– A Balaton korát tizenöt-tizenhétezer évre teszik a szakértők. Hány éves múltra tekint vissza a múzeum?

– A millenniumi ünnepségek jegyében alakult meg 1898-ban a Balatoni Múzeumért Egyesület az akkoriban a Balaton „fővárosának” tekintett Keszthelyen azzal a céllal, hogy tudományos eszközökkel népszerűsítsék a „Balatonkultuszt”. A lelkesedés nagy volt: a civil egyesület tagjai között a helyi értelmiségiektől kezdve az iparosokon át a segédmunkásokig minden rétegből voltak tagok. A régészeti, a néprajzi és a helytörténeti gyűjteményezést szinte azonnal megkezdték, bár akkor még nem állt rendelkezésükre saját épület. A tárolást, illetve a kiállításokat bérelt és a várostól kapott épületekben oldották meg.

– A Balaton mely része volt a gyűjtőterület?

– Kezdetben a teljes tó, bár a helyi adottságoknál fogva természetesen Keszthely és környéke, a Balaton-felvidék jobban dominált. A Keszthely melletti Fenékpusztán például komoly ásatásokat folytattak már az egyesület megalakulása előtt is. A múzeum létrejöttében fontos tényezőt jelentettek a 19. században megindult balatoni természettudományi kutatások, ugyanis ezek eredményeit a nagyközönséggel is meg akarták ismertetni.

– Erre pedig egy múzeum kiválóan alkalmas.

– Így van. 1925 és 1928 között az egyesület Györgyi Dénes építész tervei alapján felépíttette azt a neobarokk épületet, amelyben ma is működik a Balatoni Múzeum. Ehhez sok adomány érkezett, például a Festetics családtól is. Nemcsak a telek volt eredetileg az ő birtokuk, hanem például az építkezéshez felhasznált tégla jelentős része a lebontott lovardájukból származik. Az elkészült múzeumban a kiállítás egészen a második világháborúig töretlenül gyarapodott. 1945-ben az épület hadikórházként is működött, a gyűjtemény legnagyobb részét pedig vagonokba pakolták, és biztonságos helyre akarták menekíteni. Sajnos azonban a zalaegerszegi vasútállomáson bombatalálat semmisítette meg a pótolhatatlan értéket szállító szerelvényt.

– Úgy tudom, akkor felmerült a múzeum megszüntetésének gondolata is.

– Igen, végül mégis folytatták a gyűjteményezést, a képzőművészeti és az iparművészeti területtel kiegészülve. Az 1949-es államosítás után az intézmény újabb fejlődésnek indult. 1962-ben létrejöttek a megyei múzeumi igazgatóságok. A keszthelyi múzeum a Veszprém megyei múzeumi szervezet részeként működött 1979-ig. Akkor újabb területi rendezés történt, Keszthely visszakerült Zala megyéhez. Ennek egyik pozitív hatása a múzeum szempontjából az volt, hogy az épületét felújították és korszerűsítették.

– Ön 2005 óta áll az intézmény élén, az Aranyhíd – Fejezetek a Balaton történetéből című állandó kiállítás pedig 2009 szeptembere óta várja a látogatókat. Melyek voltak a főbb irányelvek a tizenegy teremből álló tárlat összeállításakor? 

– Ahogy a cím is utal rá, csak arra van módunk, hogy Közép-Európa legnagyobb tavának egykori és jelenkori világát főbb tematikus pontok alapján mutassuk be. Ehhez azonban a hagyományos módszerek mellett igyekeztünk minél több korszerűsített installációt is felhasználni. A múzeum számos pontjára olyan interaktív elemeket tettünk, amelyeket az általunk megkérdezett gyermekek ötletei alapján fejlesztettünk ki. Például az aulában elhelyezett szobabicikli is ezek sorába tartozik. A biciklit tekerve a hozzákapcsolt monitoron a vállalkozó kedvű látogató körbekerülheti a tavat. Ha útközben nagyobb településhez ér, azzal kapcsolatos kvízkérdés jelenik meg a képernyőn. A négy lehetőség közül a kézifék megfelelő irányú mozgatásával lehet kiválasztani a helyes választ.

– A kiállítás első két terme több tízezer évnyi időutazásra visz…

– A hétszáz négyzetméter alapterületű kiállítás első termébe lépve a látogató a Balaton kialakulásának történetével ismerkedhet meg. Térképek és régészeti leletek segítségével nyomon követhetjük, hogyan nyerte el a bronzkorban a ma ismert formáját a tó. A második terem a Balaton és az ember kapcsolatáról szól, vagyis arról, hogy az első telepesek megjelenésétől kezdve az ember hogyan alakította a tó arculatát.

