A szervezők és résztvevők szerint röviden ez:

„A prédikáció a betlehemi istállóhoz vezető útról elhengerített minden közhelyet.”

„Imádtam. Az egészet.”

„ Ott hatott, ahol szerettük volna. Bőrünkön éreztük az áldást. Nem pedig csak úgy hellyel-közzel.”

„ A görögkatolikus férfikar éneklése lenyűgözött, nem kevésbé a dallamok.”

„Az volt az érzésem, hogy egészen biztos, hogy itt van közöttünk az Isten.”

Aki pedig bővebben kíváncsi arra, hogy ez mégis hogyan és mi módon jött létre, akkor itt egy körkérdéssorozat Gombkötő Beátával, a MedIT prédikátorával, Seben Glóriával, a MedIT liturgusával, Prodán Andrással, a Szent László Férfikar alapítójával, Hrivnák Mihály jogásszal és Hrivnák Tünde divattervezővel. Ebből talán kiderül a válasz. 

Milyen célotok volt az egyetemi gyülekezetben az új istentisztelet bevezetésével? 

Gombkötő Beáta: Az elsődleges cél az volt, hogy egyáltalán legyen istentisztelet. Egy olyan, ami a sajátunk, és egy olyan, amiből majd rendszert csinálhatunk. A Budapesti Evangélikus Egyetemi és Főiskolai Gyülekezetben 2015-től csak havi rendszerességgel voltak Tamás-misék. Amikor elvállaltam az egyetemi gyülekezet építését teljesen elölről és nulláról kezdve, akkor szabad kezet kaptam, és azok is, akik mint gyülekezeti tagok/építők ebben csatlakoztak hozzám. Érdekes módon a fiatalok nem valami elvont programot kértek, hanem kezdettől fogva hiányolták és igényelték az istentiszteletet. Viszont nem csak egyszerűen ezeket az igényeket szerettük volna kielégíteni, hanem az volt a cél, hogy történjen valami az emberekkel, ha eljönnek erre az istentiszteletre. Minden pontján.

Melyek ezek a pontok? Hogyan szerettétek volna ezt elérni?

G. B.: A liturgiában, a prédikáció alatt és az úrvacsorában is. Mivel nekem már régóta szó szerint remeg a lábam az ortodox liturgiában használt énekektől, a férfikórustól, akár anélkül is, hogy érteném a szövegét, ezért úgy gondoltam, hátha ez másra is hat. Ezért kerestem meg Prodán Andrást, akit a Közös Pont misszióban ismertem meg, hogy a Szent László Férfikarral szolgáljanak ezen az istentiszteleten. Seben Glória kollégámmal pedig a liturgiát szövegeztük újra, amihez nagyon kellett az ő precíz és részletes liturgiaismerete.  A visszajelzések alapján úgy tűnik, hogy az egész elérte a célját. Ott hatott, ahol szerettük volna. Bőrünkön éreztük az áldást. Nem pedig csak úgy hellyel-közzel.

Az igehirdetésed sok személyes mozzanatot tartalmazott, nagyon megérintő volt. Hogyan készülsz a prédikációra? 

G. B.: Lk 1,26-38 volt az igehirdetési alapige. Mária megtudja, hogy gyermeke születik. Számomra életem legnehezebb kihívása a gyermeknevelés, ezen belül pedig az, hogy olyan anya legyek, akit a gyereke majd egyszer felhív néha-néha, és akinek a gyereke nem pszichiátrián köt ki majd serdülőként amiatt, hogy az anyja rosszul bánt vele vagy nem úgy, ahogy kellett volna. Életek, életminőségek múlnak anyákon. Kockáztatnak. A saját és gyermekeik életét. Ebből a szempontból vizsgáltam meg az inkarnációt. Amikor igehirdetésre készülök, mindig azt érzem, hogy a nulláról kezdem el, hogy nem tudok és nem értek semmit. Nyilván közhelyeket lehet mondani mindenről, de ettől igyekszem a lehető legmesszebbmenőkig távol tartani magam. Így sokat olvasok hozzá. Főleg modern és kortárs teológusok könyveit vagy kortárs irodalmat. Most Dorothee Sölle On Earth as in Heaven című könyvéből olvastam részeket és Scott Evans ír egyetemi lelkész kollégám Closer Still könyvének elejét használtam. Ezekből lett meg a teológiai vonal, mely az volt, hogy ha Máriát nem kímélte Isten, és házasságon kívüli gyermekkel áldotta meg, illetve Józseffel elvetette feleségül a már terhes Máriát, akkor azt hisszük, hogy minket majd megkímél? Vagy tőlünk kevesebbet kér? Vagy kevésbé furát? Érzékeltetni szerettem volna az anyaság kockázatát, mert az manapság legalább annyira rózsaszín romantikus felhőbe csomagolt, mint a karácsony.

