Beszédünk értéke

Beszédünk értéke

Share this content.

Forrás: Erős Vár – Amerikai magyar evangélikusok lapja, szöveg: Mekis Ádám
„Ha jó a fa, jó a gyümölcse is, ha rossz a fa, rossz a gyümölcse is. Mert gyümölcséről lehet megismerni a fát. Viperák fajzata! Hogyan szólhatnátok jót gonosz létetekre? Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj. A jó ember jó kincséből hoz elő jót, a gonosz ember gonosz kincséből hoz elő gonoszt. De mondom nektek, hogy minden haszontalan szóról, amelyet kimondanak az emberek, számot fognak adni az ítélet napján: mert szavaid alapján mentenek fel, és szavaid alapján marasztalnak el téged.” (Mt 12,33-37)

A keresztyén elhivatásunkhoz méltó és megszentelt élet egyik ismertető jele mai igénkben az Istennek tetsző beszéd.

Ebben a bibliai szakaszban Jézus földi működésének közepe táján járunk. Ahogyan egyre világosabbá válik Jézus messiási küldetése követői előtt, úgy támad egyre vadabb ellenállás, sőt gyűlölet az írástudók és farizeusok körében. Egy „ördöngös” beteg gyógyítása ürügyül szolgál az összecsapásra, melyet a farizeusok kezdeményeznek. Jézus világossá teszi logikájuk ellentmondását, sőt a Szentlélek elleni beszédként minősíti azt a magatartást, amely az Isten szeretetének nyilvánvaló megmutatkozását a sátán művének tartja. Az ilyen beszéd azért különösen veszélyes, mert a hamis kijelentések következtében másokat is eltántorít Isten szeretetének meglátásától. A Lélek áradását a Sátán művének mondani, falat emelni Isten cselekedetének kiáradása elé; meg nem bocsátható bűn.

Itt tér Jézus a szavak jelentőségére. A jó és rossz fa illetve azok gyümölcse már a Hegyi Beszédben is elénk kerül, itt azonban továbbviszi Jézus a képet, és az emberi beszéd jelentőségét olyan magasra emeli, amely egyedülálló az evangéliumokban.

A mai ember általában megszokta azt a gondolatot, hogy a cselekedetek fontosabbak, mint a szavak. „Ez csak beszéd, ez csak szöveg...” – szoktuk mondani. Jézus is a képmutatás ismertetőjeleként használja:

„Mert mondják, de nem teszik.” Ha az emberi megnyilvánulások három nagy fajtáját: gondolat, szó, cselekedet - vizsgáljuk, egy bizonyos fokozódást érzünk: Kevéssé érezzük súlyosnak a gondolatban elkövetett bűnt, súlyosabb a szóval való bántás, rágalom, de a legjobban az ember a tettlegességet kárhoztatja. A büntetőtörvénykönyv is ezen az alapon áll. A szavak jelentőségén és súlyán tovább ront a reklámok hazugság-áradata, és a politika manipulatív, megtévesztő és sokszor halálos mérget terjesztő ideológiája. A média éjjel-nappal colaca maximaként ontja a szavakat, ami alapján azt hihetnénk, hogy amilyen arányban nő a mennyisége, úgy veszít a minőségéből. A beszéd alkalmas arra is, hogy a lényeget eltakarja, vagy elterelje a figyelmet.

Jézus vissza akarja adni a szavak jelentőségét, rehabilitálni akarja az emberi beszédet. Az ember Isten ajándékát, a beszédet, – amellyel megkülönböztette az embert a többi teremtménytől – nyilvánvalóan nem arra használja, amire kapta. Ez a tény azonban nem teszi a beszédet kevésbé fontossá, értéktelenné. Attól, hogy a szó az emberi használatban devalválódott, nem vált értéktelen, kidobható eszközzé, hogy teljesen átadja a helyét a cselekedeteknek. A szóra szükség van, sőt a szavakkal helyesen, azaz Isten akarata szerint élők feladata egyre nő. Jézus beszéde az élő példa arra, hogy hogyan lehet a beszéd súlyát, erejét visszaadni. Úgy beszélt, mint akinek hatalma van.

