– Mondhatni, reformációs utat járt be, hiszen katolikus családban nevelkedett, most mégis reformátusnak vallja magát. Mikor és miért történt a váltás?

– Katolikusnak kereszteltek, bár Gundel nagyapámék evangélikusok, de Takács nagyapámék római katolikusok voltak, így lettem én is katolikusnak megkeresztelve. Voltam elsőáldozó is, de már nem bérmálkoztam, mert a hetvenes években, amikor hittanra jártunk a húgommal, ő elkezdte megtéríteni a harmadikos osztályát, és ennek nem örültek az iskolában, behívták a szüleinket, hogy ezt nem kellene. Ezután nem jártunk többet templomba és hittanra, pedig a hittanokat nagyon szerettem. A diákmisét már kevésbé, mert úgy éreztem, hogy azok nem gyereknyelven és nem nekem szólnak.

– Aztán később egy katona barátja volt önre hatással.

– Igen, egy katona barátomnak nagyon erős hite volt, és ő próbált engem terelgetni, de akkor még nem volt bennem fogékonyság. Azt mondtam neki, hogy én értem és tisztelem is az ő hitét, de még nem jött el az én időm. Úgy éreztem, az Isten eljön majd értem is, kézen fog, és elkezd vezetni az én utamon. Hiszem, hogy minden embernek saját útja van. Van, aki előrébb tart, van, aki hátrébb. Hagyni kell, hogy mindenki a saját útját járja, nem lehet az embert sürgetni a hitre jutásban. Nálam is eljött ez a pillanat, amikor egyszer kezembe kaptam egy könyvet.

– Mi volt ez a könyv?

– A címére sajnos nem emlékszem, de egy olyan papról szólt, aki a saját reformációját élte meg a hitében és az egyházán belül is. Az ő tudatosodása, saját reformációja számomra azért volt érdekes, mert gyerekkora óta hívő közegben élt a családja révén, egyszer csak mégis felemelte a fejét, és rákérdezett a miértekre. A szokásoktól, rituáléktól eljutott az igazságkeresésig, és ez akkor nagyon elgondolkoztató volt számomra. Adott egy impulzust, hogy igen, a körülöttünk lévő világot valahogy így kellene befogadni és átszűrni saját magunkon.

– A saját reformációja mikor következett be?

– Amikor esküvőre készültünk a feleségemmel, aki református. Akkor a római katolikus templomban nem fogadtak minket kitörő örömmel. A református templomban azonban leültetett a lelkész, és miután legalább egy órát beszéltünk, azt mondta, hogy összead minket. Számomra nagyon erős impulzus volt, hogy a református lelkész meghallgatott, és nem a keresztlevelem alapján döntött. Azóta is kifejezetten szoros kötelék ez köztünk, a reformátusságom felé ez egy rendkívül fontos mérföldkő.

– Ön szerint mi a reformáció lényege ma? Miért vállalta el a Reformáció 500 nagyköveti feladatát?

– Most egy ötszáz évvel ezelőtti történelmi eseményt ünnepelünk, de azt gondolom, a lényeg az, hogy mindennap legyünk reformátorok. Ne fogadjunk el semmit csak azért, mert azt mondták, hogy az úgy van, hanem szűrjük át magunkon az igazságát, és csak az igazságával foglalkozzunk. Tegyünk föl kérdéseket, és ha azokra válaszokat kapunk, csak akkor érezhetünk igazán a magunkénak bármit is. És ez nemcsak a vallásra, hitre vonatkozik, hanem általában az életre. Számomra a reformáció üzenete az, hogy tessék gondolkodni és nem elfogadni valamit csak azért, mert valaki azt mondta. Természetesen ez az én mondataimra is vonatkozik. Fontosnak tartom ezt, ezért is vállaltam, hogy valamilyen módon a jubileumi év arca legyek. Ráadásul a felkérés alkalmával megint egy nagyon jó beszélgetést folytathattam egy egyházi emberrel, ezúttal Hafenscher Károly evangélikus lelkésszel, miniszteri biztossal.

–  Van kedvenc református éneke?

– A 167. zsoltárt nagyon szeretem, de vannak, amelyeket – őszintén szólva – nem különösebben kedvelek, mert nem jó a prozódiájuk, és így abszolút nem szólítanak meg.

–  Van olyan bibliai idézet, amelyet mindennap forgat a fejében, szívében?

– Nem mondanék egy konkrét igeszakaszt, mert számomra az a fantasztikus, hogy amikor úrvacsorát veszünk a Szilágyi Dezső téri református templomban, akkor mindig kapunk egy igei áldást. Az ott kapott mondat, úgy érzem, mindig nekem szól.

– Most is van ilyen mondata?

– A mostani gondolat nem bibliai, de most nagyon megtalált: „Ami jön, fogadd, ami megy, engedd.” A mondat tartalma egyszerű, de többrétegű: fogadd el alázattal azt, ami jön, mert lehet, ami ma rossznak látszik, valójában jó; lehet, azért kaptad, hogy egy feladat elé állítson a Teremtő. Ha valami megy, az is egy próbatétel, hiszen lehet, hogy valaminek elmúlt az ideje, és el kell tudni engedni.

– Minden prédikációban találhat magának az ember ehhez hasonlót?

– Amikor a lelkész a szószékről szól a gyülekezethez, akkor mindenkit a maga életében, a maga útján talál meg egy-egy mondattal, amelyik valószínűleg minden hívőnek egészen mást jelent. Úgy gondolom, bármilyen prédikációban lehet olyan gondolatot találni, amelyik az adott ember számára kapaszkodót, erőt ad, de az embernek ehhez gondolkodva, nyitott füllel és szívvel kell élnie az életet.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 82. évfolyam, 15. számában jelent meg, 2017. április 16-án.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.