Elmondta, hogy abortuszra jött, és útba igazítást kért. Tudtam, hogy a babát akarók és a babát nem akarók ugyanoda mennek, mégis megdöbbentett a kérdés. Csak annyit tudtam esetlenül dadogni: „Biztos?” Ezután már nem találkoztunk többet. Akkor és ott még sorsközösségben voltunk, a bennünk növekvő életek még üdvözölhették is egymást. Aztán az egyikükre nemet mondtak.
Azóta sokszor eszembe jutott a lány és az is, hogy talán érdemes lett volna elmeséltetni vele a történetét. Persze lehet, tapintatlanságnak élte volna meg, és sem a tér, sem az idő nem volt alkalmas akkor és ott ehhez. Azt viszont határozottan éreztem, hogy a döntésének súlyáról, következményeiről kevés fogalma lehet, merthogy látszott rajta az ilyen típusú mélyebb beszélgetések hiánya. A szeme fénytelen, a tekintete üres volt. Minden bizonnyal ő nem a jogaival tudatosan élő nő (bár nehéz elképzelni, hogy bárki is öntudatos lehet abortuszra menet), hanem egy kényszerpályára került, sodródó lélek. Nem volt választása.
Persze az én igenem is tele volt kételyekkel és félelmekkel, holott szerető családban nőttem fel, mindig megvolt a lehetőségem az ismeretbővítésre, a tanulásra, és érzelmi biztonságban készültem egy gyermek fogadására.
21. századi anyaság, mondják. Nagyobb szabadságterek, jólét, a lehetőségek végtelen tárháza a képességek kibontakoztatására. Paradox módon sokszor épp ez a bőség és sokaság lehetetlenít el: nem kedvez ugyanis a befelé (fölfelé) figyelésnek. Úgy tűnik, az önátadás, a valódi szolgálat manapság ebben nem magától értetődő. Mindez kétségkívül generációs probléma, és a megküzdési stratégiák kidolgozásával, az anyák támogatásával már egyre több civil szervezet foglalkozik.
Persze, tegyük hozzá, ilyenformán segítséget elsősorban a városi, középosztálybeli diplomás anyukák kapnak. A szegényebb, kevésbé képzett réteghez tartozóknak esélyük sincs arra, hogy ilyesmiben részesülhessenek sajnos. Ezeknek a nőknek az életre nevelése sokszor kimerül egy lélektelen és élettelen és nem is kifejezetten hatékony iskolai felvilágosító órában. Ennyit kapnak muníciónak. Sem az egészséges és örömteli kapcsolódásról, sem saját testük működéséről nincs fogalmuk. Csak történnek velük a dolgok. És a kérdéseket, ha artikulálódnak is valamiképp, nincs kinek föltenniük.
Nekünk azonban fel kell tennünk a kérdéseket: Biztos, hogy ilyen áron kell öntudatra ébredniük ezeknek a nőknek? Biztos, hogy a segítő kezeket meglátják azok is, akik egészen más közegben szocializálódtak? Biztos, hogy mindent megteszünk a magzatok és az anyák testi-lelki egészségének védelméért?
A cikk az Evangélikus Élet magazin 84. évfolyam, 9–10. számában jelent meg 2019. március 10-én.
Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.