Istennek volt a szándéka a többféle nemzet megteremtése, mert a különböző képességű nemzetek léte tehetné sokszínűvé, lelkiekben, szellemiekben gazdaggá az emberiség egészét. Milyen érdekes lenne egyszer körültekintően felmérni, hogy melyik – kisebb és nagyobb – nemzet mivel járult hozzá az emberi kultúra teljességéhez, például ha csak a művészetek felől közelítenénk meg a valóságot, akkor hatalmas kaleidoszkóp bontakozna ki előttünk. Ám egy hatalmas törés – a bűneset, lásd 1Móz 3 – szétzúzza a szépséget. A művészeteken innen és túl.

Az Isten különös kegyelme volt, hogy választott egy népet, amelynek az volt (lett volna) a feladata, hogy áldást közvetítsen „a föld minden nemzetsége felé” (1Móz 12,3). Ebben a tekintetben nem lehet az Ószövetséget sikertörténetnek nevezni a lassan kialakuló bezárkózás miatt, úgyhogy ne is keressünk bibliai tanítást a nemzetek sokfélesége ügyében. Még Pál apostol a Lélek indítására kijelentette, hogy „Isten az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette”, ami magában foglalja a testvériség eszméjét, és ehhez hozzátette, hogy Isten szándéka az volt, hogy „meghatározta elrendelt idejüket és lakóhelyük határait” (ApCsel 17,26). Ám ennek ellenére minden szétesett, különösen a mi korunkban látható ez.

Még a nyelv egysége is szétesett az Isten elleni lázadás miatt, amikor az a gőgös hit keletkezett, hogy egy nevetséges méretű tornyocska segítségével le lehet győzni az Istent, vagyis el lehet tőle rabolni a hatalmát. Ez az elképzelés annyira botor, hogy még csak elemzésre sem méltó, de a tragédia az, hogy az emberiség a mai napig nem hajlandó ezt a botorságot átlátni. Egy bizonyos pénzügyi réteg a tőke (das Kapital) Bábelének segítségével minimum a geológiai-politikai hatalom őrült lázálmát kergeti, hogy ha a kozmoszból (végtelensége miatt) nem is lehet kiszorítani Istent, legalább a nemzetek lakóinak a szívéből kioperálja Őt. S még mindig az a helyzet, hogy ha istentelen vagy Isten nélküli emberek vannak is, ilyen nemzetek – ahol mindenki ezt vallaná – nincsenek.

Nemzetek, országok egymás ellenségei lettek, olykor aljas, hátsó szándékkal szított gyűlölet miatt, holott a Teremtő Istennek nem ez volt a szándéka. Az Isten óhajtotta bibliai rend és korunk nemzetközi politikai, társadalmi valósága nagyon messze szakadtak egymástól. S nemcsak a nemzetek gyűlölködő ellenségeskedései vérezik be a szomorú valóságot, hanem itt állnak egymással szemben a különféle indulatú, szellemiségű kultúrák, és ami még nehezebbé teszi a helyzetet, a mindig gyilkolni kész – tisztelet a kivételnek! – vallások.

A nemzetek, országok, népek alaposan leszerepeltek a történelem színpadán, amelyet vágóhíddá változtattak az egyre modernebb fegyvereikkel, mert nem a haza számít, csak a profit, a csempészet nyeresége és a pillanatnyi hatalom, amelynek mulandósága már-már nevetséges lenne, ha lenne kedvünk ahhoz, hogy nevessünk. Elértünk egy olyan korba, amikor már nem a haza, nem a nemzet, nem az egyén, nem az emberség számít, csak a pénz és a hatalom, és ez rettenetesen messze került a Szentírás tanításától, amelynek Szent Szelleme azt diktálná, hogy egymást gazdagítva építsük fel az emberiség egészségesnek mondható, értelmes világát.

A Biblia szava szerint még mindig csak egyetlenegy halvány remény áll a rendelkezésünkre. Az Úr Jézus, aki se személy-, se nemzetválogató nem volt, azonos szándékkal, egy lélekkel fordult oda mindenki felé (a főníciai asszony, samaritánusok, görögök, arabok) és gyógyító kegyelmét, megváltó szeretetét senkitől sem vonta meg. Sőt, miután elvégezte minden ember megváltását és Feltámadottként megállt a még éretlen (Szentlélek nélküli) tanítványai előtt, ezt mondta nekik: „Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet”, akármilyen nemzetiségű, akármelyik országban lakik, akármelyik földi tájat tartja a hazájának (Mt 28,19).

Ezzel együtt nem elégséges csak annyit mondani, hogy ország, nemzet, nép. Talán szívünkbe villanhat, hogy szülőföld vagy anyaföld. A bibliai hátterű szeretet jelenhet meg e kifejezések mögött, és csak szomorúsággal gondolhatunk az olyan honfitársainkra, akik sok-sok évtizeddel ezelőtt életüket mentendő lépték át az elaknásított határt, és kerestek maguknak új hazát.

Nem idézzük fel a híres Szózatot, mert nincs jogunk ítélkezni senki felett, de újra és újra olvasásra ajánlott lenne, s akár el is énekelhetnénk olykor. S csak megemlítjük a szívünkben a honvágyat ápoló Himnuszt, amely egészen különlegesen cseng a távoli, messzi, új hazákban, mint itthon.

Különös: minél messzebb került (okát ismerjük) Márai Sándor a magyar hazájától, annál nagyobb volt a lelke honvágya, és – ő maga írja – belemenekült magyar anyanyelvébe, hogy otthonára leljen, pedig sok nyelven tudott, ahogy mondani szokás, perfekt módon.

Miért lehet a Biblia szerint annyi nemzet, nép, ország? Feladatunk lenne tudatosítani, hogy Isten kijelölte a határainkat. S minden ember Isten gyermeke, minden nemzet, nép Isten nemzete, népe, egy óriási család lehetnénk, ahol nem kellene senkinek éheznie, szenvednie, rabolnia, ölnie. Tehetünk-e ezért valamit?

Remény nélkül nem lehet élni! Rendíthetetlenül hiszek abban, hogy ez a világ az ember okozta minden baja, zűrje, rettenete, szörnyűsége ellenére is a történelem Urának kezében van, és igéjének fényében igyekezzünk megérteni az Ő szent szándékát. Mert biztos, hogy tetteivel nevelni, megtéríteni, ébreszteni akar bennünket. Tanításai közé tartozik, hogy minden ember szeresse a saját hazáját.