– Azt az arculatot, amelynek a harmadik teremben bemutatott növény- és állatvilág igen meghatározó része.

– A kisgyerekek is nagyon szeretik ezt a termet, amelynek előzménye a bejáratnál elhelyezett háromezer literes akvárium, benne élő balatoni halakkal. A harmadik teremben a víz alatti világtól indulunk el, majd a vízpart és a hegyvidék tematikus egységei szerint a Keszthelyi-öbölnek és környékének flóráját és faunáját ismerhetjük meg. Ebben a falon látható színes tablók, a diorámákban elhelyezett kitömött állatok, illetve azok fényképes „névjegyei” segítenek.

– A különböző hínárfajoktól kezdve a madarakon át a rókáig igen sokféle fajjal találkozhatunk ebben a teremben. Melyiket emelné ki a bemutatottak közül?

– Egy picike állatot, a patkányfejű pockot, amelyről nagyon keveset szoktunk beszélni. Bizonyíthatóan a jégkorszak óta él ezen a területen, ma már fokozottan védett. A Balaton nyugati partján nagyobb populáció található belőle, ásatások területén én már találkoztam vele. 

– A következő két terem az előzőtől teljesen eltérő világba kalauzol, mégpedig a balatoni erődök és várak világába.

– A legtöbb ember számára a középkori várak képe idéződik fel, amikor a vár szót hallja. Pedig erődöket és várakat már a középkor előtt is építettek a Balaton környékén is. Ezeket mutatjuk be a késő bronzkor időszakától kezdve a római koron át a környék középkori váraiig bezárólag. Ásatási leletek és makettek segítségével mesélünk a látogatóknak az egykori földvárakról és az erődített magaslati telepekről.

– A hetedik – egyben az egyik leglátványosabb – terem a mai kor emberéhez közeli témával, a halászattal foglalkozik.

– Fekete István Tüskevár és Téli berek című regényei is hozzájárulnak ahhoz, hogy a hozzánk érkező fiatalabb korosztály számára sem ismeretlen a nyári és a téli balatoni halászat. A teremben egy-egy életképben elevenítjük fel ezeket a tevékenységeket. A terem közepén pedig a ma már csak múzeumokban látható bödönhajók egyikét helyeztük el, ugyanis a 19. század végéig ilyeneket használtak a Balatonnál. Egy fatörzset vájtak ki úgy, hogy csak a vastag kérge maradt. A hátránya az volt a bödönhajónak, hogy a testesebb férfiak szűkösen fértek el benne, illetve hogy könnyen felborult. A halászat témájához kötődve ebben a teremben régészeti leletek segítségével még azt is be tudjuk mutatni, hogy az ókortól kezdve milyen eszközöket használtak a halfogáshoz ezen a területen. Egy másik vitrinbe pedig a céhvilág időszakából tettünk ki használati tárgyakat.

– A bödönhajó felett egy zászló lóg, rajta bibliai történetet ábrázoló jelenettel: Jézus elhívja Pétert a halászháló mellől. A zászló tetején pedig egy mondat olvasható: „Jézus mondja Péternek: »Ne félj! Ezután embereket fogsz.«” Mit tudhatunk erről a tárgyról?

– A keszthelyi céh zászlaja volt, jelenleg a Néprajzi Múzeum gyűjteményének a része, kölcsönkaptuk, hogy meg tudjuk mutatni a látogatóknak.

– S ha már ennyire közel kerültünk a vízhez, a következő termekben képzeletben meg is tudunk merítkezni a tóban.

– A kiállítás következő szakasza az újkori balatoni fürdőélet alakulásával foglalkozik. A tóhoz köthető sportoknak, az idegenforgalom kialakulásának a történetét igyekszünk itt bemutatni, a gyerektáborok hangulatát felidézni. Ez utóbbinál a cserkésztáborok, majd pedig az úttörőtáborok időszakából kínálunk ízelítőt.

– A kiállítás azt is bemutatja, miként alakult ki a balatoni fürdőkultúra.

– A Balatonban való fürdés nem mindig volt természetes még az ott lakók számára sem. Volt olyan időszak, amikor úgy gondolták, ennek egészségügyi kockázata van. Megesett, hogy ha egy nemes ember megfürdött a magyar tengerben, abból újsághír lett a fővárosban. Kezdetben fürdőtelepeket létesítettek a tó partján. A telepeken fürdőházakat építettek, az ezekben elhelyezett hatalmas kádakba vezették be a Balaton vizét felmelegítve, így fürödtek benne a hölgyek és az urak. A balatoni fürdőházak idővel a társasági élet központjai is lettek.