A gondolat, a szó és a cselekedet nincs ellentétben egymással, mert mindhárom egy tőről fakad; az emberi szív mélyéről. Jézus nem állít fel a három között fontossági sorrendet. A Hegyi Beszédben egyértelművé teszi, hogy a kívánság, a gondolat, ugyanannak az Istentől távol járó szívnek a lényegéből fakad, mint az elkövetett cselekedet. Mindháromból visszakövetkeztethetünk hitünk, vagy hitetlenségünk állapotára. Sőt, Isten is visszakövetkeztet mindháromból arra, hogy mi van a szívben. Az ember valóban hite által igazul meg, amely hit igaz kincsekben – gondolatokban, szavakban, cselekedetekben  nyilvánul meg. (Vö. Mt 15,18-20)

A fától azt az egyet várják el, hogy jó gyümölcsöt teremjen. A Krisztus-követőtől igenis elvárja a világ, hogy szavaival is bizonyságot tegyen arról, hogy ki az életének megmentője, szabadítója. Ez nem magánügy. A hit hallásból van. Krisztus szeretetéről hallgató ember mellett még senki nem tért meg. A teremtett világ sóvárogva várja Isten fiainak tiszta, szeretetteljes, éltető beszédét. Várja (még ha nem is tud arról, hogy erre vár) azt, hogy valaki az igazságot igazságnak nevezze, a bűnt pedig bűnnek. A gyermekek kenyeret várnak a szüleiktől lelki értelemben is. (És nem köveket.) Ha az egyház és annak tagjai nem tudnak lelki értelemben kenyeret adni a rászorulóknak, akkor ki fogja azt helyettünk megtenni? A mellettünk élő ember tőlünk várja a segítő, vigasztaló, útmutató szót.

Még valamit mond igénk az értelmetlen, üres, haszontalan beszédről. Ennek a beszédnek a fő ismertetőjele, hogy elmarad utána az áldás. Repül a nehéz kő: a rágalom, a pletyka, a megbélyegzés, a lekicsinylés, de mi fakad belőle? Árad a káromlás, a trágárság, a kétértelműség. Pedig senki nem születik káromkodással a szívében. Jaj annak, aki csak egyet is megront a kicsinyek közül, jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakába, és a tengerbe vetik. (Mt 18,6)

A gonosz, értelmetlen, hiábavaló beszéd arra hull vissza, aki kimondta. Visszahull ebben az életben, és visszahull az ítéletben. Ebben az életben azért, mert a hiábavaló beszéd miatt igazából egy idő múlva már valóban nem lesz az ember beszédének súlya, és azt már nem is várja el senki az illetőtől. Kisiskolástól miniszterelnökig, a folyamatosan káromkodótól, az egyetemi tanárig bárkire visszaeshet a haszontalan, kiüresedett, beszéd következménye: egy legyintés és egy ki nem mondott gondolat: ettől már nem is várok mást... És visszahull az ítéletben is, mert az értelmetlen és hiábavaló beszéd Isten tervének megvalósulását akadályozza. Az emberi szó valóban sokat vesztett az értékéből, de a krisztusi szó nem. Mi ennek a drága, jézusi beszédnek a továbbadására kaptunk lehetőséget, sőt küldetést. Biztosak lehetünk benne, hogy a világ várja ezt a beszédet, mint a kiszáradt föld az esőt. Biztosak lehetünk benne, hogy ennek a szónak lesz hatása, ereje, elvégzi a munkáját azokban, akik hallják, nem tér vissza üresen.

A szerző acsai evangélikus esperes.

 

Címkék: Mekis Ádám - áhítat -

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!