Mindig saját életből, ismerősi körből meríted a példákat? Téged mennyire érint meg személyesen?

G. B.: Egy olyan blogot használtam fel, melyben egy egyetemista lány verseit találhatjuk az anyjáról. Az ezekben leírt fájdalom és sérülés valóban megrázó. A prédikációban nem hangzott el, hogy ez a húgom blogja. Ebből logikusan következik, hogy egy az anyánk, így nyilván engem is száz százalékosan érint személyesen is az összes leírt szó. Ráadásul öcsém zongorázott az istentiszteleten, így többszörösen is személyes és intenzív volt a szituáció. Ennek ellenére törekszem egyre kevesebb történetet mondani magamról, illetve ha mondok is, azt úgy teszem, hogy az ne direkt formában jelenjen meg a szövegben. Most is ez történt.

Kinek ajánlanád a gyülekezetedet?  

G. B.: Elsősorban olyanoknak ajánlom, akik szeretnének részt venni egy gyülekezet építésében (is). Élvezik, hogy formálhatják-alakíthatják az egyházat, közösségüket, és ez nekik is jó és élvezetes. Persze nem arról van szó, hogy aki eljön, annak mindenképp ötletekkel kell előállnia, vagy nem ülhet csak szépen nyugodtan az istentiszteleten. Ülhet. Ebben az esetben viszont jó lenne tudni, hogy mi az, amitől ők otthon érzik magukat, és amitől jól érzik magukat. De a legboldogabb akkor lennék, ha nemcsak kritikák hagynák el az emberek száját az egyházról, lelkészekről, illetve a gyülekezetekről, hanem amikor látnak egy helyet, ahol lehetőségük van valamit csinálni, valami újat, és nem utolsósorban ezt hagyják is nekik, akkor ebben aktívan részt is vegyenek. Ez egy ilyen hely. Ahol erre lehetőség van. Persze ez úgy hangozhat, hogy direkt magunkra húzunk egy kritikus tömeget. A probléma viszont az, hogy nincsenek tömegek. Kritikusok persze sokan vannak, de akik ténylegesen tesznek is a változásokért vagy egy új, fiatalos gyülekezetért, és hajlandók érte dolgozni, kevesen. 

Milyen programok vannak még? 

G. B.: Minden szemeszterben új programjaink vannak. Ami fix, az a havi egy Tamás-mise és a hétfői Képsorozat, egy kiscsoportos istenképfeltáró sorozat. Remélhetőleg a MedIT is az lesz. Érdemes követni Facebook-oldalunkat, ahol erről folyamatos tájékoztatást adunk.  

Miért tartottátok fontosnak, hogy újraírjátok a liturgia elemeit? Melyek voltak ezek? Miben változtattatok és miért? Mi volt a cél?

Seben Glória: Amikor teológus lettem, akkor szembesültem vele, hogy a liturgiában semmi sem véletlen, minden elemnek megvan a maga helye, szerepe. Mégis azt tapasztaltam, hogy ritkán éljük át ezeket. Az egyik szempont tehát az átélhetőség volt. Ezért cseréltük ki például a hagyományos gyónási lekciókat (tízparancsolat, kettős szeretetparancs) egy sokkal ritkábban hallott szövegre Jób könyvéből, amelyben az istenfélő Jób felsorolja, hogy mi mindenben nem vétkezett. János evangéliumából pedig hozzáfűztük Jézusnak azt az ígéretét, hogy a Fiú megszabadít a bűn szolgaságából. Egyébként a MedIT valójában egy mélyen hagyományos evangélikus liturgia, ahol minden elem a Jézussal való találkozásra készít fel az igehirdetésben és az úrvacsorában. A másik fontos szempont volt a kortárs szövegek használata. Mellőztük az istentiszteleti imádságokra sajnos túl sokszor jellemző kánaáni nyelvezetet, és egyszerű, de intelligens, világos szövegeket választottunk. A harmadik szempont viszont éppen a legősibb tradíciókhoz visszanyúlás volt: ezért mondtuk a Niceai hitvallást (ökumenikus fordításban), és a liturgikus éneklés, melyben a Szent László Férfikar szolgált.

Mennyire érezted otthon magad egy olyan liturgiában, amelyben keleti rítusú énekek vannak? Hogyan hatott ez rád? Érdemes a jól ismert énekeket kórussal kiváltani?

S. G.: Éppen a gyülekezeti éneklést éreztem kissé vérszegénynek, mert sajnos nehezen vesszük rá magunkat gyülekezetként, hogy hangosan énekeljünk együtt. Legmélyebb sajnálatomra sok gyülekezetben hasonló a helyzet. A görögkatolikus férfikar éneklése lenyűgözött, nem kevésbé a dallamok. A görög mellett magyarul is énekeltek, olyan teológiailag kristálytiszta szövegeket akár Máriáról (például amikor istenszülőnek nevezik), akár Isten szentségéről (Szent Isten, Szent Erős, Szent Halhatatlan), melyek nagyon közel hozták hozzám ezeket az igazságokat. Puszta értelmi úton nem tudnának a dogmák az ember szíve mélyére hatolni, de ez most megtörtént. 

Belülről nézve melyik volt az a pont, melyet különösen is kiemelnél, és sokat jelentett? 

S. G.: Számomra két pont volt hangsúlyos: az igehirdetés, mely nagyon mélyen megérintett, és a közös úrvacsora, amikor körbeállva vettük a jegyeket. A végén a lelkésztársammal együtt egymásnak adtuk, és nekem ez a közösség mindig megerősítő: nem vagyok egyedül. Jézus és a testvéreim velem vannak. 

Mi a MedIT? Mit rejt ez a rövidítés?

S. G.: MedIT- az IT a fiatalok szóhasználatában az istentisztelet rövidítése, a Med több latin szó kezdete: békéltetés, gyógyítás, elmélyülés, felkészülés - gyorsuló és elidegenedő kultúránkból fájdalmasan hiányzó értékek. Az egyetemi gyülekezet hagyományt szeretne teremteni a MedIT-sorozattal, melynek második darabja az új egyetemi félév kezdetén, február 4-én lesz.

Mire számítottál, milyennek találtad az ötletet, amikor felkért két evangélikus lelkésznő, hogy szolgáljatok a bizánci rítusú (görögkatolikus és ortodox) liturgia énekeivel egy evangélikus istentiszteleten? 

Prodán András: Első hallásra furcsának tűnt az ötlet, hogy a bizánci hagyományokat megjelenítsük egy evangélikus istentiszteleten, hiszen nálunk, görögkatolikusoknál és a keleti ortodox területen mindenhol ezek a liturgikus énekegységek a bizánci liturgia végzésének egészébe íródtak, nem köthetők közvetlenül az ötszáz éves protestáns hagyományokhoz, még kevésbé a jellemzően németalföldi dallamvilághoz, amely a lutheránus vallás megélésének tradicionális kifejezőeszköze. Azonban mikor nekiültünk beszélgetni a két lelkésznővel erről a témáról, érdekessé és izgalmassá, a beszélgetés végére pedig egyértelműen szolgálati lehetőséggé csiszolódott ez az első hallásra számomra definiálhatatlan felkérés.

Miért érezted első hallásra definiálhatatlannak? Világos lett végül, hogy mit szeretnének a Szent László Férfikartól? 

P. A.: Véleményem szerint az Isten felé való közeledésben a vallás és annak eszközei, mint ahogy a vallásos énekek is, olyan kereteket adnak, amelyek segítenek bennünket életünk újrafogalmazásában, a hétköznapok keresztényi életének élhető minőségében előmozdítani. Ezért szükséges, hogy a lelki mélységek és megújulás felé ne egy összemosott és zavaros út vezessen, mint ahogy ezt a „világias világ” kínálja számunkra. Ebben a szolgálatban is szerettem volna kizárni az összemosás minden lehetőségét, hogy „a lutheránus lutheránus, a bizánci pedig bizánci maradhasson”. Ebben az álláspontban azonban Beáta és Glória lelkésznőkkel nem különböztünk, sőt egy kölcsönös alázaton és nyitottságon alapuló, valamint egymás hagyományainak megértése felé irányuló párbeszéd kísérte a szervezés folyamatait. Ilyenformán ökumenikus párbeszéddé vált a munka számomra, de azt hiszem, mindnyájunk számára. Az egyik kedvenc példám lett erre a „máriás” énekekhez való hozzáállás.

Miért ez a kedvenced?

P. A.: Több dolog miatt is. Az istentiszteleten a lelkésznők advent első vasárnapján az anyaság témáját vették igehirdetésük alapjául. Szűz Mária anyaságát állították példaként a gyülekezet elé a Biblia tanúsága szerint, ami különösen is érdekes volt számomra, nemcsak azért mert egy „lelkésznő” egész másként áll, állhat az anyaság kérdéséhez, mint mi, férfiak, hiába ugyanazt a bibliai témát tartjuk szemünk előtt, hanem azért is mert számunkra, keleti katolikusok számára Szűz Mária tiszteletének a szertartásainkban is megjelenő nagy hagyománya van, amelyet kórusunk szeretett volna az istentisztelet alatt megjeleníteni több liturgikus énekkel. Mindegyiket megmutattam előtte a lelkészeknek, hogy egyetértenek-e a szövegeikkel, és a felismerés, hogy mennyire elfogadható az evangélikusok teológiájában a keleti lelkiségből született „máriás” költemény, rádöbbentett arra, hogy valójában vallásos igényeink sok szempontból nem állnak olyan távol egymástól, mint ahogy ez első látásra tűnik. Azok az énekek, költemények, amelyeket énekeltünk, a bibliai mondanivalóval azonosak, így nem okozott megütközést a hallgatókban, sem a lelkészekben, sem pedig a gyülekezet tagjaiban. 

Milyen volt az összhatás, vagyis a két lelkésznő és egy férfikar kombinációja énekekkel, szövegekkel, prédikációval együtt? Hogyan érezted magad görögkatolikusként a MedIT-én? Történt valami, amit különösen is kiemelnél? 

P. A.: Úgy láttam, hogy a kórus tagjait is megérintette ez az alkalom, mely egy egyedülálló felkérés volt. Engem pedig személyesen is segített közelebb vinni advent üzenetéhez, belső hitem megéléséhez és kibontakoztatásához. Így nemcsak munkaként és kifelé irányuló szolgálatként élhettem meg, hanem a saját meditációmat is előbbremozdította. Köszönöm Gombkötő Beátának a prédikációja alatt azt az őszinteséget, amely a betlehemi istállóhoz vezető útról elhengerített minden közhelyet, és emberi oldalunkon keresztül engedte láttatni a karácsony üzenetét egy anyán és az ő fián keresztül. Köszönet Glóriának azokért az imádságokért, amelyek segítettek a Lélek felé nyílni, s hogy az eredetiség lelkülete és dinamizmusa hathatta át gondolatain keresztül ezt a meghitt alkalmat. 

Tótkomlósi evangélikus gyökerekkel rendelkezel, aktív gyülekezeti részvétellel. Hogyan kerültél onnan Budapestre, és a nagy Budapesten hogyan találtál rá az egyetemi gyülekezetre és a MedIT-re?

Hrivnák Mihály: Ez egy igen hosszú történet, de a Budapestre jövetelem oka a karrier volt, illetve egy olyan munkalehetőség, melyért mai napig hálát adok a Jóistennek. Három éve dolgozom Budapesten. Ami nagyon hiányzott, az egy elmélyült gondolatokkal teli közösség, ahol megismerhetek több nézetet és dimenziót, embereket. Ezt úgy gondolom, hogy részben meg is találtam.

Mi volt a szereped ezen a különleges ősi és mégis kortárs istentiszteleten? Hogyan álltál ahhoz a feladathoz, amelyre felkértek, és hogy érezted magad benne?

H. M.: A szerepem az általános könyörgő ima egyik részének megírása volt, majd felolvasása. Nagyon örültem, hogy szolgálhatok, és örömmel fogadtam magát a feladatot és azt, hogy advent első vasárnapján adhatok, átadhatok az embereknek valami személyeset a hitemből.

Mi volt az első benyomásod a MedIT-ről, liturgiáról, kórusról, prédikációról és az egészről úgy összességében? Volt olyan pontja, része, melyet kiragadnál? Történt valami ott, amit különösen is kiemelnél?

H. M.: Imádtam. Az egészet. Főleg azért a ritmikáért, melyet az ősi énekek és az új (mai) liturgiai elemek váltakozása adott az egész estének. Áthatott az áhítat és az ökumené. Tökéletes volt a régi-új. Remélem és várom a következő hasonló alkalmat.

Úgy képzelem, hogy egy divattervező különösen is érzékeny az apró részletekre, összhangra, összhatásra, színekre, szépségre, minőségre és a kivitelezésre is. Ráadásul komoly evangélikus gyökerekkel és reformációkollekcióval is rendelkező divattervező vagy. Ha a MedIT-re is ilyen éles, kifinomult szemmel gondolsz vissza, akkor mit tudsz róla elmondani? Milyen volt?

Hrivnák Tünde: Sokat dolgozom, és ritkán tudok elmenni istentiszteletekre, de minden reggel imádkozom, és azt gondolom, Istennek az a fontos, hogy kapcsolatban legyünk mindennap. Nagyon fontos nekem, amikor végre van egy kis időm magamra, akkor minőségi időt töltsek el ott, ahova megyek. Amikor megérkeztem az istentiszteletre, máris gyönyörű dallam fogadott. A férfikórus tiszta hangja azonnali átszellemülést váltott ki belőlem. A zongora és az énekek a lelkemet azonnal elkezdték feltölteni szeretettel. Az volt az érzésem, hogy egészen biztos, hogy itt van közöttünk az Isten. Szóval legjobban a minőségi és szívből jövő zene hatott rám. Gyerekkoromban én is tanultam klarinétozni, és a lelkembe égett az élő zene szeretete. Megtanultam tiszta hangokat lejátszani. Pontosan tudom, mit éreznek azok, akik képesek erre… és akik képesek ezt meghallani.

Mi volt az, ami a legjobban hatott rád ,és miért?

H. T.: Nagyon megérintett, hogy mennyire fontos az emberek gondolatait bevonni egy közösségbe. A testvéremmel sokat imádkozunk együtt, beszélgetünk igékről, melyek éppen aktuálisak az adott élethelyzetünkben, de az öcsémet még sosem láttam ennyi ember előtt a hitéről beszélni. Jó volt látni, hogy egy igaz, jószívű, okos ember lett belőle. Sokszor voltam már rá büszke, de most valahogy másképpen. Maximalista vagyok. Hiszek abban, hogy amit Istentől kapunk: tehetséget és tudást, azt mindenkor a lehető legjobban kell megvalósítanunk. Úgy éreztem, hogy a MedIT-n mindent maximális tudásból és szívből adtak nekem, és ez volt a legfontosabb, emiatt tudtam minőségi időt eltölteni ezen az istentiszteleten.