Bencze Imre (1920 – 2002)

Erzsébetfalván (Budapest-Pesterzsébet) született 1920-ban. A Fasori Evangélikus Gimnáziumban érettségizett, majd a pécsi egyetem Soproni Evangélikus Hittudományi Karán szerzett diplomát 1942-ben. Raffay Sándor püspök avatta lelkésszé, segédlelkész volt Vácott, Csepelen, Pesterzsébeten. 1945-től helyettes lelkészként szolgált ugyanitt, majd 1947-ben lelkészévé választotta a gyülekezet. 1948-ban családi nevét Brennerről Benczére változtatta. 1955-ben feleségül vette Ruttkay-Miklián Ágnest, a Ruttkay lelkészcsalád leányát, házasságukból négy gyermek született.

1966-ban a kelenföldi gyülekezet hívta meg lelkészének, itt szolgált 1991 végéig, nyugdíjba meneteléig.

Kelenföldi éveire a csendes merészség volt jellemző, mellyel a gyülekezetben több új, a pártállami időkben szokatlan dolgot vezetett be: dialógus prédikációkat, laikusok megszólaltatását a templomban, a nyári gyermeknyaraltatást, házaspáros összejövetelek beindítását, beteggondozó alkalmazását, gyülekezeti délutánokat, családos alkalmakat, beat-passiót az ifjúság részére és a Taizé-i közösség alkalmainak megszervezését. Kedves tevékenységei közé tartozott az idősek, betegek rendszeres és hűséges látogatása. Igehirdetői szolgálata mellett korán felébredt benne az egyháztörténet iránti érdeklődés.

Rendszeres kutatásokat végzett elsősorban a magyar reformátorok munkájáról. Több cikke, tanulmánya után 1995-ben megjelent Magyari István sárvári prédikátorról írt könyve az Evangélikus Múzeum kiadásában. A Révai Lexikon új köteteiben a Magyarországi Evangélikus Egyház 20. századi történetének összefoglalását ő írta meg. Halála estéjén még a Luther Szövetségben előadást tartott Magyari István egyik írásáról, a „boldog halálra készülésről.” Így váratlan halála személyes bizonyságtétellé is lett.

1991. szeptember 7-én készséggel adott helyet gyülekezetében az Evangélikus Külmissziói Egyesület alakuló ülésének, és maga is aktívan részt vett az újjászervezésben. Egy év múltán így írt a Nyitott ajtót adtam eléd! című beszámolóban: „Úgy éreztük, hogy a Lélek szele zúgni kezd, pünkösdi tűz gyulladt a szívekben, és biztatott: Még várnak a szigetek!”

1994-től 1998-ig egy ciklusra vállalta az egyesület lelkészi elnöki tisztét. Elnöktársával, Bálintné Kis Beátával összeállította a Külmissziói Kiskönyvtár 2. gyermekeknek szóló füzetét Az Úré a földkerekség címmel. 1995-ben az egyesület vezetőségével a bajor testvérintézményhez Neuendettelsauba utazott, ahol előkészítették a Bálint család misszionáriusi kiküldését Pápua Új-Guineába. Szebik Imre püspökkel együtt szolgált Nyíregyházán a Bálint család kibocsátási ünnepségén 1996. március 31-én. A finn misszió által számunkra kijelölt és egyesületünk által támogatott misszionáriusnőt, valamint a FELM kelet-európai szekciójának vezetőjét is többször vendégül látta. Az EKME szolgálatában tanácsadóként haláláig aktívan részt vett, segített a konferenciák megszervezésében. Az Evangélikus Missziói Központtal és annak vezetőjével, Gáncs Péterrel jó kapcsolatot tartott, az együttműködés mintaszerű volt.

Külmisszió iránti érdeklődését még a teológiáról Podmaniczky Pál professzortól hozta, később barátja, Ferenczy Zoltán élesztgette benne a missziói felelősségtudatot. 1953-tól, a legnehezebb időkben is tartott Pesterzsébeten külmisszió témájú előadásokat, szeretetvendégségeket.

1985-től kapcsolatba lépett Dobos Károllyal, a Lepramisszió vezetőjével. Nyugdíjas korában többször részt vett feleségével előadó körutakon, és vállalta az igehirdetés szolgálatát.

A Protestáns Missziói Tanulmányi Intézet munkáját figyelemmel kísérte, az ottani imaközösség résztvevője volt.

82 éves korában váratlanul halt meg. A gyászoló család és a gyülekezet a kelenföldi templomban vett búcsút tőle. Halála után a kelenföldi gyülekezet kiadta igehirdetéseinek és előadásainak gyűjteményét Tükörcserepek címen.