...

„Valaha ez egy ezerfős falu volt, és mindenki evangélikus. A török idők után ugyanis figyeltek arra, hogy a falvak egy felekezethez tartozzanak, Bérre pedig evangélikus tótokat telepítettek. Ma?

Maradt jó 300 ember, egyharmaduk tartozik a gyülekezetemhez, vasárnaponként ritkán vagyunk harmincan. Itt nincs perspektíva, csak annyi, hogy kedvesek az emberek és szeretnek.

Ennek örülhet az ember és természetes életet élhet. Nem kell mások tetszését hajhászni, lehet szerényen és megelégedetten élni.” Erős és őszinte kezdés a falu evangélikus lelkészétől. Thuránszky István lakóhelye bizonyítéka a történelmi kitekintőnek: a méretes templom árnyékában kúriaszerű parókia áll, a kert hátsó végében pedig egy legalább ekkora gyülekezeti ház, amit kirándulóknak és nyári táborozóknak adnak ki.

10 óra előtt nem sokkal érkezik a lelkész két segítője. Dorka 22 éves, egy fővárosi hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó intézményben dolgozik, de két éve elvégezte a kántorképzőt. A nála valamivel idősebb Eszter Tatabányán énektanár és kórustag a győri színházban. A járványhelyzet miatt vasárnap mindig rendelkezésre állnak, Thuránszky tisztelendő úr nélkülük nem tudná megtenni az 1 óra 45 perces éneklős falukört – „áldás, hogy itt vannak”, ahogy mondja. Gyülekezete azon idős tagjait keresi fel, akik nem tudják online olvasni a vasárnapi igehirdetéseket.

„Hirtelen nagy földrengés támadt, úgyhogy megrendültek a börtön alapjai, hirtelen kinyílt minden ajtó, és mindegyikükről lehulltak a bilincsek” – áll a béri látogatásom napjára rendelt igeszakaszban. Jobb bibliai utalást keresve sem lehetne találni, hogy a falu lakóinak a karantén végének eljöveteléről prédikáljunk, de Thuránszky István szerint az elmúlt két hónapban ez már szinte elcsépelt lett, úgyhogy igehirdetését inkább a „hogyan lesz valaki Krisztus-hívő ember?” kérdés megválaszolására használja. „Mióta írnom kell, igyekszem alapvető kérdésekkel foglalkozni, mert tudom, hogy ezeket a prédikációkat többször elolvassák: ott vannak letéve az otthoni asztalokon. Van néni, aki a Bibliájába gyűjti őket.”

Ami a formát illeti: az igehirdetés szövege rá kell, hogy férjen egy papírlap két oldalára – 7-8000 karakter –, de mivel a prédikáció rendes vasárnapokon sem több, mint negyed óra, ezért ez a tízperces olvasmány vállalható kompromisszum. Főleg, hogy sokkal több vele a munka: „A templomi igehirdetéshez csak vázlatot szoktam írni, egyébként szabadon beszélek. A hívekkel való szemkontaktus miatt például nem gond a szóismétlés, ezt viszont a leírt változatban nem tehetem meg: nem írhatok úgy, ahogy beszélek. A legutóbbi prédikáció megírása, mérte a Word, 305 perc volt.”

A két oldalt felolvasni nyilván hosszadalmas lenne, ezért a lelkész ezt kinyomtatva adja oda a híveknek, ahol pedig nem álltak ki a kapuba (vagy nem szabadott nekik), de evangélikus porta, ott a postaládába dobja be.

...

A cikk itt folytatódik.