„Jézus... az úttól elfáradva leült a forrásnál.” (Jn 4,6) 

Századok folyamán sok fáradt ember pihenhetett ennél a forrásnál. Nem akármilyen hely: Jákóbnak, Isten választott népe ősatyjának neve kapcsolódik hozzá. Mégis kevesen keresik fel ebből a népből, mert Samáriában van. Jézus azonban nem kerüli el. Testében és lábaiban hosszú utak fáradtságával, a déli órák tikkasztó melegében leül mellé. Ez a mozdulata vigasztaló, felejthetetlen üzenet. Áldott és boldog, aki megérti.

Végzetes bajunk ugyanis, hogy nem merjük vállalni fáradtságunkat és szomjúságunkat. Elhallgatjuk és letagadjuk. A sikeres, a mindenkor rendelkezésre álló ember szerepét játsszuk. A valóságban alig vonszoljuk magunkat, és csillapítatlan belső szomjúság gyötör. Büntetlenül nem látszódhatunk fáradhatatlannak, erősnek, éltetõ vízzel rendelkezőnek, amikor fáradtak, gyengék és szomjasak vagyunk. Lehetetlenségre vállalkozik, aki mindig és mindenben eleget akar tenni az elvárásoknak. Megcsalja magát, aki abban bízik, hogy önmagában, emberi adottságaiban, tehetségében, szorgalmában vagy akár önfeláldozásában és szeretetében van a szükséges erőforrás.

Ez a vélekedés azért veszedelmes, mert könnyen kiszáradó forráshoz vezet. Olyan vízhez, amely ihatatlan és használhatatlan. Csak délibábban létezõ forrásokat vetít szemünk elé.

A fáradt és szomjas Jézus azokat szólítja, akik elismerik és vállalják meggyötört, kiszikkadt voltukat. Ilyeneknek ad ingyen az élet vizének forrásából.

A Visszhang című kötet megvásárolható a Luther Kiadónál.