– A kilencedik teremben a látogató beléphet egy ilyen fürdőházba, ahol többek között megtekinthet egy fürdőruhatörténeti minikiállítást is.

– A keszthelyi Szigetfürdő imitációját építettük ide. Kialakítottunk benne egy hetvenes-nyolcvanas évekbeli büfét. A fürdőház mellett pedig a fövenyen egy hölgy napfürdőzik, mellette az erre az időszakra jellemző strandfelszerelések. Ahangulat kedvéért ebben a sarokban folyamatosan a kor slágerei szólnak.

– Végső állomásként hajóra szállhatunk – természetesen csak képzeletben…

– Mai ismereteink szerint az első balatoni hajókat Festetics György építtette a 18. század végén – olasz hajóácsokat hozatott Keszthelyre, és az ő segítségükkel áruszállító flottillát hozott létre. Két legismertebb darabjának, a Christophnak és a Phoenixnek a makettjét mutatjuk be. Természetesen Széchenyi István és a gőzhajózás sem maradhat ki, mint ahogyan a későbbi motoros hajók története sem.

– A kiállítási egység végén a vállalkozó kedvű látogató maga is a kormánykerék mögé állhat szimulátor segítségével.

– Az utolsó teremben a vitorlás hajók történetét vesszük sorra. A kijárat mellett egy képzeletbeli vitorlással szelhetjük a Balaton vizét – egy forgatható kormánykerékkel irányíthatjuk, a vele szemben levő monitor segítségével pedig életszerűvé válik az utazás.

– Az ön által vezetett intézmény 2011-ben az év múzeuma lett, 2014- ben Podmaniczky-díjban részesült, idén pedig a Magyar Nemzeti Múzeumban, a múzeumok huszonnegyedszer megrendezett majálisán a „közösségi múzeum” címet adták önöknek. Milyen érzés volt ezeket a díjakat átvenni?

– Rendkívül megtisztelő. Az idei elismerés különösen is fontos a számunkra, mert azt jelzi, hogy Keszthelyen és környékén az emberek szívesen vesznek részt önkéntesként – teremőrként, tárlatvezetőként, animátorként – a múzeum életében. A helyi közösségek is fontosnak érzik, hogy együtt tegyünk a kultúráért, az értékek megőrzéséért. Például a 2010-ben alakult Műszak alkotócsoporttal is szorosan együttműködik a múzeum. Az évi rendszeres cserszegtomaji alkotótábor témáját a művészek közösen határozzák meg az intézménnyel, mi pedig segítséget és kiállítási lehetőséget is adunk nekik. A múzeumot egy egyesület, egy közösség alapította 1898-ban – a közösségi munkáinkkal nem teszünk mást, mint visszanyúlunk a gyökereinkhez.

– Múzeumi sétánk során áthaladtunk a virtuális tudáspontként szolgáló hatodik termen is. Ebben számos cikk és érdekesség olvasható monitorokon a tóval kapcsolatban, de ez a helyiség ad otthont a múzeumpedagógiai foglalkozásoknak is. Beszélgetésünkkor épp a múzeum által szervezett gyerektábor zajlik. Mesélne ezekről is röviden?

– Az első táborunk régészeti tábor volt 2012-ben, még én vezettem. Azóta minden nyáron hatszor szervezünk a kilenc–tizennégy éves korosztály számára egyhetes, napközi jellegű alkalmakat, amelyeken megismerhetik a Kis-Balaton élővilágát, vagy felfedezhetik a Keszthely környéki várakat. Idén hat táborunk volt, és ezekben is régészkedhettek a gyerekek.

– Ön Keszthelyen nemcsak múzeumigazgató, hanem az evangélikus gyülekezet presbitere is. Milyen szerepet játszik ez az életében?

– Fejér megyéből, Gyúróról származom. Anyai ágon több generációra visszamenőleg vagyok evangélikus. Gyerekkoromban rendszeresen jártam hittanórára, majd a legendás hírű hántai és nagyvelegi ifjúsági táborokban vettem részt. Amikor 2005-ben idekerültem Keszthelyre, akkor az itteni gyülekezetben találtam lelki otthonra. Többen vagyunk a presbitériumban is, akik nem keszthelyi születésűek. Igyekszünk a magunk módján és legjobb tudásunk szerint hozzájárulni a közösség életéhez.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 84. évfolyam, 31–32. számában jelent meg 2019. augusztus 11-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.