelentett egyúttal nyugalomba vonulást is. A gyülekezeti munkatársak képzésének beindítása, az Evangéliumi Színház kuratóriumában, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsában és a Magyar Bibliatársulat Alapítványban vállalt elnöki feladatok, valamint a számtalan alkalmi szolgálat töretlen tenni akarásról és elkötelezettségről tanúskodnak, melyeket a kötet élére választott ige útmutatása szerint követ máig – s reménység szerint továbbra is – a születésnapi ünnepelt: „Lábam előtt mécses a te igéd, ösvényem világossága.” (Zsolt 119,105)
Az alkalmon részt venni nem tudók tájékoztatása érdekében mindezt lejegyezte „Imre bácsi” első miskolci konfirmanduscsoportjának egyik tagja s Szebik Imréné Ferenczi Mária miskolci zeneiskolai tanítványa, Zsugyel János.