Csontig hatol az idei év szentesti igéje. Bár ez csak a legvége Izsák majdnem feláldozásának, mely telis-tele van gazdag ígéretekkel, mégiscsak ott van az előzménye: Ábrahám kész feláldozni egyszülött fiát, Izsákot. Méghozzá Isten kérésére. Miközben az idei szentestén izgő-mozgó gyermekek ülnek majd a padokban, mi, lelkészek ezt az igét olvassuk fel a szószékről. Ha merjük.

A most következő gondolatok azonban nem a gyermekfüleknek születtek, hanem a felnőtteknek, akik olvassák ezeket a sorokat. Azoknak, akik maguk is gyermekek a szüleiknek. Azoknak, akik anyák vagy apák szeretnének lenni, és nem adatik meg nekik. Azoknak, akiknek megadatott a gyermekáldás. Azoknak, akik beteg gyermekük életéért aggódnak. Azoknak, akik eltemették gyermeküket. Azoknak, akiknek mégsem kellett megtenniük ezt. És azoknak, akik egyszer majd megértik, hogy nem rendelkezhetnek a gyermekeik élete felett. Istennek van küldetése számukra. És számunkra is, akik felnőtt gyermekek vagyunk már.

A cikk itt folytatódik.