Kültéri betlehemes – pályázati kiírás

Kültéri betlehemes – pályázati kiírás

Share this content.

Forrás: Gyülekezeti és Missziói Osztály
Budapest – A Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) Gyülekezeti és Missziói Osztálya pályázatot hirdet gyülekezeteknek kültéri betlehemes figurák beszerzésére. A betlehemes házikót a gyülekezetnek kell elkészítenie.

A pályázat célja, hogy segítséget nyújtson a gyülekezetépítésben, az adventi időszak elmélyítésében, illetve az adott gyülekezet missziói hatását növelje a saját környezetében. A betlehem mellett annak megnyitásakor, illetve advent folyamán rendszeresen kültéri alkalmak is szervezhetők.

Az elkészülő bábok november közepétől vehetők át a Gyülekezeti és Missziói Osztály irodájában és advent első vasárnapjától már kiállíthatók.

Az igényléseket e-mailben kérjük elküldeni a gyulmisz@lutheran.hu címre szeptember 20-ig!

A készítendő házikó ajánlott paraméterei:

  • 60 cm a lábak hossza,

  • magassága a széleken 160 cm, középen 220 cm,

  • szélessége 180 cm,

  • mélysége115 cm.

  • A házikónak deszkapadozattal kell rendelkeznie, mert a bábok ahhoz lesznek rögzítve facsavarokkal. A bábok szövetből, szivacsból készülnek, ezért védeni kell őket. A házikó két oldala és háta legyen zárt, a tető ne engedje át a vizet. A garnitúra 8 darab kb. 1m magas figurából áll, Mária, József, Jézus , 1 db. pásztor, 3 db. király, 1 db. kisbárány. Az elnyert betlehem a gyülekezet tulajdonában marad és minden évben kiállítható. A bábok javításáról a gyülekezetnek kell gondoskodnia, amiben a készítő is szívesen segít, ha szükség lenne rá.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!