Megelevenedik az Ószövetség világa

Megelevenedik az Ószövetség világa

Share this content.

Forrás: Evangélikus Élet, szöveg: Galambos Ádám
Lényegre törő, a Biblia üzenetét elénk táró, ugyanakkor kortárs és pontos – így jellemezhetjük a budapesti Műcsarnokban látható, Egyszer volt, sokszor volt című kiállítást és a nemrégiben megjelent, Biblia – Az ősi történetek című kötetet. Serge Bloch és Frédéric Boyer több mint ötszáz oldalas kötete harmincöt ószövetségi történetet mutat be mintegy kétezer rajzon. A kiállítás látogatója a könyv fejezetei alapján készült animációs filmekkel találkozhat.

Kevés olyan meghökkentően üde, egyben teológiailag is izgalmas és releváns könyvet, illetve kiállítást tud e sorok írója felidézni az elmúlt évekből – talán a Lackfi János és Richly Zsolt által alkotott Luther-rajzfilm és képregény ilyen –, mint amilyet Frédéric Boyer író, műfordító, bibliaszakértő, a 2001-ben megjelent francia bibliafordítás szerkesztőbizottságának koordinátora és Serge Bloch képzőművész, illusztrátor jóvoltából lehet kézbe venni, megtekinteni. A Műcsarnok három termében látható animációs filmeken négy évig dolgozott a szerzőpáros. Megállapíthatjuk: eredményesen.

A Tulipán Zsuzsanna kurátor rendezte kiállításon kilenc animációs filmet láthatunk, a falakra pedig az említett kötet lapjai kerültek. Az animációk igazán friss szemszögből tárják elénk a bibliai teremtéstörténetet, Káin és Ábel történetét, Ábrahám alakját vagy éppen Jónás próféta elhívatását.

A rendezést dicséri, hogy a termek térhasználata kiválóan sikerült: a látogató élvezheti a nagy közönségnek szóló, akár több falat vetítővászonként használó monumentális vetítést, ugyanakkor a személyesség jeleként kisebb képernyőkön, fejhallgatóval is nézhet filmeket. Az installáció így kifejezi: a Biblia történetei egyszerre mindenkinek, egyben személyesen nekünk is szólnak.

A könnyed, szinte skiccnek tűnő, ám jobban megnézve meglehetősen átgondolt rajzokhoz tartozó narráció érdekessége, hogy a szinte tőmondatok nem az elmesélést, hanem az egyes események mögött megbúvó érzelmeket helyezik a középpontba. Egyedülálló, hogy ezáltal a történetek mégsem veszítenek a mondanivalójukból, ellenkezőleg: úgy érezhetjük, hogy azt az illusztrációk sokkal inkább felerősítik.

Bloch animációinak képi világa időnként kilép az Ószövetség tájairól, akár a párizsi Eiffel-torony is megjelenik, de nem öncélúan, hanem azért, hogy az alkotó éreztesse: mindaz, amiről a Bibliában olvashatunk, nem lezárt, múlt idejű esemény, hanem ma is ható, élő üzenet.

A kötet kapcsán fontos megjegyeznünk: míg számos illusztrált könyvben azzal találkozunk, hogy az illusztrátor képileg megjeleníti az olvasottakat, addig itt sokkal többről van szó. Serge Bloch az egyes bibliai történetek mögé néz, alkotásai kilépnek a klisék közül, és sokszor merészen, ugyanakkor igencsak kifejezően, elmélyülten fogalmazzák meg és értelmezik az egyes jeleneteket. A kötetben a szöveg és a képi világ így azonos rangú, kiegészítik egymást, sőt párbeszédet folytatnak egymással.

Ezért is mondhatta a budapesti Francia Intézetben rendezett kötetbemutatón Fabiny Tamás, egyházunk elnök-püspöke a könyv méltatásaként: „Ez a kötet nem egyszerűsít, hanem sűrít. Olvas, értelmez, a textust kontextusba helyezi. A mondatok poétikusak, a szöveg és a rajzok egyaránt hozzátesznek az eredeti szöveghez. Nem igazán egyházias, inkább utakat nyit, és ez jó. […] Ez a mű egyszerre feldolgozás, értelmezés és újraértelmezés. Átgondolt és igen kreatív reflexió.”

Örömhír, hogy a szerzőpáros e monumentális kötettel és a hozzá készült rajzfilmekkel nem fejezte be a közös munkát. Frédéric Boyer és Serge Bloch jelenleg a folytatáson dolgozik, hogy hasonló minőségben értelmezzék és tárják az érdeklődők elé az Újszövetség világát is. Amint egy interjúban Bloch elmondta, ebben „Jézus nem úgy fog kinézni, mint ahogy gyakran ábrázolják, nem a szandálos filmek vagy Mel Gibson A passiójának Jézusa lesz. Külsőre olyan lesz, mint mindenki más.”

A kötetet a „képregényes” formája miatt elsőre talán a fiataloknak ajánlanánk, ugyanakkor a művészi tehetséggel megalkotott illusztrációk ne vezessenek félre bennünket: örömteli olvasmányává válhat a kiadvány az idősebb generációnak is, hiszen valóban gondolatébresztően vezet be az Ószövetség világába. Ha tehetjük, ne csak a könyvet lapozzuk fel, hanem nézzük meg a Műcsarnok animációit is!

Serge Bloch – Frédéric Boyer: Egyszer volt, sokszor volt. Budapest, Műcsarnok. A tárlat december 1-jéig látogatható.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 84. évfolyam, 45–46. számában jelent meg 2019. november 17